Csaknem száz keresztényellenes támadás Németországban
Az esetek kerek egynegyedében keresztény templomokat és keresztény jelképeket támadtak meg.
2018. február 2. 16:03

A Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) adatai szerint az elmúlt évben Németországban csaknem 100 olyan bűntettet regisztráltak, amelyek célpontjai keresztények voltak, jelenti a Die Zeit hetilap.

Az elkövetett cselekmények egyike gyilkosság, kilenc testi sértés és egy gyújtogatás volt.

Az esetek kerek egynegyedében keresztény templomokat és keresztény jelképeket támadtak meg. Legalább 14 esetben a keresztényellenes bűntetteket menedékkérők és menekültek követték el.

Ezt az arányt nyilván egész Németország elhinné, ha értené: hol voltak az ilyen cselekmények ilyen számban, például 2015 előtt?!

A gyilkosságot 2017 áprilisában a Chimsee-nél fekvő Prienben követték el.

Joachim Hermann bajor miniszterelnök elmondta, a németországi integráció azt jelenti, hogy a keresztény-nyugati értékkultúrát „minden mikor és de nélkül” tolerálni kell. A CSU-politikus kifejtette: „Aki itt akar élni, annak feltétlenül búcsút kell vennie a keresztényellenes gondolkodásmódtól”.

Hozzátette: ez nem csak a menekültekre vonatkozó puszta kívánság, „hanem kényszerítő követelés”, mely ultrabátor kijelentése után lapunk meg nem erősített értesülése szerint lehajtott egy stampedli snapszot.

Ansgar Heveling, a CDU-nak a Bundestagban a belpolitikáért is felelős politikusa üdvözölte, hogy immár a támadások „mértékét és kiterjedtségét illetően világosság” uralkodik. Hozzátette, a csaknem száz, keresztényellenes bűntett száma „riasztó”. Elmondta még: fontos az, hogy mindent megtegyenek a keresztények és a keresztény létesítmények védelme érdekében.

Majd hozzátette: ha még lennének a büntethetőség terén lyukak, úgy „azokat éppen úgy be kell zárni, mint ahogyan ez annak idején történt helyesen az antiszemita támadásoknál”.

Kijelentését, szintén meg nem erősített források szerint, állítólag további két stampedli igazi bajor snapsz követte, miközben a müncheni főpályaudvar mellett lévő Café Cosmos előtt a bajor népviseletben való belépést tiltó tábla (tény – L.I.) magától leesett a földre.

Lovas István

magyaridok.hu
  • Planet Budapest 2021 Expó és Világtalálkozó
    A közös jövőért viselt felelősség a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó létrejöttének fő oka, mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn az esemény megnyitóján.
  • Elindult a tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között
    Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train, az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény hétfőn fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról.
  • Orbán Viktor az OECD főtitkárával tárgyalt
    Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután a Karmelita kolostorban tárgyalt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közelmúltban kinevezett új főtitkárával, Mathias Cormannal - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
MTI Hírfelhasználó