Erdogan hívei tűzijátékkal ünnepelnek
Telefonon gratulált vasárnap Recep Tayyip Erdogan török államfő Binali Yildirim kormányfőnek és más szövetségeseinek az elnöki rendszer bevezetéséről tartott népszavazás eredményéhez - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. Közben ellenzéki török és kurd pártok a voksok egy részének újraszámlálását követelik.
2017. április 16. 21:03
A szavazatok 98,2 százalékos feldolgozottsága szerint az alkotmánymódosítást támogató igen szavazatok kerültek csekély többségbe 51,3 százalékkal. Az elnöki hivatalból érkező hírek szerint Erdogan azt mondta: hálás az embereknek, hogy kifejezték az akaratukat az urnáknál. Erdogan elnök hívei Isztambulban tűzijátékkal ünnepelték az eredményt, amely egyelőre még nem hivatalos részeredmény.
 
A népszavazási kampányban Erdogant támogató nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) elnöke, Devlet Bahceli fontos sikernek nevezte a referendumot, amelyen a választók letették voksukat az elnöki rendszer bevezetése mellett. A pártelnök felszólította az elnöki rendszer ellenzőit, hogy tartsák tiszteletben a referendum eredményét.
 
Eközben az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) bejelentette, hogy az eredmény hivatalos kihirdetése után kérvényezni fogják a leadott szavazatok 37 százalékának újraszámlálását, mert “törvénytelenségeket” tapasztaltak a referendum során.
 
Bülent Tezcan, a párt elnökhelyettese azt kifogásolta, hogy többen olyan szavazólapon voksoltak, amelyet korábban nem pecsételtek le a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) tisztségviselői. A CHP több képviselője úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy az eredmény “még nem világos”, és a nemek tábora “még megnyerheti” a népszavazást.
 
A kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) – amely szintén a kezdetektől bírálta az elnöki rendszer ötletét – a Twitteren jelezte, hogy ugyancsak kifogást készül emelni.
 
Sigmar örül, hogy vége
 
Elégedettségének adott hangot Sigmar Gabriel német külügyminiszter vasárnap azzal kapcsolatban, hogy véget ért az elnöki rendszer bevezetéséről tartott törökországi népszavazás és annak kampánya, illetve nyugalomra intett azzal kapcsolatban, hogy a véglegeshez közeli részeredmények szerint az igen szavazatok szűk többségbe kerültek a referendumon.
 
Sigmar Gabriel közleményében megjegyezte, hogy a várakozásoknak megfelelően szorosnak ígérkezik a népszavazás eredménye, és hangsúlyozta: végül kiderül a török nép akarata, meg kell őrizni a nyugalmat, és megfontoltan kell előrelépni.
 
A német politikus jónak nevezte, hogy véget ért a népszavazási kampány, amelyben az elnöki rendszer bevezetésének hívei és ellenfelei – többek között Németországban is – elkeseredett küzdelmet vívtak egymással.
hirado.hu - MTI
  • A vallási turizmus a teljes embert megszólítja
    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint a vallási turizmus az ember teljes antropológiai valóját megszólítja, testi, szellemi és lelki összetettségében.
  • Iskolai agresszió
    Az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési és egészségügyi szakterülete, együttműködve a Magyar Diáksportszövetséggel, a pedagógusok lelki egészségvédelmét célul kitűző programot valósít meg.
  • Atomenergia nélkül nincs zöld jövő és alacsony rezsi
    A magyar kormány célja, hogy olyan, a kor legszigorúbb elvárásainak megfelelő, kiváló műszaki színvonalú, biztonságosan működő két új blokk épüljön fel Pakson, amely évtizedeken át hozzá tud járulni Magyarország szén-dioxid-mentes villamosenergia-ellátásához - fejtette ki Süli János a Planet 2021 tanácskozáson.
MTI Hírfelhasználó