Vissza lesz pofozva
2017. november 14. 11:47

„Ha még négy évet sikeresen kormányozhatunk, nagyon sok minden visszafordíthatatlan lesz mindabból, amit tettünk…”- mondta a Fidesz ellenjelölt nélkül újraválasztott elnöke.

Ezzel a kijelentéssel kivételesen egyetértünk. Ha még négy évet kap a Fidesznek nevezett bűnbanda, akkor csak az én szűk környezetemből tíznél több fiatal család próbál inkább szerencsét külföldön. Igen, ha még négyet évet meg tudnak szavazni a Pocakos Lakatosnak a fideszes nyugdíjasok, és a kövérre hízott fejű TSZ elnökökre emlékeztető, Németh Szilárdhoz és Tállai Andráshoz hasonló, korrupcióval hálássá tett „vállalkozók”, akkor valóban annyi pénzt fognak ellopni Fidesz bácsiék a tisztességesen dolgozó, még aktív magyar emberektől, hogy kiüresedik az ország. Csak azt nem látják ezek a szerencsétlenek, hogy nem lesz, aki majd kifizesse a nyugdíjaikat.

„De ez még nem az út vége, csak az eleje”- mondta a tudatosan és szorgalmasan felépített személyi kultusz bűvöletében Orbán. 

Ezzel persze Orbán az eddigi kétkedők számára is - minden kétséget kizáróan - egyértelművé tette, hogy betegesen ragaszkodik a hatalomhoz. Nem holmi ciklusokra készül, hanem egyeduralom kiépítését tervezi. A diktatúraépítésben valóban még csak félúton jár, még meg lehet akadályozni: egy 2018-as vereség és egy komoly elszámoltatás képes arra, hogy visszapofozza a 2002-höz hasonlóan a mindentudó és gőgős félisten szerepében tetszelgő Orbánt. (...)

B. Ferenc Attila: Orbán az örökkévalóságra készül

zsurpubi.hu
Címkék:
megmondó
„Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen.
  • Mindhalálig Őszöd
    Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
  • Olaszliszka, Badacsony – ne legyen harmadik
    Megnevezni sem tudjuk a veszélyt: vagy nincsenek szavak, vagy volnának szavak, de azokat nem szabad használni, mert tiltja a PC.
  • Csatlakozás a hősökhöz
    Tényleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, de még mennyire. És azok a hazafiak, a hősök, akik ezt ki merik mondani.
  • Szépséges szerelmetes Judith
    Nagyot alkottál, világpolitikai tényező lettél, és büszke is vagy rá.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI