Nyolcvanezer migráns érheti el a magyar határt
Több mint egy tucat migránst fogtak el ma a rendőrök az osztrák határ közelében, Hegyeshalomnál a vonatokat is le kellett állítani, mert a síneken gyalogoltak.
2017. február 26. 18:39

A jó idő beköszöntével egyre több migráns érkezik a magyar-szerb határhoz, Szabadkára, miközben az utánpótlás is folyamatos. A balkáni útvonalon jelenleg 80 ezer ember tart az Európai Unió felé. Itthon közben már megkezdődtek az előkészületek a második védelmi vonal kiépítéséhez a déli határon.

Az osztrák határ közelében fogták el ezeket a bevándorlókat vasárnap délután a magyar rendőrök. Az 5 fős csoport egyik tagját egy bokorban vették észre a hatóságok. Ezután derült ki, hogy többen is vannak.

De nem ez volt az egyetlen eset. Reggel ugyanis a rendőrök Hegyeshalomnál 14, magukat afgánnak valló férfit is feltartóztattak, akik épp a vasúti sineken gyalogoltak. Az osztrák határrendészet a vonatokat is leállította egy időre Hegyeshalom és Miklóshalma között. A járőrök a bevándorlókat a megyei rendőr-főkapitányságon előállították.

Közben dél felől nem csökken a nyomás. A Belgrádban várakozó migránsok egyre türelmetlenebbek. Nem terveznek hosszabb távon Szerbiában maradni, minél előbb tovább akarnak indulni Nyugat-Európába. Ahogy nő a feszültség, sokszor egymással is összetűzésekbe keverednek.

Tűzifa, vödrökből kialakított zuhanyzó, mobil illemhelyek, mosdók. A belgrádi buszállomás környéke már egyre jobban hasonlít egy befogadóközpontra.

A tisztálkodáshoz szükséges eszközöket nem a migránsok alakították ki. A szerb fővárosban már napok óta dolgoznak külföldi önkéntesek azt mondják azért, hogy javítsanak a bevándorlók életkörülményein. A humanitáriusok annak ellenére is folytatják a munkát, hogy a szerb kormány folyamatosan kéri őket, hogy csak a táborokban tartózkodó bevándorlókon segítsenek.

Szabadkán a romos téglagyárban vasárnap délelőtt is sokan voltak. A szerb kormány szerint, a táborokban mindenki számára lenne hely, a bevándorlók azonban nem akarnak ezekbe bemenni.

Már voltunk a magyar határnál, de elkaptak minket. Mondták, hogy menjünk táborba, de mi nem akarunk, mert akkor nem próbálkozhatnánk szabadon. – mondta egy pakisztáni migráns.

A balkáni útvonalon jelenleg mintegy 80 ezer ember van, több államban – errő beszélt az M1-en a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Bakondi György hangsúlyozta: idén is arra kell készülni, hogy elhúzódó és tartós ostrom alatt lesz a déli határ.

A magyar kormány ezt a típusú fenyegetést nagyon komolyan veszi. Úgy gondoljuk, hogy elhúzódó az idei évben kitartó ostrom alatt fog állni a határunk. Ezért nyújtottuk be a törvénytervezet módosítását a Parlamentnek, illetőleg döntött a kormány a közelmúltban egy második kerítéssor kiépítéséről – hangsúlyozta.

A déli határon már meg is kezdődtek az előkészületek a második határzár megépítéséhez. A munkában fogvatartottak is részt vesznek. A Csongrád megyei részen már 25 kilométeren ki van jelölve a második kerítés nyomvonala. Bács-Kiskunban pedig 15 kilométeren állnak a tartóoszlopok.

A Híradó információi szerint hétfőtől elkezdik a drótháló kifeszítését is. És úgy tudjuk, hogy május elsejére teljesen elkészül a második védelmi vonal. Mind a 171 kilométeres szakaszon. Ez az új kerítés lényegében egy okoskerítés lesz, amely már mozgásérzékelő és hőkamerákkal is el lesz látva.

A kerítésből korábban Bátyszentgyörgy és Gara között már el is készült egy 10 kilométeres szakasz. A második határzárat a meglévő kerítés elé építik.

M1 hirado.hu
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Orbán: nemzeti konzultáció kezdődik
    Nemzeti konzultáció kezdődik a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Cél: magyar űrhajóst küldeni a Nemzetközi Űrállomásra
    Továbbra is célunk, hogy magyar űrhajóst küldjünk a Nemzetközi Űrállomásra az évtized közepéig - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, az Európai Unió űrtevékenységért felelős minisztereinek pénteki videokonferenciáján.
  • A járvány első hulláma hazánkban lecsengőben van
    A koronavírus-járvány első hulláma Magyarországon lecsengőben van, de a vírus más földrészeken még erősen terjed - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó