Biztosan Czeglédyé az osztrák széf
Osztrák bírósági határozat is cáfolja Czeglédy Csaba egyik ügyvédjének állítását, miszerint nem az MSZP-s politikusé az a mintegy tízmillió forint értékű befektetési arany, amelyet egy ausztriai pénz­intézet széfjében találtak – értesült a Magyar Idők.
2017. július 11. 11:08

Miután a hatóságok az osztrák eljárásjognak megfelelően meggyőződtek arról, hogy Czeglédy Csaba nevén van a széfszolgáltatás, osztrák bírósági határozat született arról, hogy végrehajtják a magyar ügyészség jogsegélykérelmét az ügynevezett Czeglédy-ügyben – értesült lapunk ausztriai forrásokból.

Úgy tudjuk, a csalással gyanúsított MSZP-s politikustól le is foglalták a mintegy tízmillió forint értékű befektetési aranyat tartalmazó trezor kulcsát, valamint az a számla is a hatóság birtokába került, amely igazolja, hogy Ceglédy fizette ki a trezornyitás díját.

 

Az MSZP-s ügyvéd költségvetési csalásért felelhet Forrás: Havran Zoltán

Mindez cáfolja a politikus egyik ügyvédjének állítását, miszerint ügyfelének bármilyen széfben, itthon vagy külföldön vagyona lenne, és soha semmilyen befektetési aranyat nem vásárolt. A Nyugat.hu-nak név nélkül nyilatkozó ügyvéd határozottan kijelentette, Czeglédynek csak az a vagyona van, amit vagyonnyilatkozatában feltüntetett, ez a dokumentum pedig nyilvános, ezért az ügyészség állítását leközlő sajtótermékek ellen, amelyek a védelem álláspontját nem közlik, pert indítanak.

Ismert, az ügyben eljáró Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken jelentette be, hogy egy kilogramm befektetési aranyat foglaltak le egy osztrák pénzintézet széfjéből a Czeglédy-ügyben.

Szanka Ferenc elmondta: a nyomozás során felmerült, hogy bizonyos vagyoni eszközök külföldre kerülhettek, így jutottak el az osztrák bankban Czeglédy Csaba által nyitott széfhez, amelyet az Eurojust közreműködésével, a magyar ügyészség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársának jelenlétében kinyitottak, és lefoglalták az abban talált aranyat, aminek értéke nagyságrendileg tízmillió forint.

Az ügyben bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoznak, az eljárás egyik gyanúsítottja Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő is, aki ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több esetben.

Az eljárásnak tíz gyanúsítottja van, valamennyiüket előzetes letartóztatásba helyezték. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré épülő bűnszervezet 2013 és 2016 között több mint hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A gyanú szerint Czeglédy Csaba, aki egy – a többi között számos magyarországi multina­cionális cégnek diákmunkásokat közvetítő – szombathelyi székhelyű gazdasági társaság veze­tője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését.

A bűnszervezet működésében alsó szinten levő, strómanok által vezetett, Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek nem végeztek érdemi tevékenységet. Az egyik cég ügyvezetője egy favágó, aki elfogásakor éppen tehenekre vigyázott, és azzal próbálta meg elkerülni előállítását, hogy ebben az esetben a jószágok őrzés nélkül maradnak.

A Magyar Idők mindeközben úgy értesült, hogy a Czeglédy védelmét ellátó ügyvédek egyike Hankó Faragó Miklós, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő. Kerestük a Szombathelyen ügyvédi irodát működtető Hankót, akinek telefonját egy kollégája vette fel, aki azt ígérte, hogy tájékoztatja a védőt megkeresésünkről, aki azonban lapzártánkig nem jelentkezett.

magyaridok.hu
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Trianon 100 - Vérző Magyarország 7. rész
    Sorozatunk hetedik részében három tájegységre is elbarangolunk. Havas Rezső A magyar tenger című írásában Fiume, mint a magyar koronához csatolt test sok évszázados sorsát eleveníti fel. Schöpflin Aladár pozsonyi diákéveire emlékezik, Vészi József, az egykori aradi gimnazista a legszomorúbb történetű magyar városban átélt megrendítő élményét meséli el.
  • A magyarellenesség rétegei
    Az erdélyi magyar ember Trianon óta kénytelen más kódrendszer alapján megélni a mindennapokat.
  • Orbán Viktor: Amit vállaltunk, azt teljesíteni fogjuk
    Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában válaszolt a képviselők kérdéseire, az Országgyűlés hétfői ülésnapján.
MTI Hírfelhasználó