Gyarmati: A másik oldal is elkezdett terroristaként viselkedni
Gyalogosok közé hajtott egy furgon hétfő hajnalban London északi részén, egy mecset közelében, a jármű vezetőjét őrizetbe vették.
2017. június 20. 15:19

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint növelni kellene a rendfenntartó erők létszámát és erejét.

A Scotland Yard végleges adatai szerint egy ember meghalt a hétfői támadásban, kilenc sérültet kórházba szállítottak. Theresa May brit miniszterelnök kijelentette: az iszlámgyűlölet is ugyanolyan szélsőséges jelenség, mint a terrorizmus bármely egyéb indítéka.

Belefáradhatunk a terrorizmusba 

Gyarmati István a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: a terrorizmus alapjait kell felszámolni, ám az a veszély sajnos fennáll, hogy lassacskán beépül az életünkben, az emberek és a hatóságok pedig „elfáradnak”.

Ugyanakkor látható, hogy nagy sikereket már nem tudnak elérni a terroristák – emelte ki.

London, 2017. június 19. Egy terrorellenes megmozdulás résztvevői transzparensekkel az észak-londoni Finsbury Park közelében levő mecsetnél, ahol egy férfi a mecsetből imáról távozó muzulmánokat közé hajtott furgonnal 2017. június 19-én hajnalban. A jármű vezetőjét őrizetbe vették, egy ember életét vesztette, kilenc sérültet kórházba szállítottak. (MTI/AP/Frank Augstein)Egy terrorellenes megmozdulás résztvevői transzparensekkel az észak-londoni Finsbury Park közelében levő mecsetnél, ahol egy férfi a mecsetből imáról távozó muzulmánokat közé hajtott furgonnal 2017. június 19-én hajnalban. A jármű vezetőjét őrizetbe vették, egy ember életét vesztette, kilenc sérültet kórházba szállítottak (MTI/AP/Frank Augstein)

 

A másik oldal is elkezdett terroristaként viselkedni 

A hétfői nap nyugtalanító jellegzetessége azonban az, hogy a másik oldal is elkezdett terroristaként viselkedni – fogalmazott Gyarmati István, aki szerint most a legfontosabb az lenne, hogy meggyőzzék azokat, akik terrorcselekményre, bosszúra készülnek, hogy ne tegyék.

Kiemelte: az ilyen akciókhoz nem kell különösebb előkészület, és még arra sincs idő, hogy esetleg meggondolják magukat.

Növelni kell a védelmet 

A rendfenntartó erők létszámát és erejét növelni kellene a szakértő szerint, hogy a készültség szintjét fenn tudják tartani. A szakember azt is mondta, a technikai eszközöket is fejleszteni kellene akár  a Földközi-tengernél, és így megoldható lenne a 24 órás megfigyelés, például drónokkal.

Kossuth Rádió/180 perc
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó