A kritikák ellenére is beindult a metrófelújítás
A főpolgármester szerint a jelenlegi kormány és a jelenlegi budapesti városvezetők hét év alatt többet produkált, mint az előző kormányok és városvezetők több mint kétszer annyi idő alatt.
2017. október 8. 17:49

Tarlós István a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában példaként említette a 3-as metró felújítását – amely már megkezdődött – és a vizes világbajnokság sikeres nyári megrendezését.

Kiemelte: Budapest évről évre óriási lépésekkel halad előre az élhető városok sorában.

„Budapestnek kicsit több autonómiát, stabilabb finanszírozást képzelek el, de amit elértünk, az mindenképpen tiszteletre méltó, és azt is bizonyítja, hogy a negatív kommunikációs próbálkozások ellenére nem volt eredménytelen eddig sem a kormány és a városvezetés együttműködése” – fogalmazott Tarlós István.

Római-parti mobilgát, hármas metró – Tarlós István főpolgármesternek elég sok dolga akad az utóbbi időben. Az árvízvédelmi beruházással kapcsoltban a városvezető elmondta: Budapest árvízvédelme „nagyon rosszul” néz ki, ezért főleg politikai okokat sejt a Római-partra tervezett védmű elleni tiltakozások mögött. A 3-as metró felújítása kapcsán megjegyezte, a sok bekiabált zagyvaság ellenére a 17 kilométeres pálya és az állomások, valamint a szerelvények felújítása elkezdődött, illetve megtörtént. Budapest szempontjából eredményesnek tartja a kormány és a városvezetés együttműködését. Tarlós Istvánt a Vasárnapi Újság kérdezte.

Nehezen tudja úgy összefoglalni Tarlós István a Római-parti mobilgáttal kapcsolatos történteket, hogy aki fél, az kevésbé féljen, aki meg sumákol, az kevésbé tudjon érvényesülni – fogalmazott a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a budapesti városvezető.

Aggasztó a főváros árvízvédelmi helyzete – folytatta – ugyanis a 84 kilométeres (kétparti) védmű-kiépítésre a kor színvonalának megfelelően nem lenne elég százmilliárd forint; ezen a területen érdemben 100 éve nem történt fejlesztés.

Tarlós István a közelmúltat ismertetve úgy fogalmazott: a csillaghegyi szakasz teljesen védtelen, a Demszky-érában mindig csak ígérték, de soha nem valósították meg a védmű kiépítését. Ő úgy érzi, annak érdekében, hogy ez a védelem végül megvalósuljon, beleállt a problémába, és sok szakvéleményt hallgatott meg, ami – egy kivételével – mind a parti nyomvonalat támogatta.

Úgy látja, a dilemma ezzel kapcsolatban azzal kapcsolatban van, hogy egy kétszáz méteres távolságon belül hova épüljön védmű: közvetlenül a folyó partjára, vagy a Királyok útja – Nánási út vonalában.

Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy a 100-80 éve beépítésre kerülő területen lévő értékek tulajdonosaival elég nehéz szerinte megértetni azt, hogy azok kikerülnek a védelem hatóköréből.

Tarlós István főpolgármester a római-parti védmű megépítése ellen demonstrálók sorfala mellett érkezik a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésére, a Városháza dísztermébe 2017. szeptember 27-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Szerinte a legfőbb kérdés az, hogy kell-e védmű vagy sem. Abban egyetért Lányi Andrással és társaival, hogy visszataszító az, amikor az ökonómia érdekei előrébb valók az ökológia igényeinél. Bírálta a III. kerületi önkormányzatot, szerinte az utóbbi napokban mutatott, „kicsit sunnyogó kommunikációs” hadjáratuk „virtuális ámítás”, semmi értelme sincs, már csak azért sem, mert szerinte a tüntetők többet szeretnének, mint amit az önkormányzat adni tud.

Az önkormányzat „teljesen értelmetlen, időhúzó” magatartása ellenére az ügyben további tárgyalások lesznek, de a további időhúzásban komoly felelőssége lesz a kerületi önkormányzatnak – jelentette ki. Azt az interjú egy későbbi időpontjában hozzátette: nem most kellett volna a kerületnek egy hamis kérdéssel közvélemény-kutatást rendeznie a témát illetően.

Azzal kapcsolatban, hogy hol tart jelenleg az általa felvetett népszavazás ügye, a főpolgármester hangsúlyozta: ő csak annyit ajánlott fel, hogy kezdeményez népszavazást, de egyelőre még a Kúrai döntésére várnak, ugyanis a testület előtt – ahogy fogalmazott – az egyik törpepárt népszavazási beadványa fekszik, tehát az elsőbbség őket illetheti. Kijelentette: ő csak fővárosi népszavazást tud kezdeményezni.

Szerinte a történteknek van egy olyan olvasata is, hogy ha már a balliberális kormányok és a Demszky-érában nem épült meg a Római-parti gát, akkor az az Orbán-Tarlós időszakban se épüljön fel.

Metrófelújítás: nem érdemes a hordóra állva bekiabálni

Tarlós István főpolgármester a hármas metróra rátérve kijelentette: megoldotta Orbán Viktor miniszterelnökkel a 3-as metró felújítását, annak ellenére, hogy nem mindig mindenben értett egyet vele.

Elindult a szerelvények felújítása, és lassan megkezdődik a 17 kilométernyi alagút felújítása, így szerinte ez a kérdés eldőlt, akárhányan is fognak egy hordóra felállva bekiabálni – jelentette ki, utalva az ellenzéki politikusok nyilatkozataira.

Úgy fogalmazott, ezért soha senki sem mondhatja, hogy nem kezdődött meg az észak-déli metróvonal felújítása.

Azt azonban el tudta mondani, hogy ugyan volt, van és lesz is konfliktusa kormánytagokkal Budapest ügyében, azonban hét év alatt a mostani városvezetés a kormánnyal többet tett a fővárosért, mint kétszer ennyi idő alatt a balliberális kormányok és a Demszky-féle városvezetés.

Kiemelte: 2015 második félévéig nem lehetett semmilyen kötelezettséget vállalni a metró felújítására, mert addig az előző városvezetés által hátrahagyott működési adósságokat kellett kiegyenlíteni (az adósságot átvállalta az Orbán-kormány két éve – a szerk.), ezért nem helyénvaló szerinte az az általános vélekedés, ami a mostani városvezetésen kéri számot az elmúlt hét év tétlenségét.

Emiatt a többek által emlegetett hét év helyett csupán két év állt rendelkezésre erre – jelentette ki.

Az ország sikere Budapest sikere is, és ebből a sikerből kiveszi részét a fővárosi önkormányzat is –foglalta össze az elmúlt időszak kimagasló eredményeivel kapcsolatban a főpolgármester, aki hozzátette: ugyan nagyobb autonómiát és stabilabb finanszírozást el tudna képzelni, de a kormány és a városvezetés együttműködése nem volt eredménytelen eddig sem, bármekkora a negatív kommunikáció is.

hirado.hu - Kossuth Rádió Vasárnapi Újság
MTI Hírfelhasználó