Szcientológusok - Lelkük rajta?
Miklovicz Attila, az „egyház” magyarországi vezetője arról beszélt, hogy a hatóság megpróbálja elpusztítani a szcientológia egyházat.
2017. október 30. 17:51

A szcientológusok tevékenységét világszerte komoly bírálat övezi. Például Németországban a szövetségi kormány 1997-ben szektának minősítette a társaságot. A német kormány szerint ez a szervezet „a társadalom és annak intézményei fölött teljes befolyás megszerzésére törekszik, bizonyos tevékenysége károsítja a demokratikus alapelveket és az emberi jogokat”. Sokan, akik korábban intenzív kapcsolatba kerültek a szcientológia „egyházával”, utóbb azzal bírálják a vallási szervezetet, hogy visszaéltek személyes adataikkal, nyilvántartott „gyónási titkaikkal”. Kritikusai állítják azt is: a szcientológia valójában egy üzleti vállalkozás, ahol a hívek által fizetett és elvégzett költséges tanfolyamok révén a szervezet komoly haszonra tesz szert, miközben a „hívek” kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek

Itthoni tevékenysége miatt már az Antall-kormány idején, 1993-ban destruktív szektának minősítették a szcientológiát, és törölték a költségvetés által támogatott egyházak sorából. 1995-ben azonban az MSZP–SZDSZ-koalíció ezt a döntést megváltoztatva ismét egyháznak ismerte el a szcientológiát. Az „egyház” tevékenysége, bár nevesítés nélkül, rendre szerepelt a Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyveiben, ahol többek között ezt olvashattuk: „Elsősorban olyan adatokat gyűjtenek, amelyek lehetővé teszik terjeszkedésüket a politikai és a gazdasági szférában. A jövőbeli burkolt érdekérvényesítés reményében – a >>vallási<< hátterüket eltitkolva – elsősorban az állam- és közigazgatási szervek, illetve a döntéshozói testületek tagjainak bizalmát igyekeznek elnyerni, majd őket céljaiknak megfelelően befolyásolni.”

2011-től azután – a Fidesz–KDNP-többség által elfogadott – új egyházügyi törvény elvette az egyházi státuszt a szcientológiától.

Az elmúlt hetekben Péterfalvi Attila jelentette be: jogellenes adatkezelés miatt a maximális 20-20 millió forint adatkezelési bírságot szabta ki a Magyarországi Szcientológia Egyházra és az „egyház” központi szervezetére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. A döntés egyik indoka, hogy a „hívőktől” szerzett bizalmas információk révén – rájuk és ismerőseikre vonatkozóan – olyan „információs erőfölény” alakul ki az egyház oldalán, amely rendkívüli módon sérti az érintettek személyes adatainak védelméhez és magánéletük tiszteletben tartásához fűződő jogát.

Október végén a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) razziát tartott a szcientológusok fővárosi székházában. Személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A szcientológusok ellentámadásba lendültek. Már Péterfalvi Attila sajtótájékoztatóján is megjelentek, ahol Miklovicz Attila, az „egyház” magyarországi vezetője arról beszélt, hogy a hatóság megpróbálja „elpusztítani a szcientológia egyházat”. A székházukon történt „rajtaütés” alkalmával Miklovicz úgy nyilatkozott, hogy „kommunista, ÁVH-s” eljárás zajlik velük szemben. „Az elmúlt 26 évben senki nem tett panaszt, mégpedig azért, mert senki nem élt vissza a hívek adataival” – fogalmazott a vezető, tagadva többek között Péterfalvi Attila erre vonatkozó állításait.

Védekező kampányukban egy látszólagos kakukktojás is megjelent. A 444.hu-n feltűnt hirdetésükben (ami saját oldalukon mint tényszerű tájékoztatás jelenik meg) vallásalapítójukon, L. Ron Hubbardon kívül csupáncsak egy tekintélyre hivatkoznak: Máté-Tóth András valláskutatóra, a téma egykor SZDSZ-es szakértőjére. „Azt tapasztalhattuk, hogy a közösség minden tekintetben törekszik a Magyarországon hatályos törvények szerint ellátni [tevékenységét], ami kiterjed természetesen az adatvédelmi törvényre is” – idézik a jeles szaktekintélyt. Ezek után három dolog lehetséges.

1.    Máté-Tóth Andrásnak hitelesebb információi vannak a szcientológia adatkezelési gyakorlatáról, mint a Péterfalvi Attila vezette Hatóságnak és a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársainak együttvéve;

2.    A szegedi professzor – bár korábban tényleg írt hasonlót – nevével visszaéltek, és neki most (már) nem is ez a véleménye erről a – hogy is fogalmazott? – „közösségről” (ennek a változatnak a hitelességét gyengíti, hogy az egy hete a neten terjedő, a nevét is tartalmazó propagandaanyagtól eleddig nem határolódott el);

3.    Máté-Tóth Andrásnak valamiért fontos, hogy ebben a helyzetben a szcientológusokat mentegesse.

Nem tudhatjuk, a három verzió közül melyik felel meg a valóságnak. Egy biztos: mi nem vagyunk olyan jól tájékozottak a szcientológia mibenlétéről, mint a professzor, így csak a közkeletű információkra támaszkodhatunk.

A Theta életenergia teremtette az egész univerzumot. A gonosz Xenu 75 millió éve, miután több milliárd űrlényt fogdosott össze a galaxisban, lefagyasztotta őket. Ezután egy ufóval a földre hozta, és egy vulkánba dobta a lényeket. A vulkánt egy hidrogénbombával felrobbantotta, a kiszabaduló lelkeket agymosásnak vetette alá, majd elengedte őket. Idővel ezek thetánokként az evolúció során az emberi lényekbe költöztek – áll a szcientológus hit alapvetésében.

Lehet, hogy az igazság kimondása zavarja a magyar hatóságokat? Esetleg most is a gonosz Xenu mesterkedése áll a háttérben? Reméljük, erre is hamarosan hiteles választ kaphatunk a professzor úrtól.

-sbl-

gondola
  • Elhunyt Bolberitz Pál
    Életének 80., áldozópapságának 55. évében, október 25-én hajnalban a XXIII. János Szeretetotthonban visszaadta lelkét Teremtőjének Bolberitz Pál Széchenyi-díjas római katolikus pap, teológus, egyetemi tanár – tájékoztatta szerkesztőségünket Depaula Flavio, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki titkára.
  • Bayer Zsolt: Varju, a Würfli Egon
    A DK nevű válogatott alelnöke és szertárosa azt találta mondani, hogy szerinte 2006-ban, a Gyurcsány-kormány idején demokrácia volt.
  • Harminc éve bénították meg az országot a taxisok
    A rendszerváltozás utáni első komoly válság kapóra jött a baloldali sajtónak, hogy a hangulatot az épp munkába állt MDF-kormány ellen fordítsa.
MTI Hírfelhasználó