Nincs alternatívája az orbáni társadalomképnek
Feltétlenül egyfajta üzenetnek tekinthető az unió felé az idegenrendészeti őrizet bevezetése. Ezek, a demokratikus alapjogok szigorítását jelentő intézkedések azonban nem most és Magyarországon kezdődtek, hanem az ikertornyok elleni támadáskor – jelentette ki Galló Béla politológus az M1 Ma reggel című műsorában.
2017. január 14. 10:01

A szakember szerint problémát jelent, hogy nincs egységes szabályrendszer a migrációs helyzet kezelését illetően, hanem korábbi állapotokból kiinduló jogszabályok, szigorítások és engedékenységek motiválják az európai politikusokat. Erre mondja azt Orbán Viktor miniszterelnök koncepciózusan: ha nincs központi szabályrendszer, minden nemzetnek saját hatáskörében kell intézkednie. Ezen elsősorban azon országoknak kellene elgondolkodni, amelyeket jobban érint a terrorfenyegetettség – jegyezte meg.

Beszélt arról is: nemzetközi téren olyan mozgások vannak, amire reagálni kellene a magyar ellenzéki pártoknak és a megfelelő nyugat-európai pártoknak is. Ezek a mozgások Nyugat-Európa egészét érintik, és a politikai struktúrát rázzák szét, alakítják át. Ennek már vannak eklatáns jelei – szögezte le.

Emlékeztetett rá, hogy a magyar kormányfő 2017-et többször is a “lázadás évének” nevezte. Elkezdődött egy harc, az uralkodó, neoliberális társadalomképek és paradigmák, illetve az új jelenségek között. ennek az elején tartunk, és a kimenetelt nem igazán látni – hangoztatta.

A belpolitikáról azt mondta: a 2017-es év a választások előtti utolsó teljes év, ami minden bizonnyal már a kampányról szól majd. Az orbáni társadalomkép alternatív nélküli, az ellenzéknek nincs egy ezzel szembeállítható világ- és társadalomképe. Inkább egy össze nem illő elemekből akarnak valamilyen ellenzéki egységet kovácsolni. Ennek egy üzenete van, Orbán Viktort mindenáron leváltani, de mi lesz másnap? – kérdezi az egyszerű választó, aki nem a pártirodákból meríti a tapasztalatait. Az ellenzéknek fel kellene vázolni egy olyan képet, ami a társadalom felé is szimpátiával bír, ennek egyelőre semmilyen nyomát nem látni – érvelt.

A pénteki miniszterelnöki interjút elemezve szólt arról is, hogy Orbán Viktor kijelölte a frontvonalakat, és azt, mely „csatákat” akarja Brüsszellel megvívni. Ilyen a többi közt a rezsicsökkentés ügye. Az unió ezzel szembeszegül, mondván, közösségi árképzés kell az energia terén. Orbán Viktor pedig ezt szuverenitási kérdésnek tekinti. Ez egy súlyos hatalmi kérdés, különösen azért, mert az unió nem egyforma bér- és életszínvonalú tagországokból áll. Az egységesítésből mi rosszul jöhetünk ki. Az ez elleni küzdelem is a biztonság köré épített orbáni politikai része – magyarázta Galló Béla.

hirado.hu - M1 - Ma reggel
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó