„Férfinak és nőnek teremtette őket”
Pedig alig telt el két év Merkel azon kijelentése után, miszerint számára a házasság csak férfi és nő közötti életközösségként fogható fel.
2017. június 28. 20:42

Az aufklérista értelmiség és az általa megszállt pártok – ezek hagyományosan a baloldali, zöld, kommunista, liberális erők, azonban újabban már a „nyugatos” konzervatívok is – mindig elvetik az erőből történő politizálást.

Mégis, amikor számukra fontos kérdésekben akarnak döntést kierőszakolni, az egyetlen eszköz, amit ismernek, az a zsarolás. Most éppen a német politikai élet baloldala intézett összehangolt támadást a nyomokban konzervativizmust is tartalmazó CDU/CSU pártszövetségre. Hiszen mi lehetne ma Európában és azon belül is Németországban fontosabb, mint az azonos neműek házassága? Ez a number one issue, a hot topic! Ez az, ami nem hagyja aludni az átlag német választópolgárt. Hiszen tömegek követelik a homoszexuálisok házasodásának lehetőségét. Ha nincs LMBTQ-házasság, nincs német jövő, nincs európai jövő! Nyilvánvalóan emellett eltörpülnek az olyan kihívások, mint a migráció, a drasztikusan romló demográfiai helyzet, a közbiztonság rohamos gyengülése, a megtorpanni látszó német gazdaság, a közelgő Brexit és egyéb apró-cseprő ügyek. Komolyra fordítva a szót, tényleg ez a kérdés fogja eldönteni az őszi Bundestag-választást. A német baloldal egységesen világossá tette a „kereszténydemokraták” számára, hogy „győzelem vagy halál”: azaz vagy homoszexuális házasság, vagy nincs koalíció. És mivel a német választási hagyományok, illetve maga a választási rendszer is olyan, hogy egy politikai erő csak nagyon nehezen tudna abszolút többséghez jutni, ezért Merkelnek és Seehofernek is komolyan kellett vennie a baloldal kisstílű fenyegetőzését. És komolyan is vették. A német kancellár bejelentette: hosszas egyeztetés után arra jutott a pártszövetség, hogy a választásokat követően felálló új német parlamentben a konzervatív képviselők lelkiismeretére bízzák a házasságot romboló kérdésben való döntést.

Pedig alig telt el két év Merkel azon kijelentése után, miszerint számára a házasság csak férfi és nő közötti életközösségként fogható fel. A bajoroknak annyira egyértelmű volt, hogy a homoszexuális házasság elfogadhatatlan, hogy az még csak kérdésként sem merült fel soha a müncheni Landtagban. Hála a koalíciókényszernek azonban, most a megalkuvó „kereszténydemokraták” beadták a derekukat és engedtek a baloldaltól megszokott zsarolásnak. Persze ilyenkor bevett szokás a társadalmi igényre történő hivatkozás. Olyan igények ezek, amelyeket a homoszexuális-lobbi önmaga teremtett meg, szintén zsarolással, fenyegetőzéssel, megbélyegzéssel. Hiszen sikerült a nyugati világban elérniük azt, hogy aki mondjuk az azonos neműek házasságával merészel nem egyet érteni, az rögtön homofób lesz - sőt a multicégek vagy a „tudomány” világában még az állása is veszélybe kerülhet.

Persze ahhoz, hogy ez a majdani koalíciós paktum létrejöjjön, ahhoz kell az egykor volt kereszténydemokraták önfeladása is. Ha a CDU/CSU nem felejtette volna el azokat az értékeket, amelyekre a pártszövetséget egykor Konrad Adenauer építette, és amelyeket Helmut Kohl és Franz Josef Strauss csak megerősítettek, akkor nem lenne a baloldal számára az LMBTQ-házasság zsarolási alap. De a német jobbközép a 2000-es évekre egy érték nélküli techonkrata centrista párttá vált: „CDU, die Mitte”, azaz szabad fordításban: „CDU, a középen álló párt.” Magyarul: se hús, se hal. Szinte az összes, konzervatívok számára kardinális kérdésben átengedték a kezdeményezést a „progresszív” baloldalnak. Nem beszéltek családról, mert féltek, hogy homofóbnak bélyegzik őket. Nem beszéltek keresztény értékekről, mert féltek, hogy kirekesztővé válnak az egyéb vallásokat követőkkel vagy „felekezeten kívüliekkel” szemben. Nem beszéltek német nemzeti büszkeségről, mert féltek, sőt rettegtek, hogy rájuk sütik a nacionalista, de inkább „náci” bélyeget. Ezek után felmerül a kérdés, hogy így mi maradt a CDU-nak? Hát semmi. Maradt a baloldali zsarolásnak történő engedés, maradt a megalkuvás.

