Főhajtás tengerészeink előtt
Kormánydelegáció utazik a hétvégén Horvátországba, hogy a pulai haditengerészeti temetőben tisztelegjen az első világháborúban hullámsírba veszett magyar katonák emléke előtt – mondta el Lomnici Zoltán a Magyar Időknek. Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arról is beszélt, hogy egyre népszerűbb a Szent László-év.
2017. június 7. 09:29

Magas szinten képviselteti magát a kormány a hősi halált halt haditengerészek pulai emlékművének szombati leleplezésén – értesültünk Lomnici Zoltántól. Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke korábban egyike volt azoknak, akik felkarolták az első világháborúban hullámsírba veszett katonák ügyét. A kezdeményezést két kereszténydemokrata politikus, Rubovszky György és Vejkey Imre is támogatta, s önálló képviselői indítványként javasolták az Országgyűlésnek, hogy a Szent István csatahajó elsüllyesztésének napját, június 10-ét nyilvánítsa az elesettek emléknapjává.

A lovagkirály hermája előtt február 17-én celebráltak szentmisét Forrás: MTI

A parlament tavaly egyhangúlag fogadta el az előterjesztést. – Az osztrák–magyar hadiflotta állományának 20 százaléka, mintegy 27 ezer fő volt magyar, és sokan életüket adták a közös haza tengeri határainak védelméért – idézte fel ­Lomnici Zoltán. Az egykori főbíró hangsúlyozta: a kommunista elnyomás idején emlékezni sem volt szabad a nagy háború hőseire, ennek ­megfelelően a hadi temetőkkel sem foglalkoztak. Pulában sokáig az olaszok gondozták a magyarok ­sírhalmait – fűzte hozzá.

– A rendszerváltozás után negyedszázadnak kellett eltelnie, hogy az állam törlessze régi adósságát az elesettek felé. Nagy öröm és nagy igazságtétel, hogy ott, ahol eddig csak olasz és német nyelvű emlékmű volt, most az Emberi Erőforrások Minisztériumának anyagi hozzájárulásával magyar emlékmű is emlékeztet majd a katonáink áldozathozatalára – fogalmazott ­Lomnici Zoltán a fővárosi Szent István-bazilikában a haditengerészek tiszteletére tartott szentmise előtt. Érdemes felidézni, hogy az elnök szorgalmazta azt is, hogy 2017 legyen Szent László-emlékév.

– Árpád-házi királyunk összeköti a Kárpát-medence népeit és a magyarságot – mutatott rá Lomnici. Az emlékév híre a Vatikánba is eljutott. A múlt héten Ferenc pápa ­audiencián fogadta Rómában az emlékév tanácsadó testületének és az Országos Lengyel Önkormányzatnak a tagjait, és megáldotta a Szent László-­lángot, amely idén be­járja a király nevéhez kötődő Kárpát-medencei és lengyelországi helyeket.
A határon túliak jogainak védelme érdekében kifejtett tevékenységéért Lomnici Zoltánt Vasvári-díjjal tüntették ki a hétvégén.

magyaridok.hu
  • A felújított pasaréti ferences központ
    Mi, magyarok védjük keresztény örökségünket, keresztény kultúránkat változatlanul társadalmi és szellemi életünk alapjának tartjuk - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a felújított budapesti pasaréti ferences templom, plébánia és az új közösségi ház vasárnapi átadásán.
  • Százezrek személyes adatai a baloldal adatbázisában
    A baloldali előválasztás célja a mozgósítás mellett az adatgyűjtés volt, az egész folyamat egy nagy adatgyűjtési kampánynak minősül, amivel több százezer ellenzéki szavazó személyes adatait gyűjtötte össze a hat baloldali párt – nyilatkozta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
  • Orbánozós órákat is fel lehet venni az ELTE politológián
    Tanulnak a diákok a „plebiszciter vezérdemokráciáról” és annak alkalmazhatóságáról az Orbán-kormányra, szóba kerülnek a szakpolitikák, a „klientizmus”, illetve hogy „áldemokráciáról” van-e szó. Végül a szeminárium a plebiszciter vezérdemokrácia elmélete más országokra való alkalmazhatóságának vizsgálatáról szól.
MTI Hírfelhasználó