Zár alá vette a szcientológusok központját a NAV
A földhivatali bejegyzésből az olvasható ki, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal zár alá vette a szcientológusok budapesti, Váci úti ingatlanát. Mint ismert, tavaly ősszel a rendőrség a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság kezdeményezésére házkutatást tartott a szektánál, mert az egyházként nem, csak vallási egyesületként bejegyzett szekta a gyanú szerint súlyosan megsértette tagjai és a velük kapcsolatban állók információs önrendelkezéséhez való jogát. A HÍradó.hu kereste a NAV-ot, hogy árulják el, miért volt szükség az értékes irodaház zár alá vételére, és ez milyen összefüggésben áll a szcientológusok elleni nyomozással.
2018. január 2. 15:53

Mint ismert, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai a Váci úti központban vizsgálódtak ősszel a szcientológusoknál. Az NNI személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendőrségi fellépésre azután került sor, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) több panasz is érkezett olyan magánszemélyektől, akik korábban az „egyház” tagjai voltak, vagy egyéb más módon kapcsolatba keveredtek a hivatalos egyházként el nem ismert szektariánus csoportosulással. A Híradó.hu a házkutatást követően bejutott a budapesti, Váci úton található szcientológus szentélybe, és ott épp azt kínálgatták kollégánknak, ami miatt a NAIH is vizsgálódik: a kérdőíves kikérdezést, melynek során felmérik, a kitöltőnek mennyire van szüksége a szcientológia gyámságára.

Sajtóhírek szerint a hatóságok azt gyanítják, azok a módszerek, amelyekkel a szcientológusok a tagjaikról információkat, személyes adatokat gyűjtenek, és ahogyan ezeket tárolják, törvénysértők, és súlyos visszaélésre adnak lehetőséget. Ezt erősíti, hogy egykori tagok elmondásai és az elmúlt években a szervezet belső működéséről napvilágra került információk szerint a hatóságok vizsgálat egyáltalán nem tűnik megalapozatlannak. A szcientológusok a vallásszabadság elleni támadásként értékelik a rendőrségi akciót.

Auditálás: föl kell fedni a szerető nevét, a homoszexuális kapcsolatot

Az auditálások során mérik fel, hogy a belépőknek és a tagoknak az életük során hány és milyen jellegű szexuális kapcsolatuk volt, de név szerint is rákérdeznek a partnerekre. Felmérik, volt-e korábban homoszexuális viszonya, és ha igen, kivel. A szervezet így nemcsak a saját munkatársairól vagy a frissen beszervezettekről gyűjt be szenzitív információkat, hanem olyanokról is, akik kapcsolatban álltak valaha a szcientológus személlyel, de semmi közük a szcientológiához. Sajtóhírek szerint a szcientológia a velük kapcsolatba keveredőkről dossziékat tart fent, a rendszerükben kulcsszavak alapján lehet keresni. Azonban nem csak a felsőbb szinteken álló tagokat érintheti érzékenyen ez.

A föntebb már említett auditálási eljárás során – ami leginkább egyfajta gyóntatásnak felel meg – az elhangzó információkat sokszor hang- és videóformátumban is rögzítik. Ezen a területen már erősen összeér a szervezet üzleti érdeke és a kiszolgáltatott emberből kinyerhető információ: ha egy tag az audit során elmondja, korábban – mondjuk – adót csalt, akkor a szcientológia a vallomástevőt arra kötelezi, az államtól elcsalt pénzeket az „egyháznak” vagy a hozzá szorosan kapcsolódó (például drogprevenciós) szervezetnek fizesse be, mert ezzel jóváteheti bűneit.

A Magyar Idők értesülései szerint a mostani hivatali és rendőrségi eljárás során az egyik panaszos előadta, hogy belépése idején örömmel fogadták a szervezetben, segítséget kapott, közben olyan személyes adatokat osztott meg, amelyeket csak a legközelebbi barátai ismerhetnek. Évek múlva elhatározta, hogy kilép, és kérte a vele kapcsolatos dokumentumok kiadását, ám ezt megtagadták tőle. A panaszos arról a félelméről is beszámolt, miszerint ha szakít a szervezettel, akkor a rá vonatkozó, rendkívül érzékeny, írásban rögzített információkat felhasználják ellene. A kényes információk rossz szándékú felhasználása alkalmas egzisztenciájának tönkretételére, és arra is, hogy családi életét szétzilálják. Kérelme elutasítása miatt kiszolgáltatottságában végül nem mert kilépni a szervezetből.

Bonyai Péter, aki maga is több mint egy évtizeden át volt szcientológus, a tapasztalatait egy könyvben írta meg, ez itt olvasható el. A szcientológia áldozatainak megsegítésére létrehozott egy alapítványt is, ennek honlapja itt érhető el.

Kerestük az adóhatóságot az ügyben, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

 
 
 
hirado.hu
  • Jogi bástyákkal is védeni kell a család intézményét
    Vejkey Imre: Minket azért akarnak kiközösíteni, mert megvédjük a családokat és a gyermekeket, mert nem engedjük a család relativizálását! Egyetértünk Ferenc pápával, aki budapesti látogatása során búcsúzóul azt üzente a magyaroknak és az egész világnak, hogy „a család apából, anyából és gyermekekből áll, pont”.
  • Megújul a pápai katolikus nagytemplom
    Jövő tavasszal megkezdődik a pápai katolikus nagytemplom megújítása. Elsőként a templom külseje újul meg, a tervek szerint 2023 tavaszára - közölte a Veszprémi Főegyházmegye érseke kedden a Veszprém megyei településen.
  • Bethlen István országépítő munkája
    Meggyőződésem, hogy Bethlen Istvánnak és kormányának évtizedeken át méltatlanul zárójelbe tett, sőt, elhazudott országépítő munkája hasznos válaszokat adhat azokra a kérdésekre is, amelyekkel saját korunk kihívásai szembesítenek bennünket - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Bethlen-kormány megalakításának 100. évfordulója alkalmából szervezett keddi konferenciára írt köszöntőjében.
MTI Hírfelhasználó