Határvédelem nélkül a shengeni térség is megváltozhat
Ha nem sikerül megvédeni a külső határokat, a schengeni térség nem lesz olyan, mint az elmúlt időben - mondta Pintér Sándor belügyminiszter Budapesten, miután V4-es kollégáival egyeztetett.
2017. október 5. 14:28

A magyar V4-elnökség keretében tartott találkozóról beszámolva a belügyminiszter kifejtette: a visegrádi partnerek határozatot hoztak, hogy felajánlják a külső határral rendelkező tagállamoknak, hogy szükség esetén részt vesznek a külső határok védelmében. Ilyet már tettek korábban, és a pozitív tapasztalatokat leszűrve döntöttek úgy, hogy ezt megismétlik és közvetlenül V4-ként is segítséget nyújtanak – mutatott rá.

Megfelelő választ kell adni a migrációs válságra

Pintér Sándor közölte: megfelelő választ kell adni a migrációs válságra, de az nem az, amit az EU tett, hogy mindenkit beengednek és belül szétosztják az embereket. Mint mondta, áttekintették a schengeni belső határok védelméről szóló európai bizottsági előterjesztést, ezt még tanulmányozniuk kell, közös álláspontot akarnak kialakítani a dokumentumról, és ehhez a szakértőknek még egyeztetniük kell.

Robert Kalinak szlovák, Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter, Jiri Novacek cseh belügyminiszter-helyettes és Pintér Sándor magyar belügyminiszter a V4-ek belügyminisztereinek találkozóján a budapesti Belügyminisztériumban. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A belügyminiszter kitért arra: azok az uniós tagállamok, amelyek megszavazták a kötelező újraelosztási kvótákat, nem teljesítik a saját elvárásaikat, eddig ugyanis jóval kevesebb embert sikerült szétosztani, mint amennyit vállaltak. Más utakat kell keresni, sem az eddig vállalt emberek szétosztása, sem egy állandó relokációs mechanizmus nem megoldás – vélekedett.

A V4-es országok a jog, a törvény talaján állnak

Pintér Sándor közölte: a V4-es országok a jog, a törvény talaján állnak, közös álláspontjuk szerint a schengeni egyezmény pontosan megmondja, hogyan kell a külső határokat megvédeni, és ők ezt tartják be, ennek a szellemében cselekednek. Arról is beszélt, hogy a visegrádi partnerek segítséget nyújtottak Magyarországnak a külső határai megvédésében.

Kérdésre elmondta: Bulgária csaknem 200 kilométer kerítést épített fel a határán, és magyar határőrök is szolgálatot teljesítenek ott, segítve a védelmet. Ha Románia igényli, a keleti határok védelmében is részt veszünk, amint azt Orbán Viktor miniszterelnök is nyilatkozta – tette hozzá.

Közös az álláspont

Robert Kalinák szlovák belügyminiszter kiemelte: a V4-es tagországok közös állásponton vannak a migráció ügyében, és mindig jobban figyelembe veszik a véleményüket, mint ha külön szólalnának fel. Az elmúlt időben sok fejlemény támasztotta alá a visegrádi álláspontot, a V4-es országok rendkívüli tekintélyre tettek szert azzal, hogy egységesen lépnek fel a polgáraik és országaik védelmében, továbbá azzal, hogy a javaslataikat az idő igazolja – fogalmazott.

A szlovák tárcavezető szerint az újraelosztási mechanizmus sikertelensége is a V4 igazát bizonyította, mert csak a külső határok védelme a helyes út. Megjegyezte: Magyarország mindig eleget tett a schengeni szabályoknak, és Szlovákia mindig is támogatta ebben.

Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter hangsúlyozta: a V4-es partnerek hamar közös nevezőre jutottak arról, hogy a kötelező elosztás rendszere elfogadhatatlan, ez a rendszer csak fokozza a migrációs válságot és nem segíti a megoldását. A V4-es országok ugyanakkor bizonyítják a szolidaritásukat a partnereik felé a külső határok védelméhez felajánlott segítséggel – mondta.

Jiri Novacek belbiztonságért felelős cseh miniszterhelyettes arról beszélt, hogy a V4 az Európai Bizottságéval szembenálló véleményt fogalmazott meg, ugyanis szerintük nem helyes, hogy a szolidaritás egyetlen formája csak a migránsok szétosztása lehet. Ez nem egy reális projekt, a V4 kezdettől fogva felhívta a figyelmet, hogy ez nem fog működni – emlékeztetett.

hirado.hu - MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó