Évente csak egyszer lehet így kimaradni
Több száz helyszínen kétezer program lesz országszerte az idei Múzeumok éjszakáján. Bányamanó-képzés, rekordméretű gyászhintó, fejlámpás barangolás, dinoszauruszvadászat, illat-kalandtúra, autógyár-látogatás valamint az érzékiség bemutatása is szerepelnek a szombat éjjeli kínálatban.
2017. június 23. 12:01

Idén is mozgalmas hétvégéje lesz az országnak a Múzeumok éjszakáján, amelyet június 24-én, szombaton rendeznek meg, már tizenötödik alkalommal.  Országszerte több mint 320 intézmény kétezer programot regisztrált a múlt hét közepéig a rendezvénysorozatra. A különleges éjszakán nem csak múzeumok, hanem könyvtárak, levéltárak, közművelődési és egyéb intézmények is nyitva tartanak.

Két drága és ritka pálcát is bemutatnak

A rendezvénysorozat idei kiemelt témája az értékőrzés, fővárosa pedig Debrecen lesz. A tiszántúli városban néhány különleges műtárgyat is bemutatnak, így a Déri Múzeumban látható lesz Bocskai István Bukarestben őrzött jogara, valamint mellette Báthori István uralkodói pálcáját is kiállítják. A tulajdonossal kötött megegyezésnek köszönhetően ezen a hétvégén ismét megtekinthető a Munkácsy-trilógia, a Szépművészeti Múzeum pedig június 24-re Rodin Csókját kölcsönzi a debreceni Modemnek.

Auguste Rodin A csók című bronzszobrát elhelyezik a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban 2017. június 22-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Bocskai István fejedelmi botja érkezése után a debreceni Déri Múzeumban 2017. június 21-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A legtöbb program Budapesten lesz, de sok vidéki városban is kifejezetten színes kínálat várja a látogatókat.

Szimulált hajléktalanság

Az egyik rendhagyó fővárosi program az idén 105 éves budapesti Népszállóban lesz, ahol a hajléktalan emberek világába lehet belelátni. A művészetterápiás foglalkozásokon készült festmények, rajzok, szobrok megtekintése mellett a látogatók a hajléktalan alkotókkal és szociális munkásokkal közösen maguk is festhetnek, agyagozhatnak az Írka-Firka zenekar élő zenekísérete mellett.

A vendégek a különleges atmoszférájú Padlás Galériát is felfedezhetik maguknak, ahol a MyBudapest Photo Project hajléktalan emberek fotóiból készült kiállítását nézhetik meg.

A látogatók rövid időre beléphetnek a fedél nélküli élethelyzetbe is. Az Útkereső című valóságalapú stratégiai társasjáték a hajléktalanságot szimulálja, résztvevői megismerhetik azokat a nehézségeket, akadályokat, döntéshelyzeteket, amelyekkel a hajléktalan emberek találkoznak nap mint nap.

Hajléktalan Jézus

A Cím nélkül színházi társasjáték pedig az Útkereső egyfajta feldolgozása, a Stereo Akt és a Mentőcsónak Egység közös produkciója, amely a részvételi színház műfaján keresztül segít a nézőnek a hajléktalan szereplők sorsába betekinteni.

Éjjeli találkozás, gyászos monstrum, sírkövek

Ugyancsak a fővárosban, a Fiumei Úti Sírkertben mutatják be a felújított Apponyi-hintót, amelyet a világ legnagyobb gyászhintói között tartanak számon. A halottaskocsi 1928 és 1932 között készült a főváros megrendelésére a legmagasabb szintű állami dísztemetésekhez. Nem gróf Apponyi Albert számára gyártották, de 1933-ban őt temették vele elsőként, ezért nevezték el róla. A hintót Apponyi temetése után néhány alkalommal még „használták”, majd hosszú időre eltűnt és csak az 1960-as évek elején került elő, állítólag egy falusi pajtában találtak rá.

A Nemzeti Örökség Intézete több mint egy éve dolgozott azon, hogy a gyászhintót méltó helyen állíthassa ki. A hintót fél év alatt, nyolcmillió forintból restaurálták, és néhány napja került át a temető főút melletti részére, egy kifejezetten a műtárgy számára épített üvegpavilonba.

Lángoló leguánok és bányamanók

Valószínű, egész más hangulata lesz a Múzeumok éjszakájára a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumba szervezett programnak. Az intézményben felidézik a bányászati és az üvegipari hagyományokat, amihez autóbuszos üvegmúzeumi látogatást, valamint a bátrabb vendégek számára bányamanó-képzést is meghirdettek. Tárlatvezetéseket tartanak a József lejtős aknában, késő este pedig tűztánc és tűzugrás is lesz, mielőtt a napot a Lángoló Leguánok tűzzsonglőr showja zárja.

Gyárlátogatás a Mercedesnél

A múzeumok éjszakáján a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár kapuja is nyitva áll az érdeklődők előtt. A látogatók egy kiállítás keretein belül ismerkedhetnek meg a gyártási folyamatokkal. A Mercedes-Benz Moziban színes kisfilmekkel várják az érdeklődőket, és különleges autókban sem lesz hiány. A kisebbeknek közlekedésbiztonsági játékokkal készülnek, míg a nagyobbak versenyszimulátoron mérhetik össze tudásukat.

Nemzeti illat és tragikus sorsú hentesmester

Gyulán az Almásy-kastély kiemelt eseménye Lipovszky Csenge, Magyarország egyetlen illatesztétájának előadása lesz a 19. századi “Nemzeti Illatról”, valamint a megelőző és a modern korok parfümjeinek, illatainak meghatározó stílusjegyeiről.

A Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete is kitárja a kolbászmúzeum kapuit szombat éjszaka, ahol a kolbászkóstolás mellett tárlatvezetéseket is szerveznek, valamint bemutatják a Béke sugárút című dokumentumfilmet, amely az egyik leghíresebb gyulai hentesmester, Stéberl András tragédiájáról szól.

Pajzán népmesék, szerelem, érzékiség

A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban népi viseletbemutató, Szent Iván-éji tűzugrás, lézershow, felnőtteknek szóló pajzán népmesemondás várja az érdeklődőket szombat este. Előadást tart a magyar népi paraszti szerelmi életről Vajda Mária néprajzkutató, valamint a közösségről és a táplálkozásról a néprajz és a régészet tükrében Nagy Balázs régész.

A nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu már a Múzeumok éjszakája előtt egy nappal, június 23-án, Szent Iván éjjelén változatos programokkal várja a látogatókat. Ekkor nyitják meg a Pásztoróra elnevezésű kiállítást, amelynek középpontjában a szerelem áll, valamint koncertek és tűzugrás is lesz a skanzenban.

Nyíregyházán másnap, június 24-én a Jósa András Múzeum programjaira várják az érdeklődőket. Délután a Csókolj meg édes! és a Pikáns oldal című tárlatok megnyitójával kezdődik a rendezvény. Az est folyamán Grecsó Krisztián író Hrutka Róbert zenész társaságában pódiumestet tart. Kiállítás nyílik továbbá Nők a Kállay családban címmel, valamint Árvai Nóra pszichológus-szakíró előadására is várják az érdeklődőket, amelynek témája a Nő ma.

Óriáshüllők és csipkekonferencia

A Pásztói Múzeumba gyerekeknek szóló dinoszauruszos programot szerveztek. Lesz vetítettképes előadás a Kárpát-medence őshüllőleleteiről, a családi játszóházban pedig filcből, papírból, lufikból készítenek dinókat. A „Múzeumi rejtély” keretében kiállításról kiállításra járnak a gyerekek és különböző feladatokat oldanak meg, hogy végül megtalálják a kincset, a sóból, lisztből, gyurmából készült dinótojást.

Nagyobbaknak is, vagy főleg nekik ajánlott program a településről tervezett éjszakai túra, ami este 10-től indul a közeli Szurdokpüspökibe, a Horka-tetőre.

Szécsényben több helyszínen is programot szerveznek szombatra. A Kubinyi Ferenc Múzeumban például délután csipkekonferenciát és kiállítást nyitnak meg.

Fej, lámpa, pallos

A Zalaegerszegi Törvényszéken valóságalapú perszimulációt tartanak, Nagykanizsán pedig kizárólag a múzeumok éjszakáján, június 24-én lehet majd megtekinteni az egykori kanizsai várvédő, Thúry György eredeti pallosát.

A Göcseji Falumúzeumban gasztronómiai különlegességgel és rendhagyó színházi produkcióval várják a látogatókat: a vacsoraszínházi előadáson a Piroskák és Farkasokk című darabot mutatják be. A vendégek a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban szakember vezetésével, fejlámpával és védősisakban éjszakai barangoláson vehetnek részt.

Utazási kedvezmények

A Múzeumok éjszakája jó ideje a legnépszerűbb országos eseménysorozat, amelyen tavaly 400 ezren vettek részt, a látogatók több mint fele a vidéki helyszíneken.

Budapesten idén is egységes karszalaggal látogathatók a Múzeumok éjszakája rendezvényei és kiállításai. A karszalag nemcsak a csatlakozott intézményekbe való belépésre és a programokon való részvételre jogosít, de ingyenesen használhatók vele a BKK múzeumi buszjáratai. Elektromos kisautókba is beszállhatnak a látogatók, amelyek körjárataik során kisebb intézményekhez viszik az éjszakázókat.

A budapesti látogatók a GreenGo elektromos gépkocsijaival is közlekedhetnek, amelyeket fél áron, regisztrációs díj fizetése nélkül használhatnak a Múzeumok éjszakáján. A fővárosi közösségi kerékpár-szolgáltatás, a Bubi használatához is kedvezményes áron lehet negyedéves bérletet váltani, a MÁV pedig több nagyvárosba 50 százalékos kedvezményt biztosít a vonatjegyek árából a Múzeumok éjszakáján.

A közmédia M5 kulturális csatornája médiapartnerként színes összeállításokban harangozza be a Múzeumok éjszakáját, majd számol be a rendezvénysorozat programjairól.

Az eseménysorozat részletes programja a www.muzej.hu honlapon érhető el.

hirado.hu - MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó