Nem dőlhet hátra Macron
Egy megosztott Franciaországgal néz szembe a kölyökképű elnök
Hiába aratott földcsuszamlásszerű győzelmet, nagy kihívások állnak Franciaország frissen megválasztott elnöke, Emmanuel Macron előtt. A rekordfiatalon, mind­össze 39 éves korában hatalomra kerülő politikusnak elsősorban a köztársaságba vetett bizalmat kell visszaállítania.
2017. május 9. 10:24

Szinte minden világpolitikai és ­uniós vezetőtől bezsebelte a gratulációkat Emmanuel Macron, miután a szavazatok meggyőző, 66,06 százalékával győzött a francia elnökválasztás döntő fordulójában.

Ellenfele, a bevándorló- és unióellenes Marine Le Pen a végleges választási eredmények alapján a szavazatok 33,94 százalékát kapta. Angela Merkel német kancellár nagyszerű győzelemnek nevezte a ­centrista Macron teljesítményét, aki szerinte bátran Európa-barát kampányt folytatott. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hasonlóképp lelkesen nyilatkozott: „Boldog vagyok, hogy a franciák az európai jövőt választották.” Donald Trump szintén az elsők között üzent Macronnak, az amerikai elnök Twitter-mikroblogján fejezte ki jókívánságait az újdonsült francia elnöknek. Magyarország részéről Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János köztársasági elnök is gratulált a politikusnak.

Bár az Európai Unió a márciusi holland parlamenti választások után újabb populizmus feletti győzelmet könyvelhet el, a Politico hírportál emlékeztet: Macron megválasztása korántsem jó hír Brüsszel számára, hiszen az egykori bankár egy jócskán megreformált integrációban gondolkozik. Mint írják, Macron nemhiába helyezte az unió újragondolását kampánya középpontjába, új fiskális szabályokat hozna, illetve saját büdzsével és pénzügyminiszterrel ruházná fel az eurózóna tagállamait.

A brexit előtt álló Nagy-Britannia sem nyugodhat meg a fiatal elnök láttán, Macron ugyanis már számos alkalommal ­kijelentette: a brit távozásnak véglegesnek kell lennie, és London nem kaphat kiváltságokat a kilépést követően.

A legnagyobb kihívások mégis a belpolitikában várnak Franciaország vezetőjére. Győzelmi beszédében maga Macron is kifejezte, hogy hallja a franciák „dühét, aggodalmát és kétségeit”, így a következő éveket a megosztottsággal szembeni harcnak szánja. A választási eredmény is tükrözi az emlegetett törésvonalakat.

Példátlan, hogy a francia elnökválasztás második fordulójába egy Marine Le Penhez hasonló, szélsőséges nézetekkel rendelkező politikus kerüljön, majd megszerezze a szavazatok harmadát. (2002-ben édesapja, ­Jean-Marie Le Pen a döntő fordulóban az összes szavazat 17,79 százalékát kapta.) Ugyancsak árulkodó, hogy a voksukat leadó franciák negyven százaléka már az első körben a jobb- és baloldal szélső sávjában elhelyezkedő pártokra adta szavazatát, míg vasárnap közel négymillióan voksoltak érvénytelenül.

A liberális és uniópárti politikus azt állítja: hallja a franciák kétségeit

A liberális és EU-párti Macronnak leginkább a júniusi nemzetgyűlési választásokra kell koncentrálnia, ahol az En Marche-nak (Lendületben) jelenleg még nincs mandátuma. A mozgalom főtitkára tegnap bejelentette: párttá alakulnak és mind az 577 választókörzetben jelöltet indítanak júniusban. Ezzel egy időben Macron lemond a politikai tömörülés vezetéséről.

Egy a francia Le Figaro által nyilvánosságra hozott felmérés szerint a franciák 49 százaléka inkább ellenzéki nemzetgyűlést szeretne, és mindössze 34 százalékuk véli úgy, hogy a mozgalomnak többséget kellene szereznie a francia alsóházban.

Az Élysée-palota Mozartja

Fia­talos lendülettel robbant be a világpolitikába Emmanuel Macron, a francia Ötödik Köztársaság beiktatásra váró nyolcadik elnöke. Szakértők szerint a választási harcban a kölyökképű politikus legnagyobb előnye a kora volt: mindössze 39 életévével aligha lehetett fogást találni rajta. Macron életútja valóban mentes a nagy botrányoktól, egy észak-franciaországi jómódú orvoscsalád gyermeke, aki tinédzserkorában írónak készült és lelkesedett a színpadért. – Akár a nála negyven évvel idősebb emberekkel is kedélyesen elbeszélgetett, lélekben sosem volt igazán fiatal – mondják róla egykori iskolatársai. Macron – talán épp a kitűnő retorikai képességeinek köszönhetően – már tizenévesen megismerte jelenlegi feleségét, aki a középiskolában a drámatanára volt.

A politikus és a nála 24 évvel idősebb Brigitte Trogneux kapcsolata slágertéma volt a választási kampány során, hiszen a párnak nincs közös gyermeke, de Trogneux első házasságából született gyerekeit közösen nevelik. Macronék végül sikeresen lerombolták a modern családtípushoz kötődő előítéleteket, illetve szerteoszlatták a férfi homoszexuális viszonyáról szóló pletykákat. A leendő francia elnök egyébként sem a kirívó szokásairól ismert: szabadidejében szívesen olvas és kitűnően zongorázik. Amikor 2012-ben Francois Hollande elnök gazdasági és pénzügyi tanácsadója lett, a francia sajtó az Élysée-palota Mozartjaként kezdte emlegetni. Akkoriban Hollande is csupa jó szóval illette leendő utódát: „Emmanuel olyan, mint a fiúgyermek, akire mindenki vágyik.”

magyaridok.hu
  • Fel kell venni a harcot a gravitáció ellen!
    A normalitás elleni háború légnyomást okozott magas poszton is.
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Újabb megelőző intézkedések lépnek életbe
    Mindenkinél, akinél felmerül a fertőzés gyanúja, térítésmentesen elvégzik a koronavírus kimutatására alkalmas PCR-tesztet - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
  • Tíz pontban a magyar médiáról
    A magyar sajtópiac kiegyensúlyozott, nagyságrendileg ugyanannyian tájékozódnak konzervatív, mint balliberális forrásokból – derül ki a Médianéző Központ legújabb elemzéséből. A tanulmány átfogó képet ad a magyar sajtópiac helyzetéről, rámutatva arra, hogy 2010 óta folyamatosan növekszik a balliberális médiumok száma, s hogy Magyarország legjelentősebb médiavállalkozásai kormányhoz való viszonyuktól függetlenül nyereségesek.
  • Kormányrendelet rögzítette a Városliget építésszabályozási sarokpontjait
    A jelenleg hatályos Városligeti Építési Szabályzattal egybecsengő módon rögzítette a Városliget megújításának építésszabályozási sarokpontjait a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányrendelet.
MTI Hírfelhasználó