Nem csalhatják el a béremelést a munkáltatók
Több ok miatt sem fordulhat elő, hogy a munkaadók nem emelik meg az előírt mértékben a leg­alacsonyabb bért kereső alkalmazottaik fizetését. Az egyik legnyomósabb érv a lebukás lehetősége: az adóhivatal manapság megannyi információhoz jut, az adatbázisok alapján pedig könnyen fény derülhet az illegális vagy féllegális módszerek alkalmazására. A hatóság hamarosan meg is kezdi az ilyen ellenőrzéseket.
2017. február 21. 12:43

Január elsején igencsak megugrott a hazai minimálbér és a garantált bérminimum összege: előbbi 15 százalékkal, utóbbi pedig 25 százalékkal növekedett. Az elmúlt hetek egyes véleményei szerint az emelés túlzottan is nagy, s mivel a vállalkozások bizonyos csoportja nem tudja majd kigazdálkodni a magasabb fizetéseket, ezért előtérbe kerülhetnek különféle visszaélések. Például az, hogy a minimálbért kereső alkalmazottakat csak részmunkaidőre jelentik be, s a fizetés bizonyos részét ezután feketén, zsebbe adja át a munkáltató.

– A visszás módszerek tömegesen biztosan nem fordulnak majd elő, bátran állítható tehát, hogy az erről szóló fejtegetések alaptalanok – így fogalmazott kérdésünkre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László elsőként arra mutatott rá, hogy a rendszerváltozás óta sokat tisztult a hazai gazdaság, s ebből a munkaerőpiac sem maradt ki. Emellett mostanság már a munkavállalók is tájékozottabbak, mint korábban.

– A többség ma pontosan tudja, hogy ha megfelelő nyugdíjat akar, akkor nemigen egyezhet bele illegális vagy féllegális megoldásokba – vélekedett a kamarai vezető. Ehhez hozzátartozik, hogy a mai viszonyok között a dolgozók kevésbé kiszolgáltatottak, sokan ugyanis adott esetben könnyen találhatnak másik, hasonló állást maguknak. Olyat, ahol legálisan kifizetik a minimális vagy annál magasabb juttatást. – A hatósági fellépés mindezzel együtt is lényeges – jegyezte meg Parragh László –, a hivatalos vizsgálatok ugyanis a feltételek, a verseny kiegyenlítését hozhatják.

A hivatalhoz befutó hatalmas adatmennyiség átláthatóbbá teszi a cégek pénzügyi helyzetét

A hivatalhoz befutó hatalmas adatmennyiség átláthatóbbá teszi a cégek pénzügyi helyzetét

Az a vállalkozás, amely feketén foglalkoztatja a dolgozóit, kedvezőbb anyagi helyzetben lehet azokhoz a gazdasági szereplőkhöz képest, amelyek hiánytalanul befizetik a közterheket. A feketeműködés ellehetetlenítése így szinte azonnali előnyt hozhat a legálisan működő vállalkozásoknak.
Szintén a hatósági ellenőrzések fontosságára hívta fel a figyelmet érdeklődésünkre az RSM Hungary tanácsadó cég adóüzletágának vezetője.

Hegedüs Sándor rámutatott: manapság az adóhivatal hatalmas adatmennyiséghez jut a gazdasági szereplők működését illetően. Ezekből az információkból – informatikai úton – gyorsan kinyerhetők olyan ismeretek, amelyek megmutatják, mely vállalkozások alkalmazhatnak visszaélésszerű megoldásokat. – Hamar kiderülhet, ha valamely cégnél az országban tapasztalt dinamikus béremelkedés közepette hirtelen csökkenni kezdenek a fizetések – mondta a szakember, hozzátéve: a feketefoglalkoztatás, az adófizetés elkerülése miatt akár adóhatósági vizsgálat is indulhat, az eljárás végén pedig súlyos megállapítások is születhetnek.

Tegnap az is kiderült, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fellépésére ez ügyben nem kell sokat várni.

– A NAV hamarosan minimálbér-emeléssel kapcsolatos ellenőrzésekbe kezd – jelentette be a szaktárca adóügyi helyettes államtitkára. Tamásné Czinege Csilla elmondta: az alapot azok az adatszolgáltatások adják, amelyeket a cégek küldenek be a hivatalba. A NAV elemezni fogja a lehetséges kockázatokat, majd a gyanúsnak tűnő esetekben levelet küld az adott gazdasági szereplőnek azt tudakolva, mi az oka az ottani fizetések alakulásának. Pontosabban annak, miért nem emelkedett a kifizetett összeg. A helyettes államtitkár közlése szerint az adott vállalkozás akkor készülhet elszámoltatásra, ha nem tud valós gazdasági indokokat felmutatni.

magyaridok.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Géppisztolyos migránsbandák randalíroztak
    Okmányok nélküli fiatal férfiak sokadik országon átgázolva, felfegyverkezve és a fegyvereket használva, erőszakosan próbálnak meg betörni az Európai Unióba. Ez súlyos bűncselekmény – szögezi le Bakondi György.
  • Magyarország nem hagyja magát
    Európát többfajta kihívás éri egyidejűleg, az ukrajnai háború és a nyomában járó gazdasági válság, az illegális és egyre erőszakosabb migráció, valamint a nyugati neomarxista ideológia terjedése – sorolta Orbán Viktor.
  • Novák Katalin Kijevben
    A szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra, ezért jöttem ma Kijevbe és ezért támogatjuk a Gabona Ukrajnából elnevezésű kezdeményezést is - mondta el Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Kijevben, ahová Voldomir Zelenszkij ukrán elnök meghívására érkezett.
MTI Hírfelhasználó