Határozat a Soros-terv végrehajtásával szemben
Az Európai Parlament november 16-án megszavazott, a „Soros-terv végrehajtásáról szóló” határozatával szemben fogadott el határozatot a Magyar Országgyűlés. A 142 képviselő által megszavazott dokumentum kimondja, hogy a parlament felháborítónak tartja, ezért elutasítja a bevándorlók befogadására és szétosztására irányuló rendeleti javaslatot. A határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
Utoljára frissítve: 2017. december 12. 14:38
2017. december 12. 14:28

Határozatot fogadott el az Országgyűlés az Európai Parlament november 16-án megszavazott, a „Soros-terv végrehajtásáról szóló” határozatával szemben. A dokumentumot 142 kormánypárti és jobbikos igen és 3 – független képviselőtől érkezett – nem szavazattal fogadták el a képviselők.

A parlament ezzel kimondja, hogy felháborítónak tartja, ezért elutasítja a bevándorlók befogadására és szétosztására irányuló rendeleti javaslatot, azt, hogy állandó betelepítést és kötelező szétosztást indítsanak el az európai nemzetek kárára.

A bevándorlók kötelező kvóta alapján történő szétosztása visszafordíthatatlanul megváltoztatná Európa jövőjét és kultúráját – olvasható a határozatban.

A parlament azt is elutasította, hogy jogköröket adjanak át a bevándorlást támogató Soros-szervezeteknek annak érdekében, hogy részt vegyenek a bevándorlók behozatalában és szétosztásában.

Az Országgyűlés kimondta azt is: elvárja az Európai Uniótól, hogy tartsa tiszteletben Magyarország szuverenitását, a magyarok népszavazáson kinyilvánított akaratát.

A Ház a kormányt is felszólítja, hogy ne engedjen az Európai Parlament és az uniós bürokrácia nyomásának, védje meg az ország jogait, utasítsa el a „Soros-tervet” és folyamatosan tájékoztassa Magyarország polgárait a „Soros-terv” végrehajtásának állásáról és a kormány intézkedéseiről.

A vasárnap, több fideszes és kereszténydemokrata képviselő által benyújtott javaslatot kivételes eljárásban tárgyalták meg, a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

Németh Szilárd: rendkívül veszélyes a brüsszeli határozat

A kivételes eljárásban tárgyalt javaslat összevont vitájában a határozati javaslat előterjesztője, Németh Szilárd kormánypárti képviselő mind Magyarországra, mind Európára nézve rendkívül veszélyesnek nevezte az EP november 16-ai plenáris ülésén elfogadott véleményét.

Hozzátette: már a javaslat címét sem egyszerű megfejteni, de amikor belelapoznak abba, kiderül, hogy „az gyakorlatilag a Soros-terv”. Megjegyezte, az EP-ben elfogadott javaslat a második lépcsője az uniós jogalkotásnak, mert az Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottság (LIBE) már októberben elfogadta ezt az előterjesztést.

Németh Szilárd szerint a határozatban egyértelműen kimondják: szükség van a kötelező kvótára.

Szerinte ez azt jelenti, amit Soros György leírt, vagyis évente 1-1,5 millió embert – leginkább a muzulmán országokból – kell beengedni és szétosztani a 27 tagországban felső létszám- és időkorlát nélkül.

A kormánypárti képviselő értékelése szerint ezzel gyakorlatilag egész Európára kötelezővé tennék a párhuzamos társadalmakat.

A terv részeként beszélt arról, hogy attól a tagállamtól, amely ebben nem hajlandó részt venni, elvennék azt a pénzt, amely uniós tagállamként jár neki. Ezek felzárkóztatási és földalapú támogatások – jegyezte meg, hozzátéve: ezekből a pénzekből új pénzalapokat hoznának létre, amelyből jutalmaznák azokat, akik a bevándorlóországokat akarnak létrehozni.

Szó van büntetésről is – folytatta Németh Szilárd -, minden egyes be nem fogadott bevándorló után az országnak 78 millió forintot kellene befizetnie Brüsszelnek.

A fideszes politikus szerint szembemegy a genfi egyezménnyel és a dublini rendszerrel, hogy az ideérkezők megválaszthatnák hol élnek. A menekültügyi egyezmények szerint az első biztonságos országban kell dönteni arról, ki az, aki menekült – magyarázta.

Hozzátette: 30 fős csoportok dönthetnek arról, hol szeretnének élni. A családegyesítésre vonatkozó elképzeléseket is elképesztőnek nevezte, mert „bemondásra” lehetne családokat létrehozni. Elmondta, a nemzetbiztonsági szervek szerint egy-egy ember után 10-15, akár 20 családtag is érkezhet Európába.

