Sikerült megerősíteni a magyar-kínai együttműködést
Az eddig kialakított kínai-magyar együttműködést minden tekintetben sikerült megerősíteni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban a Li Ko-Csiang kínai kormányfővel folytatott hivatalos tárgyalása után.
2017. november 28. 18:53

A megbeszélést követő sajtónyilatkozatában - Li Ko-csiang társaságában - a kormányfő azt mondta: minden európai ország szeretne részt venni Kína hatalmas fejlődésében. "Magyarország startpozíciói jók, a közép-európai térségben a mi versenypozícióink kínai összefüggésben kifejezetten erősek" - hangoztatta, hozzátéve, hogy Közép-Európa országai közül Magyarország szállítja a legtöbb árut Kínába, és ide érkezik a legtöbb kínai beruházás.

A miniszterelnök megjegyezte, a Kínába irányuló magyar export tavaly mintegy 600 milliárd forintot tett ki, ami magyar léptékkel mérve rendkívül fontos.

Kína gazdasága a következő években 6-7 százalékkal fog bővülni, ami hatalmas méretű növekedés, és azt is jelenti, hogy Kínának óriási importra lesz szüksége, továbbá jelentős termelési kapacitásai jönnek létre, így pedig kínai vállalatok a világ számos helyén valósítanak majd meg beruházásokat - fejtette ki Orbán Viktor.

A mostani magyar-kínai megállapodások közül megemlítette, hogy Magyarország kukoricát és mézet szállíthat az ázsiai országba. Emellett a magyar Eximbank 500 millió dolláros hitelkerethez jut, amelyet kihelyezhet a magyar gazdaságba; a BorsodChem 217 millió dolláros beruházási hitelt kapott, "ez jó hír Kazincbarcikának"; és megnyílt egy 20 millió dolláros fejlesztés lehetősége a Komáromban lévő kínai elektromosbusz-gyár esetében, "ez jó hír a komáromiaknak" - sorolta, kiemelve egy sárvári és egy szegedi érintettségű magánmegállapodást is: egy nagy termálprojektet, illetve egy 40 millió dolláros textiláru-értékesítést. Előbbi jó hír a sárváriaknak, utóbbi pedig jó hír a szegedieknek - jegyezte meg.

A kétoldalú budapesti tárgyalásokat értékelve a kormányfő azt is mondta, hogy a korábban elhatározott közös projekteket "sikerült a megvalósítás döntő pontjain átsegíteni", és megindították a tárgyalásokat a következő évek magyar-kínai együttműködéséről is.

Magyarország és Kína között kölcsönös a tisztelet - jelentette ki.

Magyarországot jellemezve hangsúlyozta: versenyképes a gazdasági szabályozó és adókörnyezet, "ideológiák helyett józan észre alapozzuk a politikánkat", és jó az ország földrajzi elhelyezkedése.

"Egyetértettünk a Kínai Népköztársaság miniszterelnökével, hogy ebben a térségben óriási fejlődési potenciál van, itt olyan fejlesztéseket lehet végrehajtani, amelyek egy 4 százaléknál is nagyobb gazdasági növekedést eredményeznek" - mondta. Jelezte ugyanakkor, hogy sok olyan beruházást kellene végrehajtani, amelyhez elegendő tőke sem a magyar gazdaságban, sem az Európai Unióban nincs már. Ezért is finanszírozzák például a Budapest-Belgrád-vasútvonalat kínai részvétellel, és számos ilyen fontos projekt van még, amely kínai közreműködéssel valósítható meg - tette hozzá.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy az 1990 óta Budapesten megrendezett nemzetközi találkozók sorában a mostani Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó a 4-5. legnagyobb volt, ami komoly logisztikai kihívásokat jelentett. A miniszterelnök ezért külön megköszönte a fővárosiak türelmét és megértését. Emlékeztetett: Közép-Kelet-Európa 16 miniszterelnöke és Kína kormányfője tárgyalt Budapesten.

"Magyarország számára ez fontos két nap volt" - összegzett.

 

 

Kínai kormányfő: kölcsönösen előnyös lehetőségeket jelent a magyar-kínai együttműködés

Kína és Magyarország együttműködése kölcsönösen előnyös fejlődési lehetőségeket jelent a két országnak - mondta Li Ko-csiang kínai miniszterelnök kedden az Országházban.

A magyar és a kínai kormányfő hivatalos tárgyalását követően tett közös sajtónyilatkozatban Li Ko-csiang kiemelte: az elmúlt években jó irányba mozdult el a két ország együttműködése, és Kína azt szeretné, ha Magyarország még fontosabb célpontja lenne a kínai befektetőknek.

A 16 közép-kelet-európai ország és Kína csúcstalálkozójára Budapestre érkezett kínai miniszterelnök hangsúlyozta: Kína és a közép-kelet-európai országok együttműködése rendkívül jó és megfelel a globalizáció trendjeinek, régiók közötti együttműködés ez, amely összeköti Európát és Ázsiát.

Li Ko-csiang elmondta: a 16+1 találkozó sikeres volt, elfogadták a budapesti irányelveket. Ez az együttműködés megerősítheti az országok kapcsolatait és ellensúlyozza a régiók eltérő fejlődéséből származó hátrányokat - vélekedett. Hozzátette: Kína és Közép-Kelet-Európa jól kiegészíti egymást gazdaságilag.

Úgy vélte, nem kell tartani a gazdasági globalizáció negatív hatásaitól, és az elmúlt években egyértelművé vált, hogy bár hozhat akadályokat a globalizáció, ez az együttműködés rendkívül erős eszköz a kezelésükben.

A kínai kormányfő szerint Kína és Közép-Kelet-Európa regionális együttműködése a kölcsönös tiszteleten alapul, a békét és a stabilitást is szolgálja, és minden félnek előnyös.

Li Ko-csiang úgy értékelte, rendkívül jó választás volt Budapesten rendezni a 16+1 találkozót. Magyarországon stabil a növekedés, 4 százalék feletti, amit nem könnyű megvalósítani - mondta. Kínában 6,9 százalék a növekedés, az egy 1,3 milliárd lakosú ország piaca nagyobb, így sokkal nehezebb elérni ezt a növekedést - magyarázta.

Közölte: a kínai-magyar együttműködés az elmúlt években javult, a tavalyi évben a kereskedelem több mint 10 százalékkal nőtt, és 20 százalékkal emelkedett Kína importja Magyarországról. Jelenleg a kínai import innen nagyobb, mint a kínai export Magyarországra - mondta. Hozzáfűzte: nagyon jó minőségűek a magyar mezőgazdasági termékek, ezeknek rendkívül nagy piacuk van a kínai fogyasztók körében.

A kínai kormányfő kitért rá: több megállapodást írtak alá, amelyek nagy lendületet adhatnak a kínai befektetéseknek Magyarországon, ezek további munkahelyeket teremtenek itt, a kínai cégeknek pedig lehetőségük adódik átvenni a magyar szakértelmet, tapasztalatokat.

Mint mondta, vannak olyan kínai vállalatok, amelyek már megvetették itt a lábukat, ez bizonyítja az erős kétoldalú együttműködést, amely mindkét félnek előnyös és újabb üzleti lehetőségeket hoz.

Li Ko-csiang kiemelte: Magyarország befolyása nő Kínában azzal, ha itt fektetnek be a kínai cégek, majd az itt előállított termékeket Kínában értékesítik.

Arról is beszélt, hogy hagyományosan jók a két ország kapcsolatai, hatékony a kulturális együttműködés, és készen állnak további projektek megvalósítására a felsőoktatásban, valamint a lehetőségek kihasználására a turizmusban.    

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása alapján megállapodásokat írtak alá: szándéknyilatkozatot a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a kínai kereskedelmi minisztérium között az együttműködésről az elektronikus kereskedelem területén, a magyar és a kínai kormány között diplomáciai célú ingatlanvásárlásról, továbbá az információs összeköttetést szolgáló Digitális Selyemút fejlesztésének erősítéséről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottsága között.

Együttműködési nyilatkozatot írtak alá a Magyar Nemzeti Bank és a kínai társadalomtudományi akadémia között, hitelkeret-megállapodást a kínai export-import bank és a BorsodChem Zrt. között, valamint stratégiai együttműködési keretmegállapodást a Magyar Fejlesztési Bank, a kínai fejlesztési bank és a BorsodChem Zrt. között. Emellett a pécsi önkormányzat és a ZTE Hungary Kft. megállapodást kötött egy intelligens város projekttel kapcsolatban, a Neumann János Egyetem és a Fudan Egyetem együttműködési megállapodást kötött, továbbá aláírták a magyar-kínai mézprotokollt. Stratégiai partnerségi megállapodást írtak alá a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. és a Shanghai Ctrip Business Co. Ltd. között, valamint szándéknyilatkozatot Magyarország csatlakozásáról a SINO-CEE Alaphoz.
   

 

Orbán Viktor miniszterelnök és Li Ko-csiang kínai kormányfő tárgyalásuk után az Országházban 2017. november 28-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor miniszterelnök és Li Ko-csiang kínai kormányfő a magyar-kínai szótár köteteivel a tárgyalásukat követően tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2017. november 28-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Orbán Viktor miniszterelnök katonai tiszteletadással fogadja Li Ko-csiang kínai kormányfőt a Kossuth téren 2017. november 28-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

MTI
  • Kilencvenöt éves a Magyar Rádió!
    A magyar kultúra fegyvertára erős fegyverrel gyarapodott 1925-ben. Mindenki tudta akkor, hogy ez mit jelent.
  • Helyreállította a németek büszkeségét Helmut Kohl
    Huszonöt évig töltötte be a Kereszténydemokrata Unió elnöki tisztségét, és Németország legnépszerűbb pártjává tette a CDU-t. A berlini fal leomlásának híre Lengyelországban érte, ahonnan hazatérve egy „bel- és külpolitikai mesterfogást” hajtott végre. Helmut Kohl 1990. október 3-án egyesítette a megosztott Németországot, majd a december 2-i választásokon – ma 30 éve – fölényes sikert aratott a CDU élén. Életének következő másfél évtizedét a kelet- és közép-európai államok, köztük Magyarország európai integrációjának szentelte.
  • Maruzsa: a vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes tesztelésen
    A vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes koronavírus-tesztelésen: az óvodai dolgozók 74 százaléka, a tanárok és tanítók 73 százaléka - közölte az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős államtitkár.
MTI Hírfelhasználó