Újabb csapás az MSZP-re - veszélyben a párt vagyona
Egy nagy értékű belvárosi ingatlannal gazdagodhat a Magyar Munkáspárt annak a tulajdonjogi pernek a végén, amelyet kedden kezd tárgyalni az illetékes bíróság. Az Akadémia utca 15. az MSZP-től került a Kossuth Könyvkiadóhoz 1993-ban.
2017. május 29. 09:15

Holnap kezdődik az a tulajdonjogi per, amelyet a Magyar Munkáspárt indított, miután kiderült, hogy az MSZP nem rendelkezhetett volna sajátjaként az V. kerületi Akadémia utca 15. szám alatti épülettel – értesült Minda Zoltántól a Magyar Idők. A férfi hosszú évek óta kutatja a pártállami vagyon sorsát, s eközben rájött: a kérdéses ingatlan alighanem a Thürmer Gyula elnöklete alatt álló pártot illeti, és ezt lényegében bíróság előtt is sikerült bizonyítania.

Az Akadémia utca 15. a rendszerváltozás után még egy ideig az MSZMP nevén volt, majd a földhivatalnál névváltoztatás címén kérték, de jogutódlás címén írták az MSZP-re Minda Zoltán szerint. A szocialista párt 1993-ban egy per során mint alperes, lemondott a tulajdonjogáról a felperes Kossuth Könyvkiadó javára, amely aztán nem sokkal később túladott az épületen. A vásárló a Creditanstalt Rt. volt, amelynek az ügylet idején vezető beosztású alkalmazottja volt az az Akar László is, aki utóbb az MSZP-s kormány pénzügyi tárcájánál töltött be államtitkári tisztséget.

Bár az MSZP megalakulása óta az MSZMP jogutódjának tekinti magát, Minda rámutatott: az egykori állampárt valójában nem oszlott fel, sőt változatlan néven működött tovább 1993-ig, amikor a szervezet „átkeresztelte” magát, a mai neve pedig Magyar Munkáspárt. Ebből és az 1989-ben hatályos jogszabályokból pedig azt a következtetést vonta le, hogy a rendszerváltáskor az MSZMP nevén lévő vagyontárgyakkal nem rendelkezhettek volna a szocialisták. Hogy igazát bizonyítsa, bírósághoz fordult, mondván: a Thürmer-féle MSZMP vagyonösszeírásában szerepelnie kellett volna például az Akadémia utca 15.-nek.

Miután tavaly megnyerte a pert, a Munkáspárttal értékelték a helyzetet, s arra jutottak, hogy a nagy értékű belvárosi ingatlan ma is Thürmeréket illeti. Minda azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy az egykori pártvagyon több tételét lehetne még peresíteni, az ingatlanok egy része szerinte az államot illetné, hasonlóan Csillebérchez. Az egykori úttörőtábor vonatkozásában néhány éve bírósági ítélet mondta ki, hogy a Demisz nem jogutódja a KISZ-nek, ezért a terület visszaszállt az államra.

Magyar Idők
  • Márki-Zay Péter szintén Gyurcsány lekötelezettje
    Márki-Zay egyértelművé tette, mire lehet számítani tőle, amikor azt mondta: „Egy olyan közös programot fogok végrehajtani, amelyben a zöld- és a baloldali programelemek, sőt a liberálisoknak kedves pontok is megvannak. Szó sincs tehát arról, hogy egy konzervatív kormány alakulna.”
  • Miért nyitotta ki Soros „Pandora szelencéjét”?
    A nagyjából 12 millió dokumentum a világ harmincöt vezetője, köztük jelenlegi vagy volt elnökök, miniszterelnökök és államfők kényes ügyeit taglalta: többek között offshore vagyonok, korrupció, pénzmosás és nemzetközi adóelkerülés vádját fogalmazták meg ellenük.
  • Hunor–Magor-lovasszobrot lepleztek le Agyagfalván
    Hunor és Magor együtt cselekvése, egymásra utaltsága és testvéri szeretete üzenetet hordoz a székelység és a magyarság számára.
MTI Hírfelhasználó