Jutott Altus-pénz a DK-nak is
Dobrev Klára a barátok és a kollégák önzetlen jótevőjeként festi le a cégét.
2018. január 20. 12:24

Három alkalommal, összesen nyolcvanötmillió forint kölcsönt nyújtott Gyurcsány Ferencék családi vállalkozása, az Altus a Demokratikus Koalíciónak – derül ki abból a levélből, amelyben Dobrev Klára magyarázta a jegybanknak a Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-nek adott hiteleket. Utóbbiak miatt az MNB ugyanis piacfelügyeleti eljárást indított a társaság ellen.

A szorult helyzetben lévő barátok, kollégák, ismerősök önzetlen jótevőjeként mutatta be az Altus Portfólió Kft.-t Dobrev Klára abban a jegybanknak írt levélben, amit közösségi oldalán is közzétett.

Gyurcsány Ferenc felesége, a társaság vezetője azután ragadott tollat, hogy kiderült: az MNB piac­felügyeleti eljárást indított az Altus Portfólió által a Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-nek nyújtott, összesen több mint 200 milliós kölcsönök miatt.

Dobrev állítása szerint minden hitelük mögött az átmeneti fizetési gondokkal küzdő barátok megsegítése állt, és ez nem volt másként Czeglédy Csaba esetében sem, akinek egyszer 80, majd 90, végül pedig 35 millió forintot adtak.

Czeglédy az első két kölcsönt teljesen, a harmadikat pedig csak részben fizette vissza, Dobrev Klára szerint azért, mert időközben előzetesbe került.

A levélből mindemellett kiderült az is, hogy az Altus a Demokratikus Koa­líciónak (DK) is adott kölcsönt: 2017 májusában, júniusában, illetve szeptem­berében 20, 15, illetve 50, azaz összesen 85 millió forintot, a jegybank által meghatározott 2 százalékos kamattal.

Mindezt Dobrev Klára azzal magyarázta, hogy a kampányidőszakban a legtöbb párt hitelt vesz fel, ám ő mint a DK tagja és szimpatizánsa elengedhetetlennek tartja, hogy „a DK ebben a tekintetben se legyen kiszolgáltatva a mai hatalomnak”.

Gyurcsány Ferenc csókot ad a feleségének – családban marad Fotó: Mirkó István

– Én ennek a kormánynak az ellenfele vagyok, és kötelességemnek érzem, hogy törvényes keretek között segítsem azt a pártot, amelyik véleményem szerint a legádázabb ellenfele a mai miniszterelnök rendszerének – magyarázta Gyurcsány Ferenc felesége. A pártnak augusztus végig kell visszafizetnie a kölcsönt.

Dobrev állítása, hogy tavaly májusban a kampány miatt adott kölcsönt a DK-nak, különösnek tűnik annak fényé­ben, hogy Gyurcsány Ferenc 2016-ban, két nappal május 1-je előtt bejelentette: mivel pártjának „13-14 millió forintos” adóssága van, nem tartanak majálist a Városligetben.

Sebián-Petrovszki László megkeresésünkre akkor azt mondta: a DK-nak egy hozzávetőlegesen 15 millió forintos kölcsöne van, a pártigazgató arról viszont nem nyilatkozott, hogy azt mikor, honnan, kitől, mekkora futamidőre vették fel.

A DK 2015-ös harmadik negyedévi mérlegbeszámolójában már szerepelt egy 15 milliós, magánszemélytől kapott kölcsön, a 2016-os költségvetésben pedig ugyanez a tétel „egyéb támogatás magánszemélytől” címen jelent meg. A DK 2014. évi pénzügyi mérlegének benyújtásakor a párt külön hangsúlyozta, hogy Gyurcsány Ferenc 16,2 millió forinttal járult hozzá magánszemélyként a párt költségeihez.

Ismert: amikor az Altus vezette konzorcium 2015-ben 400 ezer eurós megbízást kapott az Európai Bizottságtól, a Fidesz tiltott pártfinanszírozásra gyanakodott, mondván, hogy a pénz „Brüsszelből az Altushoz, az Altustól Gyurcsányhoz, Gyurcsánytól a DK-hoz vándorol”.

magyaridok.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Az európai szellemiség már rég megrogyott a harctéren
    Stoltenberg Washingtonból kapja a brosúrákat, azokból pedig az olvasható ki, hogy az ukrán elnököt nem szabad bántani, Zelenszkij a „mi emberünk”. Legalábbis egyelőre. De ki tudja, mit hoz a holnap? Zelenszkij ugyanis csereszabatos figura – fogalmaz Galló Béla.
  • A kormány 11 pontos akcióterve
    A kormány 11 pontos akciótervének intézkedései és az új hitelprogramok (gyármentő garancia- és hitelprogram) biztosíthatják a recesszió elkerülését Magyarországon a teljes foglalkoztatottság megőrzése és a családok megvédése mellett; hosszú távon azonban új gazdaságstratégiai modellre is szükség van - hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter szerdán.
  • Moszkva komoly ajánlat esetén kész a tárgyalásra
    "Ha most komoly javaslat érkezik arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne megállítani ezt a konfliktust úgy, hogy közben teljesüljenek a mi teljesen jogos követeléseink, természetesen készek leszünk tárgyalni" - mondta Lavrov a Jevgenyij Primakov néhai miniszterelnök és külügyminiszter emlékének szentelt fórumon.
MTI Hírfelhasználó