TÁRKI: Kormánypárti erősödés az elmúlt negyedévben
A Fidesz-KDNP erősödése és néhány baloldali ellenzéki párt gyengülése jellemezte az elmúlt negyedévet a TÁRKI legfrissebb kutatása szerint.
2017. július 26. 15:45

A TÁRKI legutóbbi, áprilisi kutatása óta a korábbi alig mozduló, változatlansággal jellemezhető trend után egy kisebb elmozdulást látunk, elsősorban a kormánypártok erősödése és egyes baloldali pártok gyengülése kapcsán. A teljes népesség körében a Fidesz-KDNP az áprilisi 33 százalék után 35 százalékra, a pártválasztók körében pedig 51 százalékról 55 százalékra nőtt, azaz a korábbinál is szilárdabb az előnye.

A második helyen álló Jobbik népszerűsége a teljes népességen belül nem változott, mindkét hónapban 11 százalék volt, míg a pártválasztók körében szintén változatlanul 17 százalékon áll. Az MSZP a teljes népesség körében az áprilisi 10 százalékról júliusra 7 százalékra, a pártválasztók körében pedig 15 százalékról 11 százalékra csökkent.

A többi ellenzéki párt közül a Demokratikus Koalíció esetében látható a legnagyobb elmozdulás: a teljes népesség körében az áprilisi 5 százalékról júliusra 3 százalékra csökkent, a pártválasztók körében pedig 8 százalékról 5 százalékra. Az LMP a teljes népességen belül 3 százalék után jelenleg 2 százalékon áll, a pártválasztók körében 4 százalék után 3 százalékon. Az Együtt mindkét hónapban 1 százalékon állt a teljes népesség és a pártválasztók körében egyaránt, a PM tábora pedig továbbra sem éri el az 1 százalékot a teljes népességben belül, a pártválasztók között viszont már igen. Új pártként másodszorra mértük a Momentumot, amelynek szavazótábora a teljes népességen belül 1 százalékról 2 százalékra, a pártválasztók körében pedig 2 százalékról 3 százalékra változott.

Az elmúlt negyedévben a pártot nem választók aránya nem változott: áprilisban és júliusban is egyaránt a választók bő harmada, 35 illetve 36 százaléka nem tudott választani a jelenlegi pártkínálatból vagy nem nevezte meg választott pártját.

A személyes kérdezésen alapuló adatfelvétel 2017. július 14-23. között zajlott 1017 fős országos véletlen mintán, ami reprezentálja az ország felnőtt lakosságát.

tarki.hu
  • Százezrek személyes adatai a baloldal adatbázisában
    A baloldali előválasztás célja a mozgósítás mellett az adatgyűjtés volt, az egész folyamat egy nagy adatgyűjtési kampánynak minősül, amivel több százezer ellenzéki szavazó személyes adatait gyűjtötte össze a hat baloldali párt – nyilatkozta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
  • Orbánozós órákat is fel lehet venni az ELTE politológián
    Tanulnak a diákok a „plebiszciter vezérdemokráciáról” és annak alkalmazhatóságáról az Orbán-kormányra, szóba kerülnek a szakpolitikák, a „klientizmus”, illetve hogy „áldemokráciáról” van-e szó. Végül a szeminárium a plebiszciter vezérdemokrácia elmélete más országokra való alkalmazhatóságának vizsgálatáról szól.
  • Orbán: minden magyarra számítunk
    Minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján tartott ünnepi beszédében; a kormányfő a 2006. október 23-i eseményekről is megemlékezett, hangsúlyozva, hogy tizenöt évvel ezelőtt az egyik oldalon a könnygázgránát, a másik oldalon "a becsapott és megalázott nemzet" állt.
MTI Hírfelhasználó