A keresztények elleni tömegmészárlás népirtás
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Kanadában folytat tárgyalásokat, amelyekről csütörtökön telefonon tájékoztatta az MTI-t. A többi között elmondta: a magyar kormány azon dolgozik, hogy a közel-keleti keresztények elleni tömegmészárlásokat jogilag is nyilvánítsák népirtásnak.
2017. június 8. 11:21

Elöljáróban a miniszter kiemelte: Kanadában nagy örömmel fogadták és nagy elismeréssel adóznak mindazért, amit a budapesti kormány a bajban lévő, sokszor életveszélyes fenyegetettségben élő közel-keleti keresztényekért tett és tesz. Hozzátette: kanadai tárgyalópartnerei kivált méltányolták, hogy a kormányzat a keresztények fenyegetettségével és megsegítésével foglalkozó államtitkárságot is életre hívott.

Balog Zoltán beszámolt az MTI-nek arról, hogy látogatása első napján, szerdán Ottawában tárgyalt Jean-Yves Duclos családügyi, ifjúsági és szociális miniszterrel, az ugandai születésű Arif Virianával, a kulturális örökség minisztériumának környezetvédelemért is felelős államtitkárával, továbbá öt konzervatív parlamenti képviselővel. Valamennyi tárgyaláson szóba került, hogy hogyan erősíthető a nemzetközi összefogás az üldözött közel-keleti keresztények védelmében, s ennek megvalósításához milyen konkrét intézkedésekre lenne szükség.

Balog Zoltán tájékoztatta partnereit azokról a konkrét magyar kormányzati intézkedésekről, amelyek az üldözötteket segítik: így például a szír katolikus és a szír ortodox egyháznak, a káldeusoknak vagy a koptoknak nyújtott jelentős anyagi támogatásról, az otthonukból elűzött iraki keresztényeket ellátó erbíli Szent József-kórháznak gyógyszerekre nyújtott adományokról vagy az iraki Tell-Aszkuf megrongált lakóházainak rendbehozatalához biztosított anyagi segítségről.

„Kormányzati szinten ilyen határozott kiállás a keresztények mellett példa nélküli” – idézte egyik tárgyalópartnerének a magyar kormányról megfogalmazott értékelését Balog Zoltán az MTI-nek.

A családügyi, ifjúsági és szociális ügyi miniszterrel folytatott megbeszéléseiből azt emelte ki, hogy „a kanadai családtámogatási rendszer hasonló az amerikaiakéhoz, s érdekes, hogy egy más ideológiai hátterű kormányzat hasonló intézkedésekkel segíti a családokat, mint a magyar kormány”.

Különösen elgondolkodtatónak és a magyarországi romaintegrációra nézve is tanulságosnak nevezte Jean-Yves Duclos miniszter beszámolóját a kanadai őslakosok integrációjára kidolgozott korábbi kormányprogram kudarcáról. E program értelmében az őslakos kisgyermekeket elszakították családjaiktól, internátusokba küldték őket. A következmény nem az integráció lett, hanem a szétesett családok egész sora, az elidegenedett fiatalok nemzedéke, a megszaporodott öngyilkosságok aránya.

Az Arif Viriana kulturális miniszterhelyettessel tartott eszmecserén a többi között az ’56-os magyarok kanadai szerepvállalásáról esett szó, s arról, hogy az 1956 után Kanadába érkezett magyarok milyen sokat tettek új hazájuk gyarapodásáért is.

Balog Zoltán elmondta: Kanadában létezik egy színmagyar falu, Eszterháza, amelynek templomához, a templom felújításához az Emberi Erőforrások Minisztériuma is hozzáteszi a támogatását.

Balog Zoltán szerdán este még találkozott Ludwig Klimkowskival, akinek alapítványa szervezi, hogy szobrot állítsanak a kommunizmus áldozatainak emlékére.

Képtalálat a következőre: „keresztényüldözés”

A keresztényeket lelövik, ugye?!

Több mint egymilliárd ember vallja magát Krisztus követőjének, és hívei szenvedik el a legtöbb vallásellenes támadást, és nem csak fizikailag, hanem lelki, szellemi szinten is.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó