Erős csapat részeseként tanácskozott Áder János
Áder János államfő részt vett a Bloomberg Globális Üzleti Fórum rendezvényén, amelyet New Yorkban szervezett Michael Bloomberg milliárdos üzletember, New York volt polgármestere.
2017. szeptember 21. 10:18

A fórumon a nemzetközi gazdasági élet ismert szereplői mellett a világpolitika számos tekintélyes szereplője – mint például Bill Clinton volt amerikai elnök, Emmanuel Macron francia államfő vagy Justin Trudeu kanadai miniszterelnök – is részt vett.

“Erős csapat tartott eszmecserét, körülbelül 40 ország vezetői vettek részt rajta, közülük személyesen Bloomberg hívott meg körülbelül ötöt-hatot, köztük a magyar államfőt” – tájékoztatta az MTI-t Kőrösi Csaba, a köztársasági elnöki hivatal igazgatója. Hozzátette: a többi politikus és gazdasági vezető “csak” ráérzett arra, hogy valami új kezdődik, új világgazdasági fórum alakul, amelyhez érdemes csatlakozni.

AZ MTI felvetésére, miszerint már van egy globális gazdasági-politikai fórum, amelyet a svájci Davosban rendeznek meg minden évben, Kőrösi Csaba kifejtette: Bloomberg a világ egyik legsikeresebb üzletembereként két dologra jött rá, részben arra, hogy az eddigi globalizáció lényegében amerikanizálódás volt, de ez mára megváltozott, valamint arra is, hogy a világ eddigi gazdasági pályáját – éppen a fenntarthatóság érdekében – meg kell változtatni.

A következő tanácskozás Kínában lesz, amin szintén részt vesz a magyar államfő

“A mai globalizálódásban már más, jelentős gazdasággal rendelkező országoknak is szerepük van, például Kínának, Indiának vagy néhány más államnak, és Michael Bloomberg, annak ellenére, hogy amerikai, olyan fórumot szeretne életre hívni, amely korántsem Amerika-központú” – mondta el Kőrösi Csaba. Hangsúlyozta: a világ elmúlt 50-60 évben tapasztalt gazdasági fejlődése során nagy vagyonok halmozódtak fel, de legalább ilyen nagy adósság keletkezett a fenntartható fejlődés vagy a környezetvédelem területén is. “Ezen okvetlenül változtatni kell ahhoz, hogy a következő nemzedékeknek is legyen esélyük” – fogalmazott Kőrösi Csaba, aki szerint Michael Bloomberg e két szempontot próbálta összeegyeztetni, s ezért döntött egy évente összeülő alternatív globális fórum létrehozása mellett.

Kőrösi Csaba hangsúlyozta: mivel Áder János és Michael Bloomberg egy ideje már együtt gondolkodik, többször találkoztak is, ezért az alakuló fórum első rendezvényén felkérték a magyar államfőt, hogy vegyen részt a következő hasonló tanácskozáson – amelyre Kínában kerül sor jövő júniusban -, és ossza meg gondolatait arról, hogy merre tart a világgazdaság, hogyan lehet a világgazdaságba “beépíteni” a fenntarthatósági és az igazságossági szempontokat.

A magyar köztársasági elnököt is felkérték a komoly munkára

A köztársasági elnöki hivatal igazgatója hangsúlyozta azt is: új gondolkodásra, politikai szemléletváltozásra van szükség, amely nem csupán a mai és a holnapi profitra gondol, hanem például a társadalmi igazságosságra vagy a környezeti fenntarthatóságra.

“A mozaik most kezd kirajzolódni, az új fórum rendszerét a következő hónapokban kell kiépíteni, s ebben munkában komoly résztvevőként a magyar köztársasági elnököt is felkérték” – fogalmazott Kőrösi Csaba.

MTI
MTI Hírfelhasználó