Európában egyre mélyül a szakadék
Európában egyre mélyül a szakadék azok között, akik bevándorláspártiak, illetve akik a bevándorlásra mint biztonsági kockázatra tekintenek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek nyilatkozva, miután részt vett a Szlovéniában rendezett Bledi Stratégiai Fórumom.
2017. szeptember 5. 14:17

A miniszter telefonos nyilatkozatában azt mondta: egyre súlyosabbá válik a vita, ráadásul ezt tovább nehezíti a szolidaritás egy rendkívül önkényes értelmezése is.

Számos európai ország önkényesen válogat a szolidaritás elemei között, ráadásul Európát veszélybe sodró módon, mert a szolidaritást és a biztonságot teljesen külön kezeli egymástól – hangsúlyozta a miniszter.

Ugyanakkor úgy vélte: a szolidaritásnak és biztonságnak kéz a kézben kellene járnia, nem létezhet egyik a másik nélkül.

„Az a szolidaritás, amely aláássa a kontinens biztonságát, az nem szolidaritás, és káros Európa számára” – húzta alá.

Szijjártó Péter kijelentette: Budapest határozott álláspontja, hogy a szolidaritás megítélésénél minden elemet, így a biztonság kérdését és a határok őrizetét is hangsúlyosan figyelembe kell venni.

Hazánk a Balkánon is segít a biztonság fenntartásában

Magyarország nemcsak beszél, hanem tesz is érte – mondta a tárcavezető, majd hozzátette: azontúl, hogy megvédte saját határait és ezzel együtt Nyugat-Európát – nem kímélve a személyi és anyagi ráfordításokat -, jelentős segítséget nyújtott a nyugat-balkáni országoknak, hogy ők is meg tudják védeni saját határaikat.

Az idei esztendőben összesen 367 magyar rendőr szolgál, illetve szolgált a Nyugat-Balkánon, közülük a legtöbben, 226-an Macedóniában, 105-en Szerbiában, valamint 26-an Bulgáriában – részletezte a miniszter.

Mint mondta, Nikola Dimitrov macedón külügyminiszterrel tartott találkozóján világossá tette, Magyarország készen áll arra, hogy jövőre is biztosítsa rendőri jelenlétét a nyugat-balkáni határokon. Egyrészt, hogy a nyugat-balkáni országok meg tudják védeni saját határaikat, másrészt, hogy zárva tudják tartani a nyugat-balkáni migrációs útvonalat – tette hozzá a tárcavezető. Kifejtette: ezzel azt akarják elérni, hogy egy esetleges újabb migrációs áradat ne érhesse el Magyarország déli határait.

„Magyarország azzal fejezi ki szolidaritását Európa megvédésében, hogy nem csak a saját határát védi” – szögezte le Szijjártó Péter.

A diplomáciai tárca vezetője számos kétoldalú tárgyalást folytatott európai kollégáival. Közülük kiemelte Aleksandar Andrija Pejovicot, Montenegró Európa-ügyi miniszterét, Karl Erjavec szlovén külügyminisztert, valamint Miro Cerar szlovén kormányfőt, akikkel egyetértettek abban, hogy a Nyugat-Balkán integrációs folyamatát fel kell gyorsítani, hiszen ez az Európai Unió számára rendkívül fontos biztonsági kérdés.

„Amennyiben a nyugat-balkáni térséget gyorsabban tudjuk integrálni az EU-ba, akkor jelentős mértékben enyhíthetünk olyan történelmi konfliktusokat és feszültségeket, amelyek miatt jelenleg a Nyugat-Balkánon könnyen támadhatnak olyan helyzetek, amelyek az EU számára biztonsági kockázatot jelenthetnek” – hangsúlyozta a miniszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Miro Cerar szlovén miniszterelnökkel. Fotó: KKM

A bledi stratégiai fórum egyre inkább felértékelődik

A szlovén külügyminisztérium 2006-ban szervezte meg először a Bledi Stratégiai Fórumot, amely szerinte mára a régió egyik legfontosabb diplomáciai eseményévé nőtte ki magát.

Az idei, 12. konferencia megpróbált válaszokat adni a változó világ olyan kérdéseire, mint az éghajlatváltozás, a biztonsági, valamint a technikai kihívások.

A rendezvénynek hetven országból közel ezer résztvevője volt. A fórumon számos magas rangú tisztségviselő is részt vett, köztük Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Angel Gurría, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára, továbbá tizenöt külügyminiszter.

MTI
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók
    Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közösségi közlekedésben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.
  • A járvány legyűrte a globalizmust
    A járvány érdekes megvilágításba helyezte azt a liberális, globalista elképzelést, mely szerint a világ dolgait a XXI. században már nemzetek feletti, szupranacionális intézményekkel kell intézni.
  • Csak délig vásárolhatnak az idősek
    Teljesen új, eddig példátlan gyakorlatra vált át a kereskedelem, a járvány elleni védekezés részeként a 65 év felettiekre vezettek be korlátozást a vásárlásoknál.
MTI Hírfelhasználó