Orbán: Szeged száz években számolja az idejét
A kormányok és az önkormányzatok négy években, Szeged száz években számolja az idejét - jelentette ki Orbán Viktor Szegeden, aki 19 fejlesztésről tárgyalt Botka László polgármesterrel.
Utoljára frissítve: 2017. január 30. 13:14
2017. január 30. 11:52

Egy hosszú és sikeres megbeszéléssorozaton vagyunk túl – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Szegeden, aki köszönetet mondott a meghívásért.

Míg az önkormányzatok és a kormányzatok négyéves ciklusokban gondolkodnak, Szeged városa száz években – fogalmazott.

Szegednek minden adottsága megvan ahhoz, hogy kiemelkedő regionális központ legyen - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Modern városok program szegedi állomásán, ahol Botka László (MSZP) polgármesterrel tartott közös sajtótájékoztatót.

A kormány és Szeged között hétfőn létrejött együttműködési megállapodás részleteiről szólva a kormányfő kifejtette, olyan fejlesztésekről döntöttek, amelyek kiállják az idő próbáját. Megvalósításuk független attól, "hogyan alakulnak a politikai fuvallatok Magyarországon".

Orbán Viktor a tájékoztatón megjegyezte, ritkán adódik lehetőség egy ellenzéki vezetésű önkormányzat és a kabinet közötti tárgyalásra.

A miniszterelnök azt kívánta Szegednek, hogy legyen olyan sikeres város, mint amire a történelme felhatalmazza. Kifejtette, Szeged a három országra is kiterjedő régiónak nem a legnagyobb, de a legszebb, legjobb egyetemmel rendelkező városa, és bár lehet, hogy gazdasága nem a legerősebb, de a legjobb minőségű iparágakat sikerült megtartania.

A bejelentett beruházások teljes költségét Orbán Viktor mintegy 50 milliárd forintra tette. Hozzátette ugyanakkor, amennyiben a magyar gazdaság növekedése - amely az idén akár a 4 százalékot is meghaladhatja - lehetővé teszi, a még feltételes módban szereplő elképzelések közül is sikerül többet megvalósítani, így az összeg elérheti a 70 milliárd forintot.

A kormányfő a megállapodásban rögzített pontok közül elsőként a 47-es út négysávúsítását említette, amivel olyan észak-déli közlekedési tengely jön létre, amely Szegedet Debrecenen keresztül összeköti Miskolccal.

A város regionális közlekedési pozícióját javítja a vegyes funkciójú, vasúti és közúti Tisza-híd mintegy 15 milliárd forintos költségű építése, és ehhez kapcsolódva Makó felé az elővárosi közlekedés fejlesztése - közölte a miniszterelnök.

A kormány vállalja a szegedi repülőtéren a nemzetközi minősítési szabályok változása miatt szükségessé vált technikai fejlesztések finanszírozását és egy új utasforgalmi épület kialakítását is - tudatta a kormányfő.

A megállapodás részeként 200 hektáros iparipark-fejlesztésről is megállapodtak. Ennek egy részén magyar élelmiszer-gazdaság szempontjából is jelentős beruházás valósulhat meg, a másik felén pedig a lézerközponthoz kapcsolódó technológiai parkot alakítanak ki - közölte Orbán Viktor.

A Modern városok program részeként történhet meg a Belvárosi híd rekonstrukciója, a Tisza Szeged főutcája projekt kivitelezése, a belvárosi rakpartok felújítása, a távlati elképzelések között pedig szerepel egy kerékpáros és gyalogos híd építése is. A kormány támogatja a Mars téri buszpályaudvar áthelyezését, hogy a helyén közösségi igényeket kielégítő teret alakítsanak ki. Emellett a Széchenyi tér is visszakaphatja világháború előtti arculatát - mondta a miniszterelnök.

Munkacsoportot hoznak létre annak kidolgozására, milyen fejlesztésekre van ahhoz szükség, hogy az országban Szeged legyen az első város, ahol a tömegközlekedés kizárólag elektromos alapon működjön.

A sportcélú fejlesztések közül a kormányfő kiemelte az új fedett uszoda 7 milliárd forintba kerülő építését, egy a teremsportok számára alkalmas csarnok és egy atlétikai centrum kialakítását. Hozzátette: egy fedett atlétikai centrum építése további egyeztetéseket igényel.

Az illegális migrációról szóló újságírói kérdésre reagálva Orbán Viktor hangsúlyozta, a déli határ megerősítése elkerülhetetlen. A határvédelemnek korszerűnek modernnek és hatékonynak kell lenni. Rámutatott, mindent meg kell tenni "a tőlünk délre fekvő országok stabilitása érdekében, de képesnek kell lennünk ettől függetlenül megvédeni magunkat".

Az olimpiarendezésről szóló kérdésre a miniszterelnök megjegyezte, a kormány tudomásul veszi, hogy a rendezésről olyan formában születik döntés, amilyenben az emberek ezt akarják. Hozzáfűzte: a népszavazásról az aláírásgyűjtés után tud majd nyilatkozni.

 

Orbán Viktor miniszterelnök és Botka László (MSZP) polgármester a Modern városok program keretében kötött együttműködési megállapodás aláírásán a szegedi városházán

Botka: a sikeres fejlesztéspolitika nemzeti ügy

Alapvető nemzeti ügynek nevezte a sikeres fejlesztéspolitikát Botka László. A szegedi polgármester hangsúlyozta, alapvető nemzeti ügy, hogy Magyarország a következő időszakban fel tudja használni a rendelkezésére álló európai uniós forrásokat, a Szeged és a kormányzat közötti együttműködés is ezt célozza.

Botka László Szeged polgármestere elmondta: áttekintették a város fejlesztési koncepcióját.

Jelenleg 104 építési projekt folyik a városban. A forrás az a 34 milliárd euró, melyet az Európai Unió és a város biztosít. Ma 19 további beruházásról tárgyaltak. Utóbbiak nem csak Szeged város érdekeit szolgálják, hanem erősíti Magyarországot is a régióban – fogalmazott.

A városvezető két projektet kiemelt: az egyik nagy közlekedési program 40 milliárd eurós értékben egy új tiszai déli híd megépítése, illetve Szeged és Temesvár közúti összeköttetése.

Beszélt arról is, hogy jelenleg a szegedi lézerközpont műszaki átadása zajlik. A város emellett egy ipari park megvalósítását tervezi, ehhez kérték a kormány segítségét.

Egy élhető város akkor élhető, ha szolidaritás is van, vagyis mindenkinek jut a fejlesztési forrásokból – fogalmazott a polgármester, aki egy új, államilag támogatott bérlakás-felújítási programot szorgalmazott szegedi minta alapján.

A déli Tisza-hídról Botka László elmondta, az elővárosi közlekedés mellett, a beruházás helyreállítja a Szeged és Temesvár közötti vasúti kapcsolatot.

A sajtótájékoztatót megelőző több mint kétórás megbeszélés alatt - melyen mások mellett részt vett Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is - a városháza épülete előtt néhány devizahiteles demonstrált transzparensekkel.

Botka László (MSZP) polgármester fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a szegedi városháza előtt 2017. január 30-án

MTI
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Megakasztották a Liget Budapest Projektet Karácsonyék
    Változtatási tilalmat rendelt el a Liget Budapest Projekt által érintett városligeti területre a Fővárosi Közgyűlés szerdán. Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát 18 igen szavazattal, 14 nem ellenében, egy tartózkodás mellett támogatta a testület.
  • Zöld böjtre hív a pannonhalmi főapát
    Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát február 26-án, hamvazószerdán Facebook-oldalán tette közzé azt a felhívást, amelyben a bencés közösség tagjait, munkatársait és barátaikat „zöld böjtre” biztatja az előttünk álló nagyböjt folyamán.
  • Továbbra sem tudni koronavírus-fertőzöttről Magyarországon
    Bár a betegség európai terjedése miatt kicsi az esélye annak, hogy a koronavírus elkerülje Magyarországot, de nincsen magyar beteg Magyarország területén – jelentette be Gulyás Gergely.
MTI Hírfelhasználó