A guillotine és a véres keszkenők igaz legendája
XVI. Lajos francia királyt 225 éve, 1793. január 21-én végeztek ki.
2018. január 21. 18:03

„Ártatlan vagyok azoktól a bűnöktől, amelyeket felróttak nekem. Megbocsájtok mindazoknak, akik felelősek halálomért, és Istenhez imádkozom azért, hogy kiontott vérem soha ne legyen hatással Franciaország sorsára.” Állítólag eme rövid, rögtönzött és félbeszakított beszéddel lépett a guillotine-hoz az akkor már csak „egyszerűen” Capet Lajos polgártársnak nevezett XVI. Lajos francia király, akit 225 éve, 1793. január 21-én végeztek ki, néhány nappal azután, hogy egy kiélezett szavazást követően, január 16-án a saját unokatestvére, az Egyenlőség Fülöp néven is ismert Orléans hercege is az azonnali lefejezésére voksolt.

A király pere, halálra ítélése, majd pedig kivégzése amellett, hogy a régi rend, az ancien régime bukásának egyik szimbolikus pillanata lett, jól mutatta azokat a társadalmi-politikai feszültségeket, amelyeket a Bastille 1789. július 14-i lerohanásával a francia forradalom a felszínre hozott. S XVI. Lajos, majd felesége, Marie Antoinette október 16-i kivégzését ugyan (látszólag) a girondisták és a jakobinusok között zajló pillanatnyi politikai csatározások szülték, ám nem hirtelen felindulásból történt. Már az alkotmányos monarchia alatt érződött, hogy – noha a republikánus, köztársasági államformának akkor még alig akadt szorgalmazója – az uralkodó és családja, miként arról maga Lajos is vallott, nem találja a helyét a megváltozott rendszerben, s fogolynak érzi magát a párizsi Tuileriák épületében. Ezért szánta el magát a szökésre a királyi pár, miután Marie Antoinette titkos levelezései, főleg II. Lipót osztrák császár fivérével a monarchia visszaállítására kudarcot vallottak. Lajost azonban útban a belga határ felé, Varennes községben felismerték, letartóztatták, majd menetüket visszafordították Párizsba. Ahogy a Vadász Sándor szerkesztette 19. századi egyetemes történelem 1789–1914 című munkában szerepel: „Az uralkodói pár a párizsi utcákon felsorakozott katonák tökéletesen néma sorfala között haladt végig, és ez a baljós csend előrevetítette sorsukat.”

Varennes után felerősödtek a republikánus érzelmek, miközben a királynak – önmagán talán erőszakot is téve – hadat kellett üzennie saját sógorának, az osztrák császárnak, bár a forradalmi sereg bukásával hatalma helyreállításában is reménykedhetett. Mindhiába. S ugyan girondista kormányt nevezett ki, a nemzetgyűlés számos javaslatát megvétózta, ami kiváltotta a párizsiak haragját, és a Tuileriák megrohamozásához, a család letartóztatásához és a Temple börtönébe vetéséhez vezetett. Lajos helyzete 1792 novemberében még tarthatatlanabbá vált, miután felfedezték titkos levelezéseit több prominens kormányzati személlyel, így Lafayette-tel és Talleyranddal. A király sorsa megpecsételődött, az amúgy a kérdésben tétovázó girondisták sem akadályozták tovább, hogy az uralkodót bíróság elé állítsák.

Az ítélethozatal ugyanakkor igen kiélezett lett, s a három voksolás harminchat órán át tartott. A január 15-én összegyűlt konvent 721 tagja közül – egy név szerinti voksoláson – 693-an szavaztak arra, hogy a király bűnös (többek között az ellenséggel való kollaborációban), a második körben viszont 288-an ellenezték a halálbüntetést. Az azonnali kivégzés egy szavazaton múlt, 361-en ugyanis a lefejezésre voksoltak, köztük a király unokatestvére is, akit a sors fintoraként ugyancsak még az év november 6-án, a girondistákkal való együttműködés és államellenes szervezkedés címén nyakaztak le a jakobinusok.

XVI. Lajos se kapott kegyelmet, 380-an a harmadik szavazáson az azonnali ítélet végrehajtása mellett döntöttek. Így lépett ki a Forradalom terére (a mai Concorde térre) a király, aki az utolsó pillanatig bízott benne, hogy támogatóinak – köztük a nem sokkal korábbi, 1792. szeptember 20-i valmyi csata egyik győztes tábornokának, Charles François Dumourieznek – sikerül kimenekíteniük. Az, hogy az uralkodó család mennyire burokban élt, mennyire nem is sejtette, miként él a francia átlagember, jól mutatja be Sofia Coppola 2006-os Marie Antoinette című filmje. S noha a moziban látott korhűségén lehet vitatkozni, a királyi család arcán megjelenő döbbenet, mikor „megjön értük a nép”, tényleg jól illusztrálja azt, hogy legmerészebb álmaikban sem gondolták, egyszer őket is elérheti az erőszakos vég.

XVI. Lajos francia király kivégzése Georg Heinrich Sieveking festményén

A király kivégzésének talán egyik legérdekesebb anekdotája az, amikor a földre hulló testéből kiömlő vért több jelenlévő a szövet zsebkendőjével itatja fel, hogy így tegye el „emlékbe” a király földi maradványát. Sokáig a felitatott vér történetét csupán városi legendának hittét, ám 2012-ben DNS-vizsgálattal bizonyították ennek valóságtartalmát. Szövetmintát vettek ugyanis XIV. Lajos nagyapjának, IV. Henriknek a mumifikált holttestéből, amit összevetve a kivégzett uralkodónak egy zsebkendőn őrzött vérmintájával kiderült, azon valóban XVI. Lajos vére lehet.

Noha a kivégzést a hatalomért folyó ádáz csatározások miatt újabb vérengzések követték, a mából visszatekintve tudjuk, Franciaország, és közvetve Európa, vagy épp a világ története örökre megváltozott, az ancien régime bukása után nem volt visszaút a régi rendbe, így ha lassan is, de megkezdődött az átmenet a ma ismert, demokratikus népképviseleti-politikai rendszer irányába. A történelem fintora, hogy a hasonlóképp és okok miatt majdnem napra pontosan 144 évvel korábban kivégzett I. Károly angol király lefejezésének és az ottani társadalmi változásoknak – talán a monarchia későbbi restaurációja miatt is – nem lett olyan hatása a világpolitikára, mint a francia forradalom nyomán kibontakozó átalakulásoknak. Ahogy ugyanis Goethe is megjegyezte a valmyi csata utáni estén a porosz táborban: „Itt és ma a világtörténelem új korszaka kezdődik, és önök elmondhatják, hogy tanúi voltak.”

XVI. Lajos megmutatta, hogy hal meg egy király

MNO
MTI Hírfelhasználó