Újabb parázs vita a Soros-egyetemről
A nemzeti felsőoktatási törvény módosításával folytatta munkáját kedden délelőtt az Országgyűlés. A változtatás, amelyet az ellenzéki pártok élesen kritizáltak, 2019. január 1-jéig meghosszabbítaná azt a határidőt, ameddig a külföldi felsőoktatási intézményeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltételeit.
2017. október 17. 15:37

Trócsányi László, igazságügyi miniszter expozéjában kiemelte: a nemzeti felsőoktatási törvény tavaszi módosítása rég nem látott hullámokat, indulatokat váltott ki, alapvetően politikai össztűz alá került. Szavai szerint nincs még egy olyan törvény, amit ekkora érdeklődés övezett volna, még az alaptörvény elfogadása sem váltott ki ilyen heves politikai reakciókat.

Rámutatott: a tavaszi törvénymódosítás mindenkire egyformán vonatkozik, és célja az átláthatóság biztosítása volt valamennyi itt működő felsőoktatási intézmény vonatkozásában, ezért nem is tudja a lex CEU kifejezést jogilag értelmezni. Szerinte a szabályozás olyan, amely megfelel a diszkrimináció-mentesség követelményének, s a változtatás úgy biztosította az átláthatóságot, hogy egyúttal eleget tett a legfontosabb jogállami követelményeknek is. Hangsúlyozta: a nemzeti oktatási és képzési rendszerek kialakítása és működtetése az unióban tagállami hatáskör, majd kitért a Velencei Bizottság véleményére, és rögzítette, hogy Magyarországnak jogában áll megalkotni, s időről-időre felülvizsgálni azon jogszabályokat, amelyek a területén működő külföldi felsőoktatási intézményekre vonatkoznak.

Kiemelte: a vitának jogi és diplomáciai síkon kell folynia, a kormány mindig is nyitott volt a megoldás keresésére, de a törvényeket mindenkinek egyformán be kell tartania. Közölte: a Velencei Bizottság az általa vizsgált rendelkezéseket összhangban találta az európai elvárásokkal, azok alkalmazását azonban szerinte a már működő egyetemek esetében mellőzni kellene. A magyar kormány határozott álláspontja ugyanakkor, hogy a múltbeli és jövőbeni intézmények között nem lehet különbséget tenni, csak megfelelő határidőt kell biztosítani a feltételek teljesítésére. Az átlátható működéssel szemben még a CEU-nak sem lehet kifogása - rögzítette a miniszter.

A megállapodásokhoz vezető tárgyalások az érintettekkel szinte azonnal megkezdődtek, nagy részt sikerrel is zárultak - jelezte, hozzátéve:  
a továbbiak sikerességéhez hozzájárulhat a határidő meghosszabbítása. Azt mondta, bízik az értelmes párbeszédben, abban, hogy értelmes megoldást találnak majd.

MSZP: a lex CEU politikai törvény, vonják vissza

Hiller István, az MSZP vezérszónoka úgy értékelt: a lex CEU egy "politikai, bosszútörvény", s azért kap politikai kritikákat, mert a szakmához semmi köze. A nemzeti felsőoktatási törvény módosításának álcázza a kormány a politikai akaratát, miközben pontosan tudja, hogy a színvonalat, az egyetem szakmai működését tekintve nincs kifogás. A CEU-val az a bajuk, hogy Soros György alapította - mutatott rá Hiller István.

Úgy látta: tisztább és bátrabb lenne, ha elmondanák, hogy egy politikai kampány részeként az ország egyik legmagasabb színvonalon működő felsőoktatási intézményét támadják.

Kitért arra is, elvárható lenne a mindenkori magyar kormánytól, hogy az oktatási államtitkárság képviseltesse magát a vitában. Ebből az a következtetés vonható le, hogy az oktatáshoz, felsőoktatáshoz nincs köze.

A törvény rossz az egyetemnek, a magyar felsőoktatásnak és az egész országnak - értékelt, hozzátéve: a határidőre vonatkozó elképzelés már eleve elfogadhatatlan és szakmaiatlan volt, ugyanis több hónap a nyári időszak miatt passzívnak minősül. A mostani módosítás is inkább politikai, a bizonytalanságot növeli, a tavaszi jelentkezés során a hallgatók ugyanis egy olyan intézménybe adnák be kérelmüket, amelynek a sorsa bizonytalan, a kormány kezében. Miért gondolják, hogy kegy meghosszabbítani egy instabil, bizonytalan helyzetet? - tette fel a kérdést Hiller István. Szerinte, ha eljátszanak a gondolattal, hogy a világban nincs migráció, akkor ez a törvény nem is lenne.     

Bárminemű módosítás, amit el lehet képzelni, az az, hogy visszavonják - mondta, jelezve: a mostani változtatást az MSZP frakció nem fogja támogatni.
 
Jobbik: a kormánypártoknak kellemetlen előterjesztés

Szávay István, a Jobbik vezérszónoka arról beszélt, hogy roppant kellemetlen a javaslat a kormánypártoknak. A vitának ezért kívánnak minél kisebb súlyt adni - mondta, hozzátéve: az elmúlt hét évben nem volt példa arra, hogy a kormánypártok ne állítottak volna vezérszónokot.

Szóvá tette azt is, hogy az igazságügyi miniszter az expozé után eltávozott a teremből.

A jobbikos politikus értékelése szerint a javaslat arról szól, hogy kénytelen-kelletlen engedményt tesznek a Soros-egyetemnek, s ezzel a javaslattal a tulajdonképpen a kormány állt Soros György pártjára.

Megjegyezte: eközben a szabadságharc továbbra is zajlik Soros György ellen, és pontosan ugyanaz történik, mint fél éve. Ez egy néphülyítés, propaganda, a híveik feltüzelése. Nem szól másról, mint ellenségkép felmutatásáról, a szavazótábor összetartásáról. Nem győzni akarnak Soros György ellen, hanem harcolni, hogy ezzel is el lehessen terelni a figyelmet, hogy érdemi kormányzás nincs hónapok óta.

Ha le akarják győzni Soros Györgyöt, miért nem jelentik fel? - kérdezte, hozzátéve: ők megtették, s a Soros-szellemiséggel szemben mindig is felléptek.

Szerinte maga Fidesz és Orbán Viktor volt a Soros-terv, hogy tehetséges jogász fiatalokból csináljanak rendszerváltó politikai alakulatot.

A törvényjavaslat tavasszal és most sem arról szól, amiről a kormányzati kommunikáció. Ezért nem nyomtak gombot és most sem fognak - közölte Szávay István.

LMP: a javaslat a bizonytalanság tartósításáról szól
    
Ikotity István, az LMP vezérszónoka úgy értékelt: a kormány jogi akadályokkal igyekszik ellehetetleníteni a CEU működését, s miközben törvénytelen működéssel vádolták az intézményt, csak apróbb adminisztrációs hibák merültek fel. Meghurcolták az egyetemet, holott létező dolog a világban, hogy egy iskola két diplomát ad ki - tette hozzá az ellenzéki politikus.

Azt is mondta: a kormány előbb azt hangoztatta, hogy a törvényeket mindenkinek be kell tartania, a mostani módosítás azonban azt jelzi, hogy a feltételek betarthatatlanok.

Ikotity István szerint "ordító önellentmondások" vannak az ügyben és nem a jó szándék áll a módosítás mögött, hanem a bizonytalan helyzet tartósítása.

Az LMP-s politikus a jogbiztonságot kérte számon, s azt is megjegyezte: a határidő meghosszabbítása nem oldja meg a problémát, a szerinte aránytalan és felesleges terhek nem szűnnek meg.

A törvény visszavonása lenne a valódi megoldás - közölte a képviselő, aki szerint tisztességtelen harc folyik a CEU-val szemben. Ennek célja a Fidesz politikai túlélése, hatalmi érdekei - vélekedett.

A politikus azt is megfogalmazta, hogy Magyarországnak több minőségi képzésre, mindenki számára nyitott felsőoktatási intézményre lenne szüksége.
    
Szabó Szabolcs: képmutatás a módosítás
        
Szabó Szabolcs (független) értékelése szerint a "lex CEU" egy Soros György megrendszabályozására irányuló kísérlet és messziről bűzlik. Kiemelte, hogy utólag nem lehet szabályokat előírni egy működő intézménynek.

Megjegyezte azt is, hogy a McDaniel College Budapest azért tudta teljesíteni határidőre az előírásokat, mert csak egy feltétel hiányzott. Szerinte ha akartak volna, a CEU-val is meg lehetett volna már állapodni.

A független képviselő azt is jelezte, hogy módosító javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy ne 1, hanem 1001 évvel hosszabbítsák meg a határidőt, így van idő tárgyalni.

Fidesz: az ellenzék nem a törvényről vitatkozik

Répássy Róbert (Fidesz) azt mondta, nem a Ház előtt fekvő törvényjavaslatról folyik a vita, mert a képviselők egy már hónapokkal korábban elfogadott és azóta hatályba is lépett jogszabályról vitatkoznak.

A szocialista Hiller István kritikájára reagálva azt kérdezte, miért lenne rossz az országnak és a felsőoktatásnak az, hogy egy külföldi egyetemnek saját hazájában is kampuszt kell működtetnie.

Hangsúlyozta, hogy a törvény végrehajtására újabb egy évet adnak. A politikus azzal sem értett egyet, hogy a jogszabály végrehajtása veszélyeztetné a jogbiztonságot.

A kormánypártoknak nem kellemetlen az ügy, szemben a Jobbikkal, amelynek alelnöke, Toroczkai László azt mondta, hogy az egyetemmel nem finomkodni kellene, hanem nemzetbiztonsági okokra hivatkozva bezárni, a romjait pedig sóval behinteni - jelentette ki Répássy Róbert.

Az LMP-s Ikotity István pedig éppen a jogszabályban is szereplő hosszabb felkészülési idő mellett érvelt - ismertette véleményét a kormánypárti képviselő.

Senki sem mondta, hogy vonják vissza a CEU nevében kiadott diplomákat, azt mondták, hogy a Közép-európai Egyetem csak akkor adhat ki a jövőben CEU-s diplomákat, ha megfelel a felsőoktatási törvénynek - fogalmazott. Azt is hangsúlyozta, hogy a jogszabály nem érinti a felsőoktatásban dolgozókat.

Végül azt kérte az ellenzéktől, ne vonják kétségbe az ország szuverenitását, azt a jogot, hogy az Országgyűlés módosíthatja a törvényeket.

LMP: csak alá kellene írni a szerződést!

Ikotity István (LMP) azzal vágott vissza, hogy Répássy Róbert nem a saját álláspontjukat próbálja megvédeni, hanem az ellenzék szavaira reagál, ezért az "ellenzék ellenzékének szerepében van".

A politikus kijelentette, hogy csak alá kellene írni a szerződést és nem lenne szükség "erre a bohózatra". A jogszabállyal a kormánypártoknak csak az a céljuk, hogy még egy évig fenntartsák a bizonytalanságot - fogalmazott.
    
MSZP: a törvény káros az országnak és a felsőoktatásnak

Bárándy Gergely (MSZP) szerint káros az országnak és a felsőoktatásnak, ha a kormány megpróbál megtámadni és tönkretenni egy rendkívül színvonalasan működő egyetemet. Az intézménnyel a kabinetnek éppen akkor lett problémája, amikor bűnbaknak kiáltották ki Soros Györgyöt - érvelt a képviselő.

Jobbik: csak politikai hangulatkeltés folyt az egyetem ellen

Szávay István (Jobbik) azt a kérdést tette fel: Kovács Zoltán kormányszóvivőnek miért nem kellett lemondani, vagy legalább visszaadni a "jogtalan versenyelőnnyel szerzett" diplomáját? - utalt arra, hogy a kormányszóvivő a CEU-n szerzett papírt. Szerinte politikai hangulatkeltés zajlott az egyetem ellen, a mostani változtatás azt igazolta, hogy nem állt szándékukban bezárni azt.

Közölte: pártja nem kíván ebben részt venni.

Az ülésen elnöklő Jakab István az összevont vitát lezárta.

Völner Pál államtitkára az elhangzottakra úgy felelt: aki akarta, tudta teljesíteni a feltételeket, amely 28 intézményt érint. Hangsúlyozta: az előterjesztésben nem szerepel a "Soros-egyetem" cím. Nyomatékosította: a Velencei Bizottság is rögzítette, hogy a tárgy szabályozása nemzeti hatáskörben van.

Meghosszabbították a külföldi felsőoktatási intézményeknek szabott határidőt

A Ház 118 igen, 31 nem és 1 tartózkodás mellett döntött kedden a felsőoktatási törvény módosításáról a kormány kezdeményezésére.

A Trócsányi László igazságügyi miniszter által jegyzett indítvány arra hivatkozott, hogy a jogszabály szerinti nemzetközi megállapodást eddig csak a McDaniel College Budapesttel kötötte meg Magyarország, a többi intézmény esetében a tárgyalási szakaszban tartanak.

A kormány – részben a Velencei Bizottság véleményére is utalva – a határidő meghosszabbítását tartotta szükségesnek a jogkövetés megkönnyítése érdekében.

Trócsányi László korábban azt nyilatkozta: a kormány kitart azon meggyőződése mellett, hogy a magyar jogszabályok mindenkire kötelezőek, még az amerikai Central European Universityre is. Emlékeztetett: a Velencei Bizottság világossá tette, hogy a felsőoktatási intézmények szabályozása nemzeti hatáskör.

A parlament április 4-én fogadta el a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi működésére vonatkozó szigorításokat. E szerint a jövőben akkor adhat oklevelet ilyen intézmény, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

További feltétel, hogy a külföldi felsőoktatási intézmény a székhely szerinti országban működő, államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősüljön.

MTI
  • Oltóanyag még nincs, de a lakossági igény hamarosan jelezhető
    Müller Cecília közölte: a lakossági igényfelmérés információkkal szolgál az oltóhelyek pontos megtervezéséhez. "Sokféle forgatókönyvünk van attól is függően, milyen típusú vakcina érkezik az országba" - hangoztatta.
  • KDNP-képviselő: Politizálás a lovagkirály bűvkörében
    Portrébeszélgetés Móring József Attila kereszténydemokrata politikussal: A liberális, nemzetek nélküli társadalom hívei összehangolt támadást indítottak a nemzeti, konzervatív berendezkedésű országok ellen és a hazai ellenzék beállt ebbe a kórusba. Semmi nem számít nekik, csak a hatalom megszerzése. Semmi nem szent, még a vírushelyzetet is politikai haszonszerzésre használják. Hamis videók, álhírek látnak napvilágot sorra.
  • Kovács Zoltán: az EU-nak új alapjavaslattal kell előállnia
    Magyarország nem változtatott álláspontján nyár óta, az mindvégig "egyértelmű, nyilvánvaló és őszinte" volt. "Az európai intézmények, a parlament, a bizottság és a német soros elnökség választott azóta egy más utat. Nem Magyarországot kell hibáztatni."
MTI Hírfelhasználó