Negyvenöt év
Huszonhét évvel a kommunizmus bukása után még itt élnek közöttünk azok, igaz, egyre kevesebben, akik nem tudnak felejteni, és akiknek a kárpótlás sem nyújtott írt.
2017. február 25. 10:46
Anyámat huszonhárom évesen, 1951-ben kitelepítették a szüleivel Budapestről Kőrösladányba. Mivel még fiatal volt és vidám, sőt szerelmes is lett egy sorstárs fiatalemberbe, számára mindez inkább kalandnak számított. Végül is hiánytalanul élte túl a család a háborút, a menekülést, még ha el is veszítették mindenüket. Nem érezte, nem is tudhatta, hogy a szüleinek végleg tönkrement az élete. Bár 1953-ban, Sztálin halála után a Nagy Imre-kormánytól amnesztiát kaptak, elhagyhatták a kényszerlakhelyet, a szabadságukat soha nem kapták vissza. Évekig nem térhettek vissza a fővárosba, hányódtak az országban, végzettségüknek megfelelő munkára nem alkalmazták őket, és életük végéig albérletben, egyetlen kicsiny szobában éltek. El is fért ebben a szobában minden megmaradt javuk. Nagyapám nyugdíját elvették.
 
Hogy megéljenek, harisnyákat fejtett a maga készítette kis szerkezettel, a motollával. Sorsuk miatt soha nem panaszkodtak, nem is mertek. Rabtartóik azzal a fenyegetéssel engedték el őket, hogy soha, sehol, senkinek ne beszéljenek arról, mi történt velük. Úgy sincs nyoma, és bármikor megismételhető. Ez a tönkretett, kisemmizett generáció úgy boldogult, ahogy tudott. Talán sejtette, de lehet, hogy tudta is: élete végéig figyelő szemek követik. A rendszer nem hagyta őrizetlenül az ellenségeit.
 
Hányan lehettek a kommunista diktatúra áldozatai? Nehéz pontos számokat mondani. A Szovjetunióba különböző jogcímeken majd’ nyolcszázezer embert hurcoltak el: hadifoglyokat, málenkij robotosokat vagy utcán elfogott embereket, akiket a rögtönítélő szovjet bíróságok tíz-tizenöt évre ítéltek. Az 1953-as amnesztia több mint 760 ezer embert érintett, és további 16 ezren voltak, a munkaszolgálatosok, akik csak 1954-től szabadultak. Ez legalább még dokumentálható.
 
A folyamat nem ekkor kezdődött, és nem is itt végződött. Az 1919-es tanácsköztársaság még csak az előjáték volt, a figyelmeztetés, mire lehet tőlük számítani. Az igazi kommunista diktatúrát 1944 novemberétől tapasztalhatta meg a magyar nép, amikor megkezdődött a népi németek és a magyarok elhurcolása málenkij robotra, ingyenmunkára a Szovjetunióba. És folytatódott tovább: a hadifoglyokkal, akik évek után tértek csak haza, sokan már nem is a szovjetek, hanem az ÁVO ítélet nélkül meghosszabbított fogságából, aztán a szovjet katonai bíróságok által elítéltekkel és Gulág-táborokba hurcoltakkal.
 
A hadi cselekmények elmúltával indultak a perek, 1947 elejétől már a koncepciós eljárások, az internálások is. Mindazokat, akiket a népi demokratikus rendszerre veszélyesnek ítéltek, 1950-től nagymamástul-csecsemőstül zárt táborokba hurcoltak, kitelepítettek, börtönbe zártak. A sor folytatható ötvenhaton át egészen a nyolcvanas évek végéig. Nem nagyon van olyan család Magyarországon, amelyiket ne ért volna sérelem. Lehet, hogy csak a padláslesöprésnél, vagy azzal, hogy feketevágással gyanúsították.
 
Minden év február 25-én a kommunista diktatúrák áldozataira emlékezünk. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le és hurcolták el képviselői mentelmi joga ellenére a szovjet hatóságok a Független Kisgazdapárt főtitkárát, Kovács Bélát. Huszonhét évvel a kommunizmus bukása után még itt élnek közöttünk azok, igaz, egyre kevesebben, akik nem tudnak felejteni, és akiknek a kárpótlás sem nyújtott írt. A tönkretett életeket nem lehet pénzzel megváltani. És még azt is meg kellett érniük, hogy a rendszerváltoztatás után azok oktatták ki őket a demokráciáról, akik negyvenöt éven át a diktatúrát működtették. És azok a nyugati politikusok magyarázzák, hogyan kell demokratikusan gondolkodni és viselkedni, akiknek az elődei Magyarországot szovjet gyarmattá tették.
 
Történelmi léptékben ez a negyvenöt év csak egy pillanat. Millióknak azonban ez nem történelem volt, hanem az életük.
 
Hanthy Kinga
Magyaridok.hu
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
MTI Hírfelhasználó