Ne hagyjátok a templomot!
Összefogás a székelyföldi Atyhai templom újjáépítéséért
A CÖF a magyar összefogás sikerét megünnepelendő, és a hiányzó összeg megteremtése érdekében Jótékonysági gálát szervez neves művészek fellépésével.
2017. február 28. 11:31

2016. szeptember 18-án Székelyföldön, Atyha községben, villámcsapás következtében leégett a katolikus templom. A Hargita lábánál fekvő községben mintegy 200 magyar katolikus  ember él, 700 méter magasan, a külvilágtól elzárva. Nincs más közösségi terük, csak a templom. Most a ravatalozóban misézik az atya. Egyedül képtelenek lennének a templom újjáépítésére.

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) a hír másnapján gyűjtést indított a templom felépítése javára, amelybe tengeren túli, clevelandi magyarokat is sikerült bevonnia. Más civil szervezetek, és a Magyar Kormány is támogatta az Atyhai Plébániát, amely összefogás eredményeként már csak kisebb összeg hiányzik a 112 millió forintra becsült újjáépítési költségből.

A CÖF a magyar összefogás sikerét megünnepelendő, és a hiányzó összeg megteremtése érdekében Jótékonysági gálát szervez neves művészek fellépésével.

Helyszín: Vigadó Díszterem, 1051 Budapest, Vigadó tér 2.
Időpont: 2017. március 13., hétfő, 19 óra (Vége 22 óra körül.)

Jegyek a Vigadó pénztárában és a jegy.hu weboldalon 3500 ft-os áron vásárolhatók.

Helyfoglalás: érkezés sorrendjében

A gála programja:           

Pitti Katalin operaénekes, szoprán:

Gounod: Ave Maria
Bolondság volt nádhoz bíznom-gyergyóújfalui népdal
Halmos László: Benedictus

Zongorán kísér: Sándor Szabolcs

Takács Bence előadóművész:

Reményik Sándor: Templom és iskola
Buda Ferenc: Himnusz haza
 

A Virtuózok felfedezettjei:

Szüts Apor zongora: Liszt XI. magyar rapszódia

Kökény Tamás nagybőgő: Bloch: Prayer from Jewish life
Zongorán kísér: Szüts Apor

Váradi Gyula hegedű: Gardel:Tango
Zongorán kísér: Szüts Apor

Szüts Apor, Kökény Tamás, Váradi Gyula: Piazzola: Libertango 


A Fölszállott a páva 2015. évi nyertesei:

Haraszti Julcsi és Marcsi (Haraszti ikrek) népdalénekesek


A sztárban sztár +egy kicsi gyermek győztese:

Varga Vivien énekes: Van, aki óv
Varga Miklós énekes: Határtalan dal
Berecz István, népi táncos
Berecz András mesemondó
Török Testvérek zenekara: Kispacsirta a magosba’ , Szerelem.
Hűvösvölgyi Ildikó színművész: Weöres Sándor: Az éjszaka csodái
Rácz Rita operaénekes, szoprán:

Puccini: Bohémélet, Musette áriája
Erkel: Bánk bán, Melinda áriája

Zongorán kísér: Bartal László

Haja Zsolt operaénekes, bariton:

Rossini: Sevillai borbély, Figaró áriája
Erkel: Bánk bán, Hazám, hazám

Zongorán kísér: Bartal László


Az Új színház művészei:

Császár Angéla színművész: Csóri Sándor: A szétzilált nemzet (részlet)
Bordán Irén színművész: Wass Albert: Látható az Isten
Bencze Izabella: Oroszhegyi álom
Ifj. Jászai László színművész: Reményik Sándor: Üres templomban, Dsida Jenő: Templomablak
Incze József színművész: Ady Endre: Köszönöm
Kautzky Armand színművész: Reményik Sándor: Kegyelem
Dörner György színművész: Arany János Walesi bárdok

Marton Éva növendékei:
Megyimórecz Ildikó oratórium és dal szakos hallgató, szoprán: Kodály Zoltán: A Csitári hegyek alatt
Erdős Attila operaszakos hallgató, bariton: Mozart: Don Giovanni Pezsgő ária
Pataki Bence basszus: Ránki György: Pomádé király új ruhája, Pomádé király áriája
Havár-Ferenczy Anna Vivien operaszakos hallgató, szoprán: Verdi: A végzet hatalma „Pace, Pace” Leonora áriája
Horti Lilla, szoprán: Verdi: A trubadúr „Tacea la notte…” Leonora áriája
Zongorán kísér: Gyökér Gabriella, Virág Emese

Hegedűs Endre zongoraművész:

Bartók: Este a székelyeknél,
Liszt: XV. rapszódia.

A gála háziasszonya: dr. Bencze Izabella

A szervező a műsorváltozás jogát fenntartja.   

vigado.hu                                    

gondola
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Csengey Dénes legendája filmalkotásban
    Csengey mint ikon is fontos volt az MDF-nek, farmeröltönyt viselt, hosszú haja, szakálla volt, a fiatalokat vonzotta ezzel a megjelenéssel. Jó párost alkottak 1989. március 15-én a televízió előtt Cserhalmi Györggyel: a színész Kiáltványt olvasott fel Csengey beszéde előtt.
  • Novák Katalin Sergio Mattarella olasz elnöknél
    Az orosz-ukrán háború volt a fő témája Novák Katalin köztársasági elnök és Sergio Mattarella olasz elnök megbeszélésének kedden Rómában.
  • Új csúcson a magyarországi működőtőke-beáramlás
    Töretlen a külföldi befektetők bizalma a magyar gazdaság iránt, amit a magyarországi befektetésösztönzés történetében rekordnak számító 2022. évi 6,5 milliárd euró beruházási volumen is alátámaszt. Összesen 92 kiemelt működőtőke-beruházás kapcsán született pozitív döntés, amelyekhez mintegy 15 ezer új munkahely létrehozása és több tízezer megőrzése köthető. A keleti országok továbbra is fontos szerepet játszanak többek között Dél-Koreának köszönhetően, amely 2019 és 2021 után harmadik alkalommal volt a legnagyobb befektető a beruházási volumen alapján. Az ágazatok közül a járműipar, az elektronika és az élelmiszeripar megőrizte domináns helyét. Mintegy 20 projekt és több ezer új munkahely jöhet létre ugyanakkor magas hozzáadott értékű szolgáltatóipari befektetések keretében, ami Magyarország azon erőfeszítését is jelzi, hogy a jövőben a tudásintenzív fejlesztések kerüljenek fókuszba.
  • A korrupt EU Tiranából nézve (is) nevetséges
    Teljesen nevetséges szituációt okozott a brüsszeli korrupciós botrány. A jó példaként tündökölni akaró EU-központ hemyzseg a megvesztegetett politikusoktól.
MTI Hírfelhasználó