Karácsony Gergely a szövetségben bízik
Az MSZP szavazóitól még két választó voksait várják
Az MSZP–Párbeszéd, piros-zöld szövetség és a választási kampány volt a fő téma a szocialisták választmányi ülésén, ahol Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt a kis ellenzéki pártokra leadott voksokat a kormánynak juttatott szavazatként értékelte. Molnár Gyula, a szocialisták elnöke szerint a legnépszerűbb ellenzéki párt és a legnépszerűbb ellenzéki politikus most áll a legközelebb ahhoz, hogy leváltsák a jelenlegi kormányt.
2018. január 15. 11:25

– A tavaszi választáson csak azok a szavazatok eredményezhetnek változást, amelyeket az MSZP–Párbeszéd által létrehozott nyitott szövetségre adnak le, minden más voks a jelenlegi kormánypártokat támogatja – mondta Karácsony Gergely, a két ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje szombaton, az MSZP budapesti választmányi ülésén.

A Párbeszéd társelnöke az MTI tudósítása szerint úgy fogalmazott: az MSZP–Párbeszéd-szövetség továbbra is várja az ellenzéki kis pártok csatlakozását. – Egy olyan piros-zöld szövetség jött létre, amely – további csatlakozókkal kiegészülve – a sokszínű magyar társadalom egységét képviseli – tette hozzá Karácsony, aki arról is értekezett, hogy a két párt között sokkal jobb a kémia, mint azt korábban gondolták.

A kormányfőjelölt szerint győzelmük esetén a szociális demokráciát célzó programot valósítanának meg, amelyben legnagyobb ellenségüknek a szegénységet, a nyomort és a korrupciót nevezte.

Az ellenzéki politikus egy rablóbandához hasonlította az Orbán-kormányt, amely szerinte a társadalmi felemelkedés útjában áll, kitolná Magyarországot Európa térképéről, a politikát pedig a háború és a lopás szinonimájává tette. Szavai szerint „áldemokrácia” helyett igazi, az igazságosságra épülő demokrácia kell, amelyben az ember az első és a hatalom az utolsó.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke úgy fogalmazott: az MSZP és a Párbeszéd összefogásával a tradíció és az innováció kötött szövetséget, és Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségének megerősítését kérte a választmánytól, szerinte ugyanis így a legnépszerűbb ellenzéki politikus és a legszervezettebb ellenzéki párt tud majd együttműködni.

Mint mondta: most állnak a legközelebb ahhoz, hogy legyőzzék a jelenlegi hatalmat, az emberek többsége ugyanis változást akar, ehhez azonban le kell győzni az apátiát és a félelmet. Molnár Gyula – arra kérve az MSZP szavazóit, hogy legalább két bizonytalant győzzenek meg a voksolás fontosságáról – kijelentette: nincs nyaralás, nincs telek, nincs baráti rendezvény, választás van, el kell mennie mindenkinek.

Hiller István, az MSZP választmányának elnöke elfogadhatatlannak nevezte a román kormányfő magyar kisebbséget sértő megjegyzését, és követelte, hogy Mihai Tudose vonja vissza kijelentését és kérjen bocsánatot. A választmány vezetője emellett az MSZP támogatásáról biztosította a közigazgatásban dolgozók sztrájkfelhívását. A választmány tagjai egyhangúlag támogatták Hiller felvetéseit.

Magyar Idők
MTI Hírfelhasználó