A befagyott Tiszán is érkeznek migránsok
A lakosság biztonságának megtartása érdekében létszámnövelésre, valamint a jogi és a technikai eszközök bővítésére készülnek a magyar határvédelemben - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
2017. január 30. 09:15

Bakondi György azt mondta: míg korábban az volt tapasztalható, hogy télen mérséklődött a migrációs nyomás, most a nagy hideg ellenére is folyamatosan, még a befagyott Tisza jegén is érkeznek migránsok.  Most a Líbiából Olaszországba tartó tengeri útvonalon sincs csökkenés, de emellett sok más irányból is jönnek – közölte a főtanácsadó, aki szerint a bizonytalansági tényezők miatt nehéz megjósolni, mi várható a migrációs helyzetben.  Bakondi György szerint azoknak a kormányoknak, amelyek meg akarják védeni népeiket, határaikat – mind nemzeti, mind uniós kötelezettségből – intézkedéseket kell tenniük, fel kell készülniük.

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is kiemelte, hogy a még nyáron is kockázatos tengeri útvonalon most is naponta több ezren indulnak el.  A balkáni útvonalon is intenzív a mozgás, és Afganisztánból, Pakisztánból is nagy tömegek indultak el a magyar határ felé vezető úton.

M1 - Ma reggel
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Már épül a Magyar Zene Háza üvegfala
    Már épül a Magyar Zene Háza egyes szakaszokon 12 méter magas, vízszintes szerkezeti osztás nélküli, egybefüggő homlokzati üvegtáblákból álló homlokzati üvegfala, amely a maga nemében egész Európa legnagyobbja lesz.
  • Magyarország elsőként fogja megszüntetni a különleges jogrendet
    Magyarország sikeresen zárta le a koronavírus elleni védekezés első szakaszát, amelyet követően az uniós tagállamok között elsőként fogja megszüntetni a különleges jogrendet - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az EUObserver című brüsszeli hírportálon csütörtökön megjelent írásában.
  • Gulyás: iskolaőrséget hoz létre a kormány
    Iskolaőrség létrehozásáról döntött a kormány - közölte a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki online sajtótájékoztatóján, ahol arról is beszámolt: 2021. január 1. helyett 2021. július 1-jével tiltják be Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat.
MTI Hírfelhasználó