Marcinak is üzentek
2018. április 11. 00:57

Gulyás Márton, aki választáson nem indult, és így rá nem lehetett szavazni, azt üzente, hogy a megválasztott ellenzéki képviselőknek vissza kellene adniuk mandátumaikat, és induljon is a parlamenti bojkott. Ha beülnek, azzal az áruláshoz járulnak ugyanis hozzá. Tekintsünk el most attól, hogy a politikát foglyul ejtő, a politikai vitákat kutatásokkal eldönteni kívánó Gulyásnak mely projektje volt sikeres az elmúlt években, és hogy nyilván politikusokat okolni mindenért jog és jogos.

Értem csalódottságát a Politikai Örökmozgónak, mert jó szándék vezette akkor, amikor azt gondolta, hogy a politika (benne az átszavazás) kizárólag matematika,meg hogy a politika szűkíthető technikára, technológiára. De kiderült – hogy az informálás nehézségei mellett – a politikai döntések meghozatala (benne a szavazás) komplexebb, annál, mint hogy négy nappal a választások előtt jöjjön csak létre a minden kutatást (esélyességet) összegző „metaoldal”. A politika politikai tudások és szocializációk masszája, érzelmek, tökéletlen informáltság bonyolultsága. S ebből kell elgondolni, mit lehet ilyen választói edukáció mellett várni, mint „átszavazás”.

Ezt éppen a No.1 Politikai-Aktivista Exhibicionistának kellene tudnia, hiszen tekintsük csak át, hány olyan politikusok nélküli – ma bizonyos nyilvánosságokban ez a „civil” szó roncsolt tartalma – ügy, esemény, jelenség, téma és kapcsolódó személy volt, amelyről vagy akiről azt hitték, hogy „ez lesz az”. Vagy hány olyan civil referenciaesemény volt, amikor a „rezsimdöntés” levegőjébe kábultak a narrálók. (...)

Szóval most „civil” kavalkád jön, és csak ebből a négy évből: Sándor Mária, Tanítanék Mozgalom, Hosszú Katinka „harca” az Úszószövetséggel, Schilling Árpád gatyára vetkőzése, Horváth András és visszatérő, üres zöld mappája, Oktogon posztpubertás útlezárása, Sándor palota előtti tüntetések, CEU-ügy, Lukácsi Katalin instant politikai evangéliuma, Márki-Zay szakértőisége, Simicska Lajos atombombái, a Der Standard és Washington Post állásfoglalásai, Kövesdi Veronika mint a „dühös egyetemista”, az Agora színpad ürességtől kongó előadásai, Pukli István, a Közös Ország Mozgalom vidéki hálózatépítése, Európai Unió, „Nyugat-Európa”, szívecske a Civil tüntetésen, bojkott, a hihetetlenül fontos erőszakmentes ellenállás workshopok „vonuljunk a Fidesz-székház elé” turizmusa, festékdobálások és Gulyás Márton tevékenysége, mint olyan.

Sikerességében mind olyan, ami után kampányt és éveket végig dolgozó ellenzéki politikusok most ne vegyék fel a mandátumot, mert Gulyás Márton azt üzente, hogy neki van újabb ötlete.

Természetesen az, hogy vasárnap az állampolgárok az ismert magas számban mentek el szavazni, jelezve ezzel, hogy a politikai változás fő eseményének a választást, aktorának pedig a pártokat tekintik, nem független attól, hogy a fenti felsorolás egyes elemei – még a sikertelenebbek is – valamiféle politikai tudásba letapadtak, azaz hozzájárultak a változás igényének növeléséhez.

De ahhoz, hogy ezt megtudjuk, ahhoz a harmadik kétharmad után csendben kellene picit lennünk a régi ötleteinkkel, hallgatni és magunkba nézni egy kicsit. Egyszer ezt kipróbálhatná Gulyás Márton is.

Böcskei Balázs: Gulyás Márton is magába nézhetne végre

azonnali.hu
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • Megpróbálnak elaltatni bennünket
    Az ENSZ és az EU tisztviselői megpróbálnak elaltatni bennünket, de a migrációs nyomás nem csökkent, hanem éppen ellenkezőleg, nőtt az elmúlt időszakban, ezért továbbra is kőkemény fellépésre van szükség a nyugat-balkáni migrációs útvonal zárva tartása érdekében - nyomatékosította az MTI-nek telefonon Szófiából adott nyilatkozatában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
  • Stabil a kormánypártok támogatottsága
    A Fidesz-KDNP előnye továbbra is stabil az ellenzéki pártok előtt, az elmúlt időszak tüntetései nem eredményeztek lényegi átrendeződést az erőviszonyokban – derül ki a Századvég friss pártpreferencia-vizsgálatából.
  • Róma és Varsó között húzódik Európa új tengelye
    Manapság már szinte nincs olyan állam Európában, ahol ne lenne téma az illegális bevándorlás. A közelgő EP-választások miatt egyre több politikus keresi szövetségeseit, Róma és Varsó között egyre szorosabb a viszony.
MTI Hírfelhasználó