Trumpnak lenne mit tanulnia az Orbán-kormánytól
Orbán Viktor véghez vitte azt, amiről Trump csak álmodozhat
Az Orbán-kormány gazdaságpolitikája az elmúlt években azt valósította meg, amit Donald Trump amerikai elnök már többször megígért: a globalizációi veszteseit kárpótolni, az alacsony jövedelműeket és a családokat segíteni kell - fogalmaz a Bloombergen megjelent véleménycikk. Az írás szerint néhány magyar intézkedés az Egyesült Államokban is megállná a helyét, ha a hatalmon lévő republikánus pártnak lenne bátorsága meglépni ezeket.
2018. április 13. 17:50

A magyar miniszterelnök sorra nyeri a választásokat unortodox gazdaságpolitikájának köszönhetően, amely a globalizáció áldozatait igyekszik előnyben részesíteni - ezzel a kijelentéssel kezdődik a Bloomberg újságírójának véleménycikke, amelynek középpontjában a 2010 óta érvényben lévő magyar gazdaságpolitikai irányvonal áll.

A cikk először röviden sorra veszi, hogy mi történt Magyarországon 2010 óta. Orbán Viktor keze alatt sikerült megzabolázni a nagy költségvetési hiányt, visszafizetni az IMF-nek és az EU-nak a korábban felvett hiteleket, jelentősen csökkentve ezzel az államadósságon belüli devizaarányt. Annak érdekében, hogy ez kivitelezhető legyen, államosították a magánnyugdíjpénztárakat, egykulcsos szja-rendszert vezettek be (az adóelkerülés csökkentése érdekében), 27%-ra emelték az áfakulcsot, illetve ágazati különadókat vetettek ki több szektorra is. Emellett több piaci tulajdonú cég államosításra került, majd később a miniszterelnök szövetségeseinek érdekszférájában landolt.

A cikk ezt követően megszólaltatja György Lászlót, a kormányközeli Századvég Gazdaságkutató intézet vezető közgazdászát, aki röviden úgy összegzi az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját, hogy az a társadalmi igazságtalanságok csökkentésére fókuszált. Erre nagy szükség volt, 1995 és 2010 között ugyanis 52%-ról 44%-ra esett a munkajövedelem teljes nemzeti jövedelmen belüli aránya, ami a szakértő szerint azt bizonyítja, hogy a nagy multinacionális vállalatok visszaéltek pozíciójukkal és sokkal kevesebb adó fizettek, mint a hazai kkv-k.

A jövedelemadó-csökkentést, illetve a többgyerekes családoknak adott adókedvezmények fedezetét az ágazati különadók, illetve az államadósság kamatterheinek csökkenése jelentették. A kormány politikájának köszönhetően a reálbérek 7 év alatt 36%-kal növekedtek. Ehhez jöttek még az olyan szociális programok, mint az ingyen tankönyvek és ebéd az iskolások számára, amely szintén plusz jövedelmet jelentett a családoknak. Összességében 2011 óta a magyar kormány a GDP 3%-ának megfelelő összeget csoportosított át a tőketulajdonosoktól a munkabérből élők részére.

Ezen felül a gazdaság ciklikus fellendülésének, illetve a kormány foglalkoztatáspolitikájának köszönhetően jelentősen csökkent a munkanélküliség a legszegényebb vidéki területeken is, ami szintén a munkabérből élők malmára hajtotta a vizet.

A cikk szerzője a fentiek alapján felteszi György Lászlónak a kérdést, hogy nem lát-e ellentmondást az Orbán-kormány meglehetősen baloldali újraelosztási politikája, illetve egyértelműen jobboldali irányultsága között.

Ez nem egy balos, hanem egy kapitalista, egyensúlykereső politika. Nem akarunk feltétel nélkül pénzt adni a szegényeknek, azt akarjuk, hogy mindenki dolgozhasson, ezért cserébe pedig tisztes bért kapjon - fogalmazott a Századvég vezető közgazdásza.

Ezzel pedig el is ér a cikk egy fontos megállapításhoz. A szerző szerint Orbán Viktor és kormánya pontosan azt valósította meg, amit Donald Trump amerikai elnök megígért: a globalizáció vesztesein, különösen az alacsony jövedelműeken kell segíteni.

Az írás ugyanakkor megszólaltatja a másik oldalt is, név szerint Chikán Attilát, aki a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjaként, továbbá egyetemi tanárként a hazai gazdasági élet egyik nagy becsben álló tagja. Chikán még az 1990-es évek végén az első Orbán-kormányban dolgozott gazdasági miniszterként, mára azonban erősen kormánykritikussá vált.

Chikán több ponton sem ért egyet a jelenlegi kormány gazdaságpolitikájával. A magánnyugdíjpénztárak államosításával bár sikerült rendbe tenni a költségvetést, kérdés, hogy a ma 50 év körüli korosztály mennyi nyugdíjat fog majd kapni. Emellett felrója a kormánynak az oktatás és egészségügy elhanyagolását, a munkaerő-piaci sikertörténet árnyoldalait, a magyarok tömeges kivándorlását, illetve a kormányközeli gazdasági szereplők előnyben részesítését. Bár a reálbérek valóban dinamikusan nőttek az elmúlt két évben, ha 2010 óta nézzük a folyamatokat, akkor közel sem olyan kiugró ez a trend a régióban. Arról nem is beszélve, hogy a magyar növekedési sztori sem volt kiemelkedő térségi viszonylatban, még úgy sem, hogy mi vagyunk az EU-s források legnagyobb haszonélvezői.

A véleménycikk írója az utolsó gondolat kapcsán megemlíti, hogy Budapesten töltött ideje alatt több közgazdásszal is találkozott, akik mind egyet értettek abban, hogy Magyarország GDP-je a következő években 3-4% között bővülhet, ha nem lesz fennakadás az EU-s források lehívásában.

Érdekes az írás záró gondolata is: Európa talán okosan tenné, ha folytatná az olyan nacionalista kormányok finanszírozását, mint a lengyel és a magyar, csak azért, hogy kiderüljön miként teljesítenek szomszédjaikhoz képest. Egészen addig, amíg ezek a kormányok nem követnek el súlyos gazdaságpolitikai és költségvetési malőröket. Talán Trumpnak is lenne mit tanulnia az Orbán-kormánytól: néhány intézkedése akár az Egyesült Államokban is működhetne, ha a hatalmon lévő republikánus pártnak lenne bátorsága meglépni ezeket.

portfolio.hu
  • Oltóanyag még nincs, de a lakossági igény hamarosan jelezhető
    Müller Cecília közölte: a lakossági igényfelmérés információkkal szolgál az oltóhelyek pontos megtervezéséhez. "Sokféle forgatókönyvünk van attól is függően, milyen típusú vakcina érkezik az országba" - hangoztatta.
  • KDNP-képviselő: Politizálás a lovagkirály bűvkörében
    Portrébeszélgetés Móring József Attila kereszténydemokrata politikussal: A liberális, nemzetek nélküli társadalom hívei összehangolt támadást indítottak a nemzeti, konzervatív berendezkedésű országok ellen és a hazai ellenzék beállt ebbe a kórusba. Semmi nem számít nekik, csak a hatalom megszerzése. Semmi nem szent, még a vírushelyzetet is politikai haszonszerzésre használják. Hamis videók, álhírek látnak napvilágot sorra.
  • Kovács Zoltán: az EU-nak új alapjavaslattal kell előállnia
    Magyarország nem változtatott álláspontján nyár óta, az mindvégig "egyértelmű, nyilvánvaló és őszinte" volt. "Az európai intézmények, a parlament, a bizottság és a német soros elnökség választott azóta egy más utat. Nem Magyarországot kell hibáztatni."
MTI Hírfelhasználó