Felpörög a francia–német tandem
Angela Merkel számára az eddigi hivatala ideje alatti negyedik francia elnök nem kis dilemma.
2017. május 13. 11:18

A francia választások eredménye, nevezetesen a parlamenti párt nélküli, centrista Emmanuel Macron elnökké választása Párizs versenyképességi esélyeit éppen úgy előtérbe állította, mint az egyenlőbbé váló gazdasági partnerség perspektívájában a francia–német tandemvezetés megerősödését. Marine Le Pen egy népszavazás útján a frexit választásával az unió egészének alapjait kérdőjelezte volna meg, míg Macron valójában már az elnökválasztás előtt egy kvantumugrással az eurótérség föderációjának programjával állt elő.

Emmanuel Macron választási kampányában az EU, pontosabban az eurótérség mélyreható reformja mellett foglalt állást, és ez sokaknak ismerősnek tűnhetett, mivel elképzelését már Francois Hollande elnöksége alatt gazdasági miniszter minőségében kidolgozta. Ez az elképzelés a kétsebességes Európa további mélyítésének egy olyan intézményes formája, amely saját költségvetéssel, gazdasági és pénzügyminiszterrel, valamint gazdasági kormánnyal és parlamenttel rendelkező eurótérség létrehozását irányozza elő.

Macron számára az eurózóna közös költségvetésének megteremtése nem csupán arra szolgál, hogy válságok esetén egyfajta védelmet nyújtson, hanem arra is, hogy a közös költségvetésből az egyes válságba jutott államok aszimmetrikus módon támogatást kapjanak. Ez a támogatás az új francia elnök szerint beruházások növelését jelentené az egyes válságba jutott országok gazdaságaiba, ezenfelül a közös uniós munkanélküli-biztosítás megvalósítását is. Macron a közös költségvetést az eurótérségre kivetett adókból finanszírozná és szerinte a bankunió a közös betétbiztosítás programjával válhatna teljessé.

Néhány évvel ezelőtt Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszternek is volt egy terve az eurótérség közös költségvetéséről és egy közös pénzügyminiszteri poszt létrehozásáról, ám Emmanuel Macronnal szemben a közös költségvetés forrásai az eurótérség tagállamainak forgalmi és jövedelmi adóiból származott volna, és az eurózóna közös pénzügyminisztere különleges felhatalmazást kapott volna arra, hogy beavatkozzon a nemzeti költségvetésekbe, amennyiben azok az egész térség stabilitását fenyegetik.

Emmanuel Macron választási győzelmét nagy megkönnyebbüléssel fogadta a berlini politika, ám egyidejűleg az is nyilvánvalóvá vált, hogy a centrista francia politikus diadala új bizonytalanságok, de legfőképp egy új Európa-politikai vita kezdetét is jelenti, amely az őszi parlamenti választások előterében a német pártok közötti frontvonalakat még inkább láthatóvá teszi. A bizonytalanságok egyik forrása, hogy a francia elnökválasztás ugyan leváltotta a hagyományos bal-jobb pártpolitikai rendszert, ám ennek megerősítése – nem minden kockázat nélkül – még a júniusi francia nemzetgyűlési választásokig várat magára.

Különösen a baloldali táborban, de nem csupán ott jellemző volt az a választói magatartás, hogy bár Marine Le Pennel szemben kisebbik rosszként a neo­liberális Emmanuel Macron mellett döntöttek, ám ezzel egyidejűleg harcot hirdettek az új francia elnök megszorításokat ígérő neo­liberális programjának megvalósulása ellen. Ezért Macronnak a június 11-i és 18-i nemzetgyűlési választások előtt nem lebecsülhető feladat saját parlamenti pártjának és az elnöki kormányzáshoz szükséges szövetségek felépítése.

Emmanuel Macron tervéről Sigmar Gabriel szociáldemokrata külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy Németországnak sokkal többet kell Európába invesztálnia, mivel a németek az unió nettó nyertesei, és érdekük, hogy Macron és ezzel az unió dinamizálása érdekében a német–francia tandem sikeres legyen. Sigmar Gabriel szerint Franciaország iránt egy megértőbb pénzügyi politikára van szükség. A szociáldemokrata német politikus továbbá támogatta Emmanuel Macron elképzelését az eurócsoport közös költségvetéséről, sőt egy német–francia beruházási alap létrehozásáról is. A Zöldek részéről úgy fogalmaztak, eljött az idő, hogy Berlin megváljon a „dogmatikus takarékossági politikától”.

Ezzel szemben az uniós kormánypárt vezető politikusai – közöttük Markus Söder bajor pénzügyminiszter és Ralph Brinkhaus, az uniós frakció helyettes vezetője – egyértelművé tették, hogy az új francia elnök egyfajta ajándékként a jövőben sem számíthat a német pénzügypolitika megváltoztatására, így többek között az eurókötvények bevezetésére, s ezzel az államadósságok közösségiesítésének támogatására. Ez a politika német szempontból azért sem fogadható el, mert a reformok bevezetésére irányuló politikai nyomást gyengítené az érintett országokban, és egy ilyen elképzelés a parlamenti választások évében és más okokból politikailag nem kommunikálható Németországban.

A jól ismert német narratíva szerint Franciaországnak és a dél-európai országoknak növekedésre van szüksége, de a növekedést nem az újbóli eladósodás, hanem csak a valódi – például a munkaerőpiaci – reformok és takarékossági politika útján lehet megteremteni. Mindez Franciaországban különösen a baloldali, de nem csupán a baloldali választók körében az elutasítandó neoliberális politika és a német dominancia érvényesüléseként jelenik meg. Ennek megfelelően német álláspont szerint az adósságok közösségiesítése, az eurókötvények bevezetése vagy egy transzferunió ígérete hamis jelzés lenne, mivel a német adófizetők más tagállamok adósságaiért nem vállalhatnak felelősséget.

Markus Söder ehhez még azt is hozzátette, hogy a tartományok közötti pénzügyi elszámolás igazságtalan rendszerét nem azért változtatták meg Németországban, hogy ugyanazt a politikát Európában bevezessék. Günther Oettinger uniós biztos egyenesen úgy fogalmazott, nincs ok arra, hogy az integráció jelenlegi pénzügyi architektúráját megváltoztassák: a bizottság ugyanis a nemzeti költségvetéseket felügyeli, az eurócsoport a pénzügyi segélyekről dönt, az európai stabilitási mechanizmus (ESM) ugyanakkor készen áll arra, hogy a finanszírozási eszközöket rendelkezésre bocsássa.

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter kollégáinak áprilisi máltai találkozóján kifejtette, hogy a valutaunió átalakításának korlátozott játéktere van, mert az eurótérség intézményi struktúrájának minden megváltozása az uniós szerződések megváltoztatását követeli meg, amely jelenleg nem reális lehetőség. A német pénzügyminiszter azért is szembehelyezkedett Emmanuel Macron tervével, mert ezzel a bizottság és az Európai Parlament újabb hatásköröket kapna. Ezért Wolfgang Schäuble az ESM bázisán inkább az Európai Valutaalap megteremtése mellett foglalt állást, amely a külső pénzügyi megrázkódtatásokkal szemben legalább annyi biztosítékot jelenthetne, mint az eurótérség közös költségvetése.

A berlini felvetések ellenére Franciaország helyzete a brexit nyomán kedvezőbbé válhat. A lisszaboni szerződésben a minisztertanácsi döntésekhez szükséges mandátumok kettős többsége (a lakosság 65 és a tagországok 55 százaléka) alapján a blokkoló kisebbség lehetősége lényegében egyenlően oszlott meg, egyfelől a szabadkereskedelmet előnyben részesítő országok, Németország és az egykori márkaövezet államai, valamint Nagy-Britannia (35 százaléka), másfelől a dél-európai inkább, az állami beavatkozást előnyben részesítő földközi-tengeri tagállamok (36 százalék) között.

Nagy-Britannia távozásával a blokkoló kisebbség aránya ugyanis a földközi-tengeri államok javára tolódik el, mivel az „északi tömb” lakossághányada 25 százalékra csökken, míg a déli tömb részaránya 42 százalékra emelkedik. Az EU ilyen módon „mediterránabbá” válik, és ilyen módon a francia–német motor újraindításának nehézségei esetében Párizs érdekérvényesítési lehetőségei kedvezőbbek. Franciaország mellett a többi mediterrán állam számára az eurótérség közös költségvetésen és az adósságok közösségiesítésén alapuló elmélyítés politikája a támogatandó választás, hisz a német pénzügyi eszközök növekvő bevonását jelentő európai megoldás számukra mind politikailag, mind gazdaságilag előnyös.

Angela Merkel számára az eddigi hivatala ideje alatti negyedik francia elnök nem kis dilemma. Meddig mehet el a maastrichti szabályok francia megsértésének folyamatos tolerálásában annak érdekében, hogy a közös európai vezetés megerősítéséért Emmanuel Macront a sikerhez segítse, olyan feltételek között, amikor 2016-ban a francia munkanélküliség 10, a német 6 százalék volt? S amikor a fiatalok között a francia munkanélküliség 24, míg a német csak 7 százalék, és az államadósság Franciaországban 96, Németországban 68,2 százalék?

Kiss J. László

A szerző egyetemi tanár

magyaridok.hu
  • Újra kell tanulnunk a demokráciát
    A „létező demokrácia” részének kell tekintenünk az idegen titkosszolgálatok videókészítését és az időzített nyilvánosságra hozást. A külföldi tőzsdespekulánsok kampányfinanszírozó tevékenységét. A külföldi propagandaközpontok itthoni buzgólkodását.
  • Karácsony Gergely lovasszobránál
    De nézzük végre Budapestet, mert Budapest csodás. Húsz évig vezette egy szociológus, kilenc éve vezeti egy mérnök. Nem kell különösebb hangszerismeret lezongorázni a különbséget.
  • Itt járt „Európa” a budapesti kampányban
    Több magyar ellenzéki politikus is részt vett egy találkozón a romkocsmák környékén, amelyet többek között a Vote4Budapest, illetve a Night Embassy of Budapest szervezett.
  • A túlélés első szabálya
    Megszakad az az építkezés, ami Tarlós István nevéhez köthető. Karácsony győzelmi nyilatkozatainak voltak ugyan ígéretes részei, de jócskán ismételgette a tartalom nélküli, de érzelmeket felkorbácsoló szlogenjeit, például, hogy ezentúl zöld és szabad lesz a főváros.
  • Választási eredmények
    A vasárnapi önkormányzati választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a következő eredmények születtek.
MTI Hírfelhasználó