Alternatíva Németországnak
Bumerángként ütött vissza, hogy a kampányban a nagy pártok nem beszéltek a migránsválságról.
2017. szeptember 27. 10:15

A németországi választásokon a CDU/CSU ugyan magabiztosan nyert, Angela Merkel megkezdheti negyedik kancellári ciklusát, de az eredményt nem fogja kitenni az ablakba. A 33 százalék, amit a nagyobbik kormánypárt elért, mindenképpen negatív dobogós hely az uniópártok történetében, különösen annak fényé­ben, hogy a legutóbbi választásokon Angela Merkel pártja 40 százalék feletti eredményt produkált.

Az SPD számára a vereség már-már végzetes, a szociáldemokrata párt 20 százalékkal végzett, ami történelmi vereségnek minősül, önmagában a nagypárt jellege is megkérdőjeleződik a Martin Schulz vezette politikai erőnek. Schulz egy sikeres brüsszeli karriert feladva jött haza Németországba, hogy újra felrázza az SPD-t, hiszen Gerhard Schröder­ kancellársága óta folyamatos másodhegedűs szerepbe kényszerültek a szociál­demokraták.

Hiába vettek részt Merkel két kormányában is, kormányzati eredményeket nem sikerült elkönyvelniük, pusztán a negatívumokban kellett osztozniuk kisebbik kormánypártként. Schulznak vállalnia kell a felelősséget ezért a mélyrepülésért, egyáltalán nem kizárt, hogy a fiaskó a politikai karrierjébe fog kerülni. Az biztos, hogy ilyen csúfos szereplés után az SPD-nek nem érdemes újra beszállni egy következő nagykoalícióba. Valószínűleg ellenzékben is maradnak a szociáldemokraták, talán onnan könnyebben tudnak majd építkezni 2021-re.

Azzal talán a pártok is számoltak, hogy az AfD nevű bevándorlásellenes politikai erő jobban fog teljesíteni, mint ahogy azt a mérések mutatták, hiszen a tartományi választásokon is rendre alámérték a legnagyobb közvélemény-kutató cégek is. Ez a jelenség feltehetőleg annak köszönhető, hogy sok AfD-szavazó egész egyszerűen nem meri bevallani a pártszimpátiáját, hiszen tart a vélt vagy valós következményektől.

Azzal, hogy egy, a CDU/CSU-tól jobbra elhelyezkedő párt bekerült a Bundestagba, több mint fél évszázados német belpolitikai paradigma dőlt meg. Ugyanis az uniópártok filozófiája egészen az AfD térnyeréséig az volt, hogy „tőlünk jobbra csak a fal van”. Egyébként a klasszikus konzervatív szavazók többségét ezzel a fenti politikával táboron belül is tudta tartani a CDU, csak közbeszólt a migránsválság.

Bizakodásra és egyben aggodalomra is adhat okot Angela Merkel számára az újult erővel a közéletbe robbanó liberális FDP sikere. A párt Helmut Kohl kancellársága óta számít az uniópártok természetes szövetségesének, ezért az, hogy újból sikerült bejutniuk a Bundestagba, mindenképpen öröm Merkel és a kereszténydemokraták számára. Ugyanakkor Christian Lindner, az FDP új elnöke meglehetősen éles hangot ütött meg a kormány bevándorláspolitikájával szemben, már-már jobbról előzve a CDU-t.

Az FDP migrációs politikája az utóbbi hónapokban leginkább a V4-ek által követett irányvonalnak felel meg. Emiatt pedig aggódhat is Merkel, hiszen úgy tűnik, hogy az FDP Lindner vezetésével egy pozitív értelemben vett populista félfordulatot hajtott végre, reagálva a német társadalomban meglévő feszültségekre. Most az a valószínű, hogy – kiegészülve a Zöldekkel – egy CDU–FDP dominálta kormánykoalíció jön létre.

Milyen kormányra számíthatunk? Egy biztos, hogy bárkivel, bárkikkel is lép koalícióra Merkel, azt az összes, a Bundestagba bejutott párt kijelentette, hogy az AfD-vel nem hajlandó együttműködni. Az SPD már jelezte is, hogy szívesebben folytatná ellenzékben, tehát marad a Jamaica-féle fekete-sárga-zöld összefogás. Ugyan a liberálisokkal hagyományosan jó az uniópártok együttműködése, de a Zöldekkel már kevésbé. A CSU sokáig hallani sem akart arról, hogy a ’68-as kommunista lázadókból kinőtt, ma is markánsan baloldali párttal együtt kelljen kormányoznia.

Azonban Seehofernek ebben a kérdésben is puhult az álláspontja, és ma már nem tartja kizártnak, hogy a Zöldekkel egy kormányban üljön a bajor CSU. Ráadásul a zöldpárthoz képest még maga Merkel is bevándorlásellenesnek számít, ami szintén nehézséget jelent egy esetleges koalíció megkötésekor.

Érdekes, hogy a nagypártok kerülték a migrációs válság kérdését a kampányban, nagyrészt belpolitikai témákkal igyekeztek tematizálni a közbeszédet, éppen ezért sikerült az AfD-nek és az FDP-nek is sikeresen behoznia és a nagypártok sunnyogása ellenére fontos kampánytémává tenni a bevándorlást – ez meg is látszik mindkét párt eredményén. Ugyan Merkel is sokat változott a két évvel ezelőtti önmagához képest, de még mindig nem hajlandó beismerni, hogy a 2015-ös intézkedései hibásak voltak.

Nem lett volna szabad két év alatt ellenőrizetlenül beengedni másfél millió illegális bevándorlót, mert ez óriási társadalmi feszültségeket okozott, és voltaképpen egy eurokritikus kispártból sikerült Merkelnek és a kormányzati politikának egy bevándorlásellenes középpártot kreál­ni. Persze nem kizárólag az elhibázott migrá­ciós kormányzati politika tehető felelőssé az AfD megerősödéséért, de jelentékeny része volt benne. A kancellár asszony egyre többet beszél a kitoloncolásokról, a közbiztonság megerősítéséről, de még mindig követeli a kvótás döntés végrehajtását.

Mire számíthat Magyarország és Kelet-Közép-Európa az új Merkel-kabinettől? Ez a kérdés még nagyon homályos. Az biztos – és ez már magától a kancellártól is elhangzott –, hogy Merkel Európa megújítását tűzte ki célul, Macronnal karöltve. De hogy ez pontosan mit jelent, arról csak sejtéseink vannak. Mélyebb integráció az unióban? Közös pénzügypolitika? Még nagyobb dominancia a német–francia tengelynek? A Macron–Merkel-tengely jelentősen meggyengült a választások után, ez tehát nem valószínű.

Ellene szól továbbá, hogy a német liberálisok nem pártolják a kétsebességes Európa tervét és finanszírozását. Ezek lesznek Magyarország szempontjából a legfontosabb kérdések, és persze a brüsszeli migrációs politika erőltetése annak ellenére, hogy a német választások eredményeiben pont a magyar és a lengyel migrációs politika és hozzáállás igazolódott. A magyarországi határkerítésért sok német (és osztrák) polgár hálás, csak nem merik nyíltan kimondani, hiszen az megállította a balkáni folyosón betóduló migránsok tömegeit, akiknek a mesés Németország volt az úti céljuk.

Ugyancsak súlyos kérdés, hogy Merkel többször elmondta: a luxembourgi bíróság döntéseit mindenkinek be kell tartania – utalva ezzel Magyarországra –, sőt az is elhangzott, hogy aki nem veszi ki a részét a kvótákból, attól majd megvonják az EU-s pénzeket. Ez mindenképp kérdőjeleket vet fel a 2020-ban kezdődő EU-s költségvetési ciklus szempontjából. Valóban megtenné-e Németország és Franciaország, hogy feltételekhez kösse az EU-s pénzekhez való hozzáférést? Azt gondolom, hogy ez egyelőre pusztán politikai zsarolás, és nem a realitás.

Mindkét EU-tagország óriási hasznot húz abból, hogy az alacsonyabb bérszínvonalú közép-európai országokba viszi a tőkét és a munkát. Jól tudjuk, hogy az EU-s pénzeket hazánk nem szívességből kapja, hanem egyrészt azért, mert azok járnak nekünk, másrészt pedig ebből a fejlettebb gazdasággal rendelkező nyugat-európai tagállamok, mint Németország, jelentős profitra tesznek szert.

Tehát nem kell arra számítani, hogy az új Merkel-kabinet valóban bunkósbotként használná majd a kohéziós alapokat. Németországnak, főleg amikor egy olyan pragmatikus politikus vezeti, mint Angela Merkel, elsősorban érdekei vannak. És ez a pragmatikus politika Magyarország számára sokkal kedvezőbb, mint egy túlideologizált, a világmegmentő szerepében pozőrködő baloldali német vezetés, amire Schulz győzelme esetén jó eséllyel számítani lehetett volna.

Törcsi Péter

A szerző kutatási igazgató, Alapjogokért Központ

magyaridok.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó