A félelem sikolya
És az is a kommunista diktatúra áldozata számomra, aki a mai napig hallgat a múlt titkairól, és még most sem meri azokat az embereket megnevezni, akik néhány évtizede tönkretették a családja életét
2018. február 26. 18:00

A kommunizmus diktatúra áldozatainak emléknapján Zsuffa Tünde íróval beszélgettem, aki történelmi regényeiben emberi sorsokon keresztül mutatja be azt a kegyetlen világot, amelyben nehéz talpon maradni és félelem nélkül élni.

Történelmi regényeit olvasva olyan érzésem van, mintha a regényei a mai emléknaphoz kapcsolódnának, mintha kimondottan erre a napra írta volna meg a történeteit.

Érdekes felvetés. Valójában igaza is van, de amikor papírra vetettem az első betűket, nem kötöttem semmit eseményekhez, illetve dátumokhoz. A történetek hosszú évek óta egyszerűen bennem éltek, és tudtam, hogy egy nap kikívánkoznak belőlem. Csak az nem volt világos, hogy mikor érkezik el ez az idő. Az írást egyébként a szüléshez szoktam hasonlítani. Egy történet is megfogan valamikor, aztán láthatatlanul fejlődik, minden gondolatom a körül forog, aztán eljön a vajúdás pillanata. Azt szó szerint szenvedésként élem meg. Olyankor még a gondolataim és megbénulnak, és a legrosszabb, hogy nem tudom, meddig tart…

Itt mire gondol pontosan? Az írás fájdalommal jár?

Nem, itt arra az állapotra gondolok, ami az írást előzi meg. Amikor tudom, hogy milyen történetről akarok írni, de képtelen vagyok hozzálátni. Ez hónapokig is eltarthat, aztán egyszer csak belém nyilall valami, életre kelnek bennem a szereplők, beszélnek hozzám, és olyankor szó szerint tollat ragadok és papírra vetem az első mondatokat. Annak megvan a maga hangulata. A régi időket idézi fel bennem. Éppen azokat, ahova vissza kell térnem időben. Ez egy katarzis számomra, de valahol félelmetes. Ott vagyok, ahonnan mások menekülnek, amire sokan emlékezni sem akarnak, nemhogy beszélni!

Regényei főszereplői a második világháború utáni időszak elszenvedői. Tragédiák sorozatai várnak rájuk és az állandó megfigyelés, zaklatás és ellehetetlenítés teszi őket próbára. Mi adta a történetek apropóit?

Az első regényem, a Paprika rummal főszereplője, egy falusi hentes, az apám. Az ő elbeszélései, élettapasztalata alapján tudtam egy korrajzot adni a magyar társadalomról. Az ő szemével mutatom be a múlt történéseit, az elnyomást, a szenvedést, az igazságtalanságot, a kilátástalannak tűnő küzdelmeket, a hatalom fenntartóinak működését, a hétköznapi emberek életét, félelmének okait. Amikor egyébként a kommunista rendszer áldozatait mutatom be az Angyal a földi pokolban és a Híd közepén című regényemben, elsősorban arra a kérdésre próbálok választ adni, hogy kik is voltak valójában az áldozatok.  Nehéz ezt a fogalmat ugyanis meghatározni.

Miért?

Mert nem egyértelmű. Nemcsak az az áldozat, akit megöltek, megkínoztak, vallattak, bebörtönöztek, elhurcoltak, megerőszakoltak, kitelepítették, teljes vagyonelkobzásra ítéltek. Számomra az is áldozat, aki rettegett. Akit megfigyeltek, akit zsaroltak, akinek úgy ellehetetlenítették az életét, hogy önkezével vetett véget a szenvedéseinek. És az is a kommunista diktatúra áldozata számomra, aki a mai napig hallgat a múlt titkairól, és még most sem meri azokat az embereket megnevezni, akik néhány évtizede tönkretették a családja életét. Egyszóval a rendszer fenntartói közé tartoztak. Az emberi lélek, amit érzek és a szemek, amelyekben látom a fájdalmat, rabul ejtenek. Nem tudok szabadulni tőlük, és addig nincs nyugtom, amíg a titkokat meg nem fejtem. Tucatnyi kérdés foglalkoztat. Például, hogy mit kellett sokaknak átélniük, megtapasztalniuk, hogy állandó rettegés uralja őket, és bár nem beszélnek most sem, de hallom a némaságukban elrejtett sikolyokat? A félelem sikolyát. És meddig teszik ezt még? Mert az ugye, egy percig nem kérdéses, hogy hiába volt rendszerváltozás már közel harminc éve, vannak dolgok, amik nem változtak. Még mindig élnek közöttünk elegen – nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon, Amerikától Ausztriáig bezárólag, akik miatt nem tárható fel a teljes magyar igazság.

Mi lehet ennek az oka?

Még a szüleink generációja is úgy nőtt fel, hogy a múltat el kell törölni, és úgy alkotunk véleményt a világról, ahogy a hazugságokat sikeresen belénk égették. Nem jól van ez így. A legnagyobb problémát ott látom, hogy a történelemkönyvek sokáig csak ideológiáról, eseményekről, évszámokról szóltak. Nem az emberekről, akik a történelmet formálják. Sok minden tárgyilagos megítélése vár. Egyre kevesebb a szemtanú, akik valóban olyannak mutatják be a korszakot, amilyen volt. Felmerül a kérdés: Vajon, ha befolyásolás nélkül, valóban a történelmi igazságot keresve próbálnánk meg a múltról beszélni, nem kerülnénk-e közelebb a valósághoz? Biztos vagyok benne, hogy igen, és a belünk nevelt előítéleteken is túl tudnánk lépni. Nem véletlenül választottam a regényeimben a kommunista diktatúra időszakát. Úgy érzem, hogy ez fehér folt a magyar irodalomban és történelemben, de mindenképpen ellentmondásos korszak ellentmondásos emberekkel, utóbbiakat pedig hajlamosak vagyunk kategorizálni. Nem mérlegelünk, csak kijelentünk. Például Horthy Miklós nevéből is szitokszót csináltak az elmúlt rendszerben. Mindenkit megbélyegeztek, aki körülötte élt. Hol itt az igazság? És miért van az, ha én íróként kimondom a véleményemet, állást foglalok, éppen azok az emberek bélyegeznek meg, akiknek hallgatniuk kellene. Van is az Angyal a földi pokolban című regényemben egy róluk egy fejezet „A rendszer eltorzult személyiségei címmel” A gyalázkodókról és a köpönyegforgatókról szól, akiknek nincsenek elveik, de a mindenkori hatalmat ragyogóan kiszolgálják.  Azt hiszik, hogy élni tudnak a hatalommal, de valójában a hatalom használja őket. Egyszer elnyerik méltó büntetésüket. Minden csak idő kérdése!

"Az emberi lélek, amit érzek és a szemek, amelyekben látom a fájdalmat, rabul ejtenek. Nem tudok szabadulni tőlük, és addig nincs nyugtom, amíg a titkokat meg nem fejtem. Tucatnyi kérdés foglalkoztat. Például, hogy mit kellett sokaknak átélniük, megtapasztalniuk, hogy állandó rettegés uralja őket, és bár nem beszélnek most sem, de hallom a némaságukban elrejtett sikolyokat? A félelem sikolyát."

(a)

gondola
  • Demokráciaexport után iszlámexport várható világszerte
    Dinamikus Egyesült Államokra lenne szükség. Ehhez képest a jelenlegi elnök csupán egy videóüzenetben emlékezett meg a húsz évvel ezelőtti tragédiáról. Mert így nem veszítette el a beszéd fonalát. Nem tévesztette össze az országokat. Vagy ne adj Isten, nem aludt el.
  • Átadták az újjáépült Lovardát a budai Várban
    Ünnepélyes keretek között átadták az újjáépült Lovardát a Budavári Palotanegyedben pénteken, a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat országos megnyitóján, amelyen bejelentették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének új elemeit is.
  • Tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés
    Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel "nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el" - hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.
MTI Hírfelhasználó