Egyre közelebb van a teljes foglalkoztatottság
A mérések kezdete óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség, ami azt jelenti, hogy egyre közelebb van a teljes foglalkoztatottság Magyarországon - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
2018. január 4. 10:51

A KSH azt közölte, hogy tavaly szeptember-novemberben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 30 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal 3,8 százalékra csökkent. A vizsgált három hónapban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 450 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal 68,8 százalékra emelkedett.

Korábban ilyen nem volt, hogy aki Magyarországon képes és szeretne dolgozni, annak van lehetősége a munka világába visszakapcsolódni - hangsúlyozta a miniszter.

Az adat európai összevetésben is rendívül jó, az uniós tagországok között Magyarország élen jár a foglalkoztatásban - tette hozzá. A kormány a következő években is arra fog törekedni, hogy tovább bővítse a foglalkoztatást.

Varga Mihály rámutatott, a foglalkoztatás dinamikus növekedésével a 2010-es kormányváltás óta mintegy 750 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A növekedés döntően a hazai versenyszférában következett be, ahol 570 ezerrel nőtt a létszám. A 68 százalék fölötti foglalkoztatási ráta azt is jelenti, hogy van még tartalék a munkaerőpiacon - mondta, hozzátéve: a közfoglalkoztatásban dolgozók száma az elmúlt hónapokban csökkent, elősegítette ezeknek az embereknek az elsődleges munkaerőpiaci visszatérését. Egyre kisebb arányú lesz a közfoglalkoztatás a következő időszakban - jelezte.

Varga Mihály kiemelte: folytatni kell a szakképzési- és felnőttképzési rendszer átalakítását, a munkaadói,- és munkavállalói érdekképviseletekkel keresletalapú képzési rendszer kialakítására törekednek, a duális képzésben partner Magyar Kereskedelmi- és Iparkamarára is számítanak. A legnagyobb arányban a 25 és 55 közöttiek foglalkoztatása nő, de 2011-óta a Munkahelyvédelmi akció programmal a 25 év alattiak, és az 55 év fölöttiek foglalkoztatását külön járulékkedvezményekkel segíti a kormány. Tervezik a részmunkaidős foglalkoztatás bővítését a kismamák és a gyermekesek körében - az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen dolgoznak egy program kialakításán - jelezte Varga Mihály.

Kijelentette: az országban jelenleg meglévő 60 ezer bejelentett üres álláshely feltöltésére nem a külföldi munkavállalók bevándorlása a megoldás, hanem azt a belföldi tartalékokból kell megoldani. Erre van tartalék a magyar gazdaságban - hangsúlyozta.

KSH: nőtt a foglalkoztatottak száma tavaly szeptember-novemberben

A tavaly szeptember-novemberi három hónapban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 450 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal 68,8 százalékra emelkedett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma 85 ezerrel nőtt egy év alatt, a közfoglalkoztatottak száma 38 ezerrel, a külföldön dolgozóké 11 ezerrel csökkent. Más megközelítésből a munkavállalók számának éves növekedése a munkanélküliek 30 ezres csökkenéséből és a munkaerőpiacra frissen belépő 6 ezer aktívvá lett lakosságból táplálkozott. Az aktivitási ráta a 15-74 éves korosztályban 0,6 százalékponttal, 62,2 százalékosra javult, amiben a gazdaságilag inaktívak 64 ezres növekedése mellett beleszámít a korosztály lélekszámának 58 ezres csökkenése.

A 15-24 éves fiatalok körében a foglalkoztatási ráta 29,6 százalékos volt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak, a 25-54 évesek között a foglalkoztatási ráta 1,2 százalékponttal, 84,2 százalékra nőtt. Az idősebb, 55-64 éves korosztályba tartozó foglalkoztatottak száma lényegében stagnált, foglalkoztatási rátájuk 1,5 százalékponttal, 52,5 százalékosra javult.

A 20-64 éves korcsoportban, amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, a foglalkoztatási ráta 1,4 százalékponttal, 74,0 százalékra nőtt, a férfiaknál 82,0, a nőknél 66,1 százalékos volt.

A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 46 ezerrel nőtt egy év alatt tavaly szeptember-novemberre, amiből 23 ezer a munkanélküliek számának csökkenéséből és 23 ezer a munkaerőpiacra frissen belépőkből eredt. A foglalkoztatási ráta 2,2 százalékkal 76,1 százalékra emelkedett. Ebben a korosztályban a női foglalkoztatottak létszáma 8 ezerrel csökkent, de foglalkoztatottsági rátájuk 0,5 százalékponttal 61,7 százalékosra emelkedett.

MTI
  • Karácsony Budapest díszpolgáraivá avatná elődeit
    Elmondta: Budapest új szabad önkormányzatiságának 30. évfordulója alkalmából azzal a kezdeményezéssel él majd, hogy Demszky Gábort és Tarlós Istvánt válasszák a főváros díszpolgáraivá.
  • Budapest felett az ég
    Visszajöttek, akik annyira hiányoztak, visszajöttek, akikért megint rajongunk. Gyurcsány és az SZDSZ.
MTI Hírfelhasználó