Szólt az úgynevezett szponzorációról is, ami elmondása szerint arról szól, hogy ha vannak olyan „álcivil szervezetek, Soros-szervezetek”, amelyek részt vehetnek a menedékkérők szétosztásában és ezért fizetnék is őket.

Németh Szilárd úgy összegzett: ez az EP-határozat teljes egészében szembemegy a magyar érdekekkel és nemcsak Magyarország, hanem valamennyi ország szuverenitását csorbítja.

Közölte, a határozat a lisszaboni alapszerződéssel is ellentétes, amely kimondja, hogy a menekültügy közösségi, a bevándorlás azonban tagállami hatáskör. Ez a határozat ezt a kettőt összemossa, hogy a nemzetállamok szuverenitását megkérdőjelezze – mondta.

Kitért arra, a menekültek az összes bevándorló másfél százalékát teszik ki, míg a gazdasági bevándorlók, illegális bevándorlók 98,5 százalékukat.

Németh Szilárd szerint csorbítja a határozat azon nemzetállami hatáskört is, hogy a közrendet, közbiztonságot garantálja.

Szólt arról is, hogy a múlt héten három kötelezettségszegési eljárás is indult Magyarország ellen, az egyik a felsőoktatási törvény miatt. De mindenki tudja, hogy ez nem a felsőoktatási törvényről szól, hanem a Soros-egyetemről – közölte.

Németh Szilárd színvallásra szolította fel a parlamenti pártokat a Soros-tervvel kapcsolatban Fotó: MTI/Soós Lajos

Németh Szilárd azt kérte az Országgyűlés valamennyi frakciójától, nyilvánítson véleményt: elfogadja, vagy ellenáll a Soros-tervnek.

Tuzson: ha a bevándorlás megvalósul, örökre megváltozhat az ország

A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint az EP lépést váltott azzal, hogy elfogadta ezt a határozatot, amely a kötelező betelepítésről szól és a Soros-terv több elemét is tartalmazza.

Tuzson Bence elmondta, szuverenitási kérdésről van, vagyis arról, meddig terjed Brüsszel hatásköre.

Hozzátette: a bevándorlásnak nemzeti hatáskörben kell maradnia. A hatáskörtúllépés, amit az EP a határozat elfogadásával megvalósított, átírná az EU történetét, felépítését úgy, hogy az EU központjában hozzák meg a döntéseket és a tagállamoknak csak a végrehajtás jutna – magyarázta.

Az államtitkár azt vélelmezte, hogy a folyamat nem fog megállni, több döntés is várható, ezeket pedig meg kell próbálni megállítani.

Tuzson Bence azt mondta, a nemzeti konzultáció keretében 2,3 millió ember már véleményt nyilvánított, döntő többségük elutasítja a „Soros-tervet”. Ezt kérte a baloldaltól is, amely az EP-ben támogatta a határozat elfogadását.

Ha a bevándorlás megvalósul, akkor Magyarország végleg, akár 100-200 évre, vagy akár örökre is megváltozhat – jelentette ki.

A törvényalkotási bizottság elvárja az EU-tól, hogy tartsa tiszteletben hazánk szuverenitását

Salacz Lászlónak, az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága fideszes tagjának ismertetése szerint ha a parlament megszavazza a határozatot, akkor azzal elutasítja a bevándorlók beáramlásának felgyorsítását és csoportban történő áthelyezését.

Hozzátette: elvárják az EU-tól, hogy tartsa tiszteletben Magyarország szuverenitását és a magyar emberek akaratát a kötelező kvóta elutasításáról.

Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szavaz az Európai Parlament Soros-terv végrehajtásáról szóló határozatával szemben című határozati javaslatról az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. december 12-én. MTI Fotó: Soós Lajos

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Uralkodók földi maradványait azonosították a kutatók
    Több magyar uralkodó, köztük Szent László király földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek között - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.
  • Az akarat újra építi a falakat
    A Kovácsi Bazilika országos és nemzetközi jelentőségű. A konkrét tervezést meg kell előzze egy – minél teljesebb körű – régészeti kutatás és feltárás, hiszen a Bazilika és az azt körbeölelő cinterem (temető) vasúti töltés alatti része még teljesen ismeretlen. Nem kizárt, hogy a magyar történelem jelentős leletei, tárgyai kerülnek még elő – véli Rainer Péter.
  • Hollandia „drogállammá” vált egy főrendőr szerint
    A kábítószer piaca párhuzamos gazdaságot működtet, a drogkereskedelmet felügyelő maffia befolyása pedig mindenhova elér – panaszolta nyilvánosan a holland rendőrszakszervezet elnöke, Jan Struijs.
MTI Hírfelhasználó