Persze ki gondolta volna a háború utáni, demokratizálódó Németországban, hogy a német alkotmányban definiálni kell a házasság fogalmát, mert jöhet majd olyan kor, amikor erre szükség lehet, megakadályozandó az abnormális együttélési formák térnyerését? Nyilván senki, hiszen az ’50-es évek Európájában fel sem merült, hogy a házasság értelmezhető azonos neműek között is. Közép-Európa több országában azonban, így Magyarországon is, az alkotmányozó hatalom felismerte a baloldal relativizáló-defetista magatartását, ezért alkotmányos védelemben részesítette a hagyományos házasságot. Németország ezt elmulasztotta, és elmulasztotta azt is, hogy legalább napi politikai szinten fenntartsa a konzervatív-kereszténydemokrata világnézet szerinti értelmezést bizonyos értékekkel kapcsolatban.

A megalkuvás pedig azt eredményezte, hogy a politikai korrektség oltárán feláldozták a normalitást, a megbélyegzéstől való félelem pedig kiüresítette a német jobbközép politikáját. És egyébként ez a nyugat-európai jobboldal tragédiája: elfelejtettek politizálni, nem mertek kezdeményezni, hanem a szakpolitikák tolvajnyelvét beszélve „csupán” kormányoztak. És amíg nem figyeltek oda, addig a baloldal – persze a szakmaiság köntösébe bújtatva – agresszív politizálással elérte, hogy mindig nála maradjon társadalompolitikai ügyekben a kezdeményezés.

Jól gondoljunk bele: a homoszexuálisok házasságkötése fentiek szerint a koalíciókötés alfája és omegája lesz. Nem egy mellékes kérdés, egy „egyebekbe” sorolt „szakpolitikai” ügy, hanem a politikai frigy „igenje” vagy „nemje”. És Macronnal ez a Németország szeretné Európát vezetni. Hiába szeretnék magukról a „nyugodt erő” benyomását kelteni, a németek egész egyszerűen semmit sem képesek normálisan csinálni, mindent kétszáz százalékos erőbedobással visznek végig. És ennek sosem volt jó vége.

Törcsi Péter kutatási igazgató, Alapjogokért Központ, mozgasterblog.hu
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Szigorúan ellenőrzött slágerrock 1.
    Nem mondható, hogy a könnyűzene mindig forrongó és érdekességeket szolgáltató világát ne figyelte volna árgus szemekkel a Kádár-rendszer, amire jó példa, hogy Lendvai Ildikó a KISZ KB Kulturális Osztályának helyettes vezetőjeként 1980-ban több tucat oldalon keresztül tájékoztatta Pozsgay Imre kulturális minisztert – aki a rendszerváltozás során kulcsfontosságú szerepet vitt az állampárt részéről annak lebontásában – az ifjúság szórakozásának néhány időszerű kérdéséről.
  • A Brexit utáni Európai Unió olyan, mint egy buli, ahol megitták az összes italt és a lányok is hazamentek
    Máthé Áron történésszel, szociológussal, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettesével beszélgettünk a Közép-Európa számára vetített hamis ábrándokról, a magyar–német viszony múltjáról és jövőjéről, a nagyhatalmi érdekérvényesítésről a nemzeti érdekkel szemben és az Egyesült Királyság unión kívüli jövőjéről.
  • Magyarország az EU átlagánál jobban teljesít
    A kötelezettségszegési eljárásokban hazánk jobban teljesít, mint az uniós átlag, ugyanis gyorsabban sikerül megoldanunk azokat – derül ki az igazságügyi miniszter szombati Facebook-bejegyzéséből. Varga Judit pontról pontra cáfol egy napokban megjelent álhírt, amely ismét hazánkat igyekszik lejáratni.
MTI Hírfelhasználó