Gyalázatos ukrán nyelvtörvény
Az Egyesült Államok politikai, pénzügyi és katonai támogatása nélkül a rendszer életképtelen.
2017. szeptember 23. 10:00

Ami az utóbbi években Ukrajnában történt, kétségtelenné teszi azok igazát, akik az első pillanattól kezdve történelmi tévedésnek tartották az ukrán–magyar alapszerződés 1991. december 6-án történt aláírását. Az ehhez asszisztálók mindmáig képtelenek elismerni a szerződés fölösleges és káros voltát.
Az 1991-ben létrejött Ukrajna még ma is kétségbeesetten keresi múltját, nyelvét, kultúráját és identitását. De ez a rendkívül zavaros történelmi helyzet sem lehet mentség a Kárpátalján élő 150 ezer magyar erőszakos asszimilációjára. Az oktatási törvényben megfogalmazottak szerint minden ukránnak beszélnie kell ukránul, ideértve az oroszokat is. A jelenlegi ukrán politikusok nagy része állandóan az európai értékekre hivatkozik.

De az európai normák szerint az Ukrajnában élő magyar, orosz, román, lengyel gyerekeknek ­miért nincs joguk az anyanyelvű oktatáshoz? A törvény szerint a minisztereknek, képviselőknek beszélniük kell ukránul, miközben a kormányban és a parlamentben is sokan vannak, akik csak oroszul beszélnek.

Mindenki tudja, hogy ez pótcselekvés: a parlamentben is jelen lévő ukrán nacio­nalisták az Euromajdanon többször megfogalmazták, hogy valódi céljuk a szent ukrán föld megtisztítása az oroszoktól, a zsidóktól és a lengyelektől. A művelt Nyugat képviselői sem akkor, sem most nem tiltakoztak Oleh Tyahnibok kirohanásai ellen.

De hogyan jutottunk idáig?

A 2004-es narancsos forradalmat követően Julia Timosenko miniszterelnök és Viktor Juscsenko köztársasági elnök az oroszellenességben vélte megtalálni az ukrán identitás alapját. Ennek megfelelően elkezdődött a kisebbségi jogok felszámolása. A bukásuk után hatalomra került Viktor Janukovics oroszbarát elnök viszont az etnikai kisebbségek nyelvét regionális nyelvként ismerte el, ami mindmáig az egyetlen igazán európai megoldás e kérdéskörben.

De 2014-ben az Egyesült Államok, a CIA, Soros, valamint több Nyugat-barát nemzetközi szervezet segítségével a kijevi Majdan térről kiinduló zavargássorozat segítségével sikerült megbuktatni a kompromisszumkész Viktor Janukovicsot. Az őt követő új vezetés a radikális oroszellenesség mellett az EU-hoz és a NATO-hoz történő csatlakozás ígéretével próbálta stabilizálni helyzetét. De mindent megelőzött az ukrán nacionalizmus térnyerése. Az új ukrán parlament összetétele meglehetősen homogén volt: oligarchák, strómanok, szerencselovagok, kijáróemberek, nácik mellett néhány pragmatikus karrierista és a Majdanon feltűnt fantaszta foglalta el a képviselői székeket.

Köztudott, hogy az első kormány névsorát Victoria Nuland volt amerikai helyettes államtitkár egyeztette Geoffrey Pyatt kijevi nagykövettel. Az ország vezetését ezt követően lényegében egy Washingtonban összeállított, idegenlégiósokat is leigazoló kormány vette át. Voltak köztük olyanok is, akiknek korábban semmi közük nem volt Ukrajnához. Ők soron kívül állampolgárságot kaptak. Aivaras Abromavicius gazdasági miniszter pél­dául Litvániából érkezett. Amerikai, francia és angol szakértők kerültek meghatározó pozíciókba. Érdekes karrier például az ukrán Arszen Avakové, aki 24 éves korábban belügyminiszter-helyettesi pozícióból kénytelen magyarázkodni az interneten fellelhető erotikus fotói miatt.

De a legérdekesebb Mihail ­Szaakasvili egykori grúz elnök életútja, aki ellen volt hazájában elfogatóparancs van érvényben. Őt Petro Porosenko akkor hívta Ukrajnába, amikor megromlott a viszonya Ihor Kolomojszkij oligarchával, Odessza kormányzójával, aki ráadásul ötezer fős magánhadsereget tart fenn. Porosenko egy ügyes húzással leváltotta Kolomojszkijt, és Szaakasvilit nevezte ki Odessza kormányzójává. Ám ez az ötlet sem vált be. A volt grúz elnök egyre többet akart, mire Porosenko leváltotta Szaakasvilit, akit nemrégiben még az ukrán állampolgárságától is megfosztott.

Ettől függetlenül az oroszellenes grúz Szaakasvili – aki a korrupció elleni harc vezérének szerepét alakítja éppen – most Ukrajnában szeretne elnök lenni. Rá­adásul nem teljesen esélytelen, hiszen – többek között – olyan befolyásos támogatói vannak, mint Ihor Kolomojszkij és a börtönviselt „gázhercegnő”, Julia Timosenko, aki egy parlamenti szavazási cirkusz után azt állította, hogy Porosenko elnök egymillió dollárt fizetett támogatóinak. Feljelentést az ügyben senki nem tett.

Ez a kis kitérő talán világosan jelzi az ukrán belpolitikai helyzet kiszámíthatatlanságát. Ukrajna nem Európa.

Így talán érthetővé válik az ukrán kormány vérlázító cinizmusa is: a kisebbségeket ellehetetlenítő új oktatási törvényt egy nappal azután – szeptember 5-én – fogadták el, hogy hatályba lépett az Ukrajna és az EU közötti társulási szerződés. Figyelmen kívül hagyták a magyar kormány álláspontját is: az elmúlt időszakban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter minden lehetséges fórumon figyelmeztette ukrán kollégáit a törvénytervezet elfogadhatatlanságára. Az ukrán külügyminiszter, Pavlo Klimkin a törvény elfogadásának napján, szeptember 5-én így fogalmazott: „Nem is értem, honnan jön, hogy mi korlátozni akarnánk a kisebbségi nyelvhasználatot. Olyan törvény van a parlament előtt, amelyik megerősítené a kisebbségek jogait. De azt nem engedhetjük meg, hogy valaki ne beszéljen ukránul. Még Kárpátalján sem.”

A helyzet drámai, ugyanis a végső döntés az ukrán nacionalistákat és az amerikaiakat egyaránt készséggel kiszolgáló Petro Poro­senko elnök kezében van, aki órákkal a szavazás után nyilatkozatban üdvözölte az új törvényt, amelynek következtében Ukrajnában a közép- és felsőfokú oktatás nyelve kizárólag az ukrán lesz. A politikai pályafutását a kijevi amerikai követség besúgójaként kezdő Porosenko szerint ez a törvény „kulcs az oktatás jövőjéhez, s általa kompetens, patrióta, s a világ felé nyitott generációkat nevelhetnek ki az országban”. Lilija Hrinevics oktatási miniszter a törvény mielőbbi aláírásának a híve. Vagyim Prisztajko külügyminiszter-helyettes a magyar retorika változásában bízik…

De a legszégyenletesebb a kijevi amerikai nagykövet megnyilvánulása, aki gratulált Ukrajnának „az oktatási reformban való előrelépésért”.

Ez az eset is bizonyítja, hogy a nemzeteknek nincsenek barátai, és minden nemzeti kormánynak kötelessége küzdeni a nemzeti érdekek képviseletéért és a nemzethez tartozók jogainak biztosításáért. Magyarország kormánya ezúttal egyértelműen és határozottan kiállt a Kárpátalján élő magyarok mellett és a nemzetközi szerződésekben is rögzített kisebbségi jogok felszámolására tett kísérlet ellen. Ukrajnát oligarchák irányítják, a pártok és a képviselők a demokrácia látszatát biztosítják a NATO Oroszország elleni játszmájához. A helyzet megoldásának kulcsa az Egyesült Államok kezében van: politikai, pénzügyi és katonai támogatásuk nélkül a jelenlegi ukrán rendszer életképtelen.

Tóth Gy. László

A szerző politológus

magyaridok.hu
  • Kövér: Magyarország magyar ország akar maradni
    Kövér László azt mondta: a több mint ezeréves Kárpát-medencei magyar történelemben "egy demokratikusan megválasztott Országgyűlés által 2011-ben megalkotott első írott alkotmányunk szerint mi, magyarok a jövőben is önrendelkező és cselekvőképes államban, önazonosságát megőrző nemzetként és demokratikus jogrendben akarunk élni".
  • Csatanyerés a keresztény önvédelemben
    A kereszténységet ennél bőszültebben már alig lehet támadni! Ne feledjék, a keresztényüldözés a XXI. század legjelentősebb emberi jogi válsága. A világban soha nem látott mértékben tombol a keresztényüldözés! Naponta átlagosan nyolc keresztényt gyilkolnak meg, és mintegy 260 millió hívő van kitéve üldöztetésnek.
  • Éric Zemmour: Magyarországnak igaza van
    Éric Zemmour kifejtette, hogy a labdarúgó-Európa-bajnokságot is – mint oly sok nagyszabású sportversenyt – foglyul ejtették különféle lobbik és mozgalmak, amelyek felhasználják a népszerű sportokat és sporteseményeket saját kisebbségi ideológiájuk terjesztésére.
MTI Hírfelhasználó