Újhelyi is méltósággal ünnepel
Orbán épp az európai közösség nyitott határainak és befogadásának köszönheti, hogy nem gyújtották még rá az országot.
2017. október 23. 15:08

„Ebben a helyzetben az imperialisták lázas aktivitást fejtenek ki, igyekeznek növelni nyomásukat a béketáborra, irányt vesznek olyan provokációkra, mint amilyeneknek Berlinben vagy Koreában voltunk tanúi. Sokszázmillió dollárt fordítanak a provokációk, szabotázsok szervezésére, s aktivizálják ügynökeiket, kémeiket, provokátoraikat (…) Nem kétséges, hogy az imperialisták és ügynökök itthon, nálunk is meg fognak próbálni mindent, hogy zavarják szocialista építésünket, dolgozó népünk életszínvonalának emelését. Ebben a helyzetben fontosabb, mint bármikor, hogy mindenki világosan lássa: pártunk és vezetése egységesebb, összeforrottabb, mint valaha.”

Ugye ismerős fordulatok. Mintha csak Orbán Viktor beszélne a plakátokra festett „Soros-tervről”, külső hatalmak fizetett zavarkeltőiről, az országot eláruló szabad gondolkodókról - írja Ujhelyi István nyílt levelében, majd úgy folytatja: Mintha csak Orbán Viktor beszélne a „Soros-ügynökökről”, akik rárontanak a magyar nemzetre és mindent megtesznek, hogy szétzilálják a Nemzeti Együttműködés Rendszere által felépített sikeres és prosperáló magyar csodát. Pedig, aki olvas történelemkönyveket, az pontosan tudja, hogy az alábbi szöveg Rákosi Mátyástól származik - emlékeztet a szocialista képviselő.

A kommunista pártfőtitkár 1953-ban beszélt erről a budapesti pártaktíván, hangsúlyozva, hogy „pártunk most a dolgozók életszínvonalának erőteljes emelésére vesz irányt; tudja ezt az ellenség is”. Elég behelyettesíteni a nemzetállami függetlenség, Brüsszel és Soros György nevét ebbe a beszédbe és máris ugyanott vagyunk: a Rákosi-korszak legsötétebb pillanataiban. Erős és súlyos párhuzam? Igen. De riasztóan igaz. Orbán és Rákosi rendszere ijesztően hasonlít egymásra, ugyanazokra az alapokra épül: mindkét rendszer erővel és anyagi eszközökkel lehetetleníti el a demokratikus nyilvánosságot, hallgatják és hallgattatják el a kormánynak kedvezőtlen híreket, emelik fel és teszik pozíciókba a hírhamisítókat, folytatnak uszító és hazug állításokra épülő propagandát, a kormányzat bírálóit pedig a nemzet ellenségének, idegen hatalmak kiszolgálóinak állítják be. Az az ember, aki újkori történelmünk egyik fontos forradalmi és rendszerváltó beszédét tartotta Nagy Imre újratemetésén, mára úgy beszél, mint Rákosi Mátyásfigyelmeztet az MSZP-s EP-képviselő.

1956 hőstetteinek és tragédiáinak egyik legfontosabb üzenete, hogy ha időben eltakarították volna a Rákosi-rezsimet, akkor a nép elkeseredett politikai küzdelme nem vált volna véres fegyveres konfliktussá. Orbán átkozott szerencséje, hogy a sokszázezer magyar fiatal, aki kénytelen volt elhagyni a hazáját a reménytelenség és a jövőtlenség miatt, most nem az utcán követeli a jogait, hanem külföldi keresetéből inkább milliárdokat küld haza a hátrahagyottaknak. Orbán épp az európai közösség nyitott határainak és befogadásának köszönheti, hogy nem gyújtották még rá az országot. Erős és súlyos párhuzam? Igen. De riasztóan igaz - teszi hozzá Ujhelyi szokásos vasárnapi nyílt levelében.

Népszava
  • háttérZay
    Bogár László: Magyarországon a globális SZDSZ lokális ügynökhálózata már a hatvanas években elkezdte belső hatalmi struktúrájának a felépítését, amit szimbolikusan az is jelez, hogy az 1966 és 1968 között elindított, a gazdasági mechanizmus reformja nevű akciósorozatuk két meghatározó személyisége az a Nyers Rezső és Tardos Márton volt.
  • A római parlamentben megbukott az LMBTQ-törvény
    Az örök városban üdvrivalgással fogadták a hazafias pártok képviselői az olasz parlament felsőházában tartott szerdai szavazás eredményét, amely elvetette az LMBTQ-jogok bővítését.
  • Birodalmi téboly: az EU büntetést rótt ki Lengyelországra
    Az Európai Unió Bírósága július közepén úgy döntött, hogy a bírói jogsértések kiküszöbölésére létrehozott lengyel fegyelmi kamara nem egyeztethető össze az uniós joggal, továbbá veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az uniós bírói testület elrendelte a kamara működésének felfüggesztését is, míg az Európai Bizottság szankciókat helyezett kilátásba, amennyiben Varsó nem hajtja végre az ítéletet.
MTI Hírfelhasználó