A megyei levéltárak feladata az volt, hogy a megyei bíróságokon lefolytatott, 1956 megtorlására indított perek kataszterét készítsék elő. Adatokat gyűjtöttek azzal kapcsolatban, hogy kik ellen, és milyen vádakat emeltek, mennyire büntették meg őket.

A Kossuth Rádió műsorában a központilag megadott programpontokon kívül néhány érdekes információt is összegyűjtöttek. A forradalmi bizottságok vezetői közül volt, aki nem vállalta a rá kiosztott feladatot, annak ellenére, hogy a település közönsége őt akarta a bizottság élén látni.

Budapest, 1957. május 1. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának (MSZMP KB) első titkára ünnepi beszédet mond a Hősök terén tartott nagygyűlésen. MTI Fotó: Pap Jenő

Példát akartak statuálni

A feladatokat megtagadó vezetők több éves börtönbüntetést kaptak – derül ki a kutatásból. A konstruált perekkel példát akart statuálni a Kádár-rezsim, amelynek célja az volt, hogy megbüntesse és megfélemlítse azokat, akik a forradalomban bármilyen módon részt vettek.

Az elítélés alapja nem igazi, tényleges cselekmény volt, hanem elsősorban az osztály-, és a vagyoni helyzetet vették figyelembe. Igyekeztek olyanokat kiválasztani a perekben, akikre rá lehetett fogni, hogy kulák, vagy a Horthy-rendszernek volt fontos tagja: jegyző, főjegyző, vagy vármegyei aljegyző.

Ideologikus célból cselekedtek így, róluk a rezsim „kimutatta”, hogy „ők azok, akik a munkás-paraszt államot tönkre akarták tenni”. Közben világosan látszik, hogy a perek legnagyobb része munkások és parasztok ellen indult.

A kulák a parasztság felső rétegét alkotó jómódú gazdák orosz eredetű megnevezése. Eredetileg semleges kifejezésként a saját földjén önálló magángazdálkodást folytató, rendszeresen bérmunkást alkalmazó, de a gazdálkodásban családjával személyesen is részt vevő parasztembert jelentette.

A családtagokat is megbüntették

Abrudbányai Jánost, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kocsord unitárius lelkészét több mint tíz év szabadságvesztésre ítélte a rezsim.

Abrudbányai János már a forradalmat megelőző napokban létrehozott egy olyan önszerveződő közösséget, ami átvette a falu irányítását, és túl kívánt lépni azon a sztálinista diktatúrán, amelyben élnie kellett – hangzott el a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A megtorlást az érintettek családja is megérezte. Ezekben az esetekben a rendszer a családfenntartót emelte ki, akiket nem csak börtönbüntetésre ítéltek, hanem internáltak is. Sok esetben megbüntették a többi családtagot is, például megfosztották őket eredeti lakhelyüktől.

Amnesztia, korlátok között

A nemzetközi tiltakozás miatt a Kádár-rezsim 1963-ban, bizonyos korlátok között, amnesztiát hirdetett Magyarországon. Kádár úgy gondolta, hogy meg kell hoznia ezt a döntést, ha Magyarországot ismét az elfogadottnak tekintett országok sorai között szeretné látni.

Ezt követően az ENSZ is fogadta Kádár Jánost, ami fontos lépés volt ahhoz, hogy a rezsim egyfajta legitimációt nyerjen. Bár a hatvanas évek végén is voltak még börtönben emberek, akik rövidebb időtartamú büntetési tételt kaptak, azokat elengedték.

Apostag, 1952. július 24. Kulákper: Takács Károly a bíróság előtt. Magyar Fotó: Molnár Edit

Nem minden 56-os elítélt kapott kegyelmet

A megtorlás tervezett folyamat volt arra, hogyan kell megbüntetni a társadalmat, amiért fellázadt. Kirakatpereket rendeztek később is, de a nagy megtorlás időszaka 1958-ban véget ért, ekkorra a magyar társadalom beletörődött abba, hogy változás nem lesz, „Kádár marad”.

Az amnesztiarendelet 1963-ban született meg, azonban nem minden 1956-os elítélt kapott közkegyelmet. Az 1963-as kegyelmi eljárásoknál beadott kérelmeknek része volt egy részletes életrajz, emellett a börtönparancsnokok és a rendőrkapitányságok is jellemezték az elítéltet.

Akiket kiengedtek, azokról később jelentéseket készítettek a rendőri szervek, igyekezték nyomon kísérni a volt elítéltek későbbi életét is.