Nem tett vallomást Gyárfás
Szóban nem tett vallomást, közlendőjét írásban tárja a hatóság elé a Fenyő-gyilkossággal összefüggésben meggyanúsított Gyárfás Tamás. A volt sportvezetőt tegnap akarták kihallgatni a nyomozók.
2018. május 12. 14:33

Írásban tesz vallomást Gyárfás Tamás, akit a PestiSrácok információi szerint tegnap ismételten ki akartak hallgatni a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai. A Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított egykori sportvezető azonban az első kérdés után ügyvédjével egyeztetve úgy döntött, inkább papírra veti közlendőjét, és azt körülbelül két héten belül benyújtja a hatóságnak. Ismert, hogy az ügyben Portik Tamást is meggyanúsították.

A Prisztás József és Boros Tamás megöleté­séért összesen huszonnyolc év fegyházat kapott egykori olajos vállalkozó – a hatóság szerint – húsz éve Gyárfás Tamás felbujtására ölette meg a szlovák maffiózóval, Jozef Roháccsal Fenyő Jánost.

 

Az egykori médiamogul két héten belül nyújtja be a hatóságnak a válaszait  Fotó: Havran Zoltán

A Magyar Idők beszámolt arról is, hogy a Fenyő-gyilkosság miatt indult eljárás őszre gigantikus botránnyá dagadhat, és a nagypolitikát is érintheti. Ennek részletei egyelőre nem ismertek, mindenesetre érdemes felidézni, hogy Gyárfás Tamás a Nap TV-n keresztül a politika alakítója volt a szocialista–liberális kormányok regnálása alatt, ám a nagy ügy – úgy tűnik – mégsem rajta keresztül kapcsolódik a politikához, hanem inkább Portik Tamáson keresztül.

Portiknak Gyárfáshoz hasonlóan jó politikai kapcsolatai voltak, például cégének, az Energolnak a titkárságán dolgozott Kuncze Gábornak, a Horn-kormány SZDSZ-es belügyminiszterének unokahúga, Vankó Krisztina, aki nem csupán titkárnői feladatokat látott el: kulcsa volt a cég széfjéhez, és a házipénztár kezelésére is felhatalmazást kapott, sőt többször döntött a társaság gazdasági ügyeiben is.

A Fenyő-gyilkosság ügyében Kuncze Gábort tanúként hallgatták ki, a rendőrök szerint Fenyő János 120 oldalas bizonyítékot adott át üzleti ellenségéről, Gyárfás Tamásról a hatóságoknak, ami nála landolt, ám ott húsz oldal eltűnt belőle. Kuncze tanúként tagadta, hogy bármilyen dossziét kapott Fenyőtől, és arra utalt, hogy azt sem tudta, hogy háború zajlott Gyárfás, Princz Gábor Postabank-vezér és Fenyő János között. Belügyminiszterként azonban minderről tudnia kellett.

Portik Tamásnak az Energolon keresztül más szocialista politikussal is volt áttételesen kapcsolata. Az Energol Rt. volt a fő beszállítója miskolci ETL Rt.-nek, amelyben felügyelőbizottsági tag volt Karl Imre, illetve Szűcs Erika. Utóbbi később a Gyurcsány-kormány munkaügyi minisztere lett. Az Energol ugyanakkor üzleti kapcsolatban állt a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozott Fortus Rt.-vel is.

magyaridok.hu
  • Fel kell venni a harcot a gravitáció ellen!
    A normalitás elleni háború légnyomást okozott magas poszton is.
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Újabb megelőző intézkedések lépnek életbe
    Mindenkinél, akinél felmerül a fertőzés gyanúja, térítésmentesen elvégzik a koronavírus kimutatására alkalmas PCR-tesztet - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
  • Tíz pontban a magyar médiáról
    A magyar sajtópiac kiegyensúlyozott, nagyságrendileg ugyanannyian tájékozódnak konzervatív, mint balliberális forrásokból – derül ki a Médianéző Központ legújabb elemzéséből. A tanulmány átfogó képet ad a magyar sajtópiac helyzetéről, rámutatva arra, hogy 2010 óta folyamatosan növekszik a balliberális médiumok száma, s hogy Magyarország legjelentősebb médiavállalkozásai kormányhoz való viszonyuktól függetlenül nyereségesek.
  • Kormányrendelet rögzítette a Városliget építésszabályozási sarokpontjait
    A jelenleg hatályos Városligeti Építési Szabályzattal egybecsengő módon rögzítette a Városliget megújításának építésszabályozási sarokpontjait a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányrendelet.
MTI Hírfelhasználó