Fennmaradhat a Műegyetem egysége
Fennmaradhat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) jelenlegi egysége, a szenátus újra megerősítette, hogy az intézmény szerves és lényeges részének tekinti a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kart (GTK).
2017. január 10. 22:37

Az egyetem az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, "a szenátus keddi ülésén elfogadta az általa kijelölt, tavaly december 19-én felállított testület elnökének előterjesztését és a testület konkrét intézkedési javaslatait a GTK által felvetett problémák BME-n belüli megoldására". Változatlanul az intézmény integritásának megőrzésére törekednek, amelyhez kérik a fenntartó támogatását - tették hozzá.

Az egyetem vezetői ismét leszögezték, hogy a BME nyolc egyenrangú, egyforma jogokkal és kötelességekkel bíró karból áll. Annak a reményüknek adtak hangot, hogy a szenátus döntésével lezárul a félreértések, félremagyarázások időszaka - olvasható a közleményben.

A kijelölt testület feladata az volt, hogy konkrét intézkedési javaslatokat fogalmazzon meg, a vitatott kérdések rendezése érdekében tárgyaljon a GTK kari tanácsa által megválasztott öt képviselővel, a karok dékánjaival, a hallgatói képviseletekkel, a fenntartó képviselőjével és minden érintettel.

A Faigl Ferenc dékán vezette egyeztetés eredményeként létrejött a problémák megoldását tartalmazó javaslat, amelyet a szenátus 22 igen, 2 nem, 2 tartózkodás mellett elfogadott - írták.

A gondokat négy csoportba sorolták: oktatási, gazdálkodáshoz kötődő, habilitációval és egyetemi tanári kinevezésekkel kapcsolatos, valamint szervezeti kérdések.

Az egyeztetés eredményeként született szenátusi előterjesztés elfogadását követően több egyetemi jogszabály megalkotása vagy módosítása válik szükségessé. A GTK kari tanácsa szerdán dönt a megállapodásról. A megbízott új dékánt a BME rektora nevezi ki - olvasható a közleményben.

Tavaly októberben az Index írt arról, hogy a GTK az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez (ELTE) kerülhet. Ezt követően a Műegyetem szenátusa egyhangúlag foglalt állást arról, hogy az intézménynek szüksége van humán és gazdasági ismereteket tanító szervezeti egységre.

Az oktatásért felelős államtitkárság december 5-én közölte: fenntartóként kezdeményezi, hogy a kar 2017. augusztus 1-jétől tartozzon az ELTE-hez. Az államtitkárság álláspontja szerint a fennálló helyzet nem teszi lehetővé, hogy a GTK a hallgatói érdekek sérelme nélkül működjön tovább.

Az ELTE december 13-án közölte: szenátusa támogatja a fenntartó kezdeményezését a kar intézményükbe integrálásáról. Azt írták: november 29-én kaptak hivatalos tájékoztatást arról, a GTK már nem lát rá reményt, hogy tevékenységét a BME keretein belül folytassa, és ezért kezdeményezte a fenntartónál az áthelyezését az ELTE-re.

MTI
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • Dokumentumfilm Batthyány-Strattmann László életéről
    Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspök, az esemény másik fővédnöke arról beszélt, hogy "ezekben a nehéz időkben" külön köszönetet érdemelnek azok, akik egy olyan embernek, mint Batthyány-Strattmann László, nemcsak az emlékét őrzik, hanem az életét és példáját is hozzáférhetővé teszik a mai társadalom számára.
  • Hazánk első szuperszonikus kutatórakétája
    Sikeresen startolt a BME (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Aerospace Team által megépített megépített, 3 méter hosszú, szilárd hajtóanyagú, oktatási célú kutatórakéta csütörtökön - közölte az MTI-vel pénteken a projekt főtámogatója, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
  • Nekünk Magyarország biztonsága az első
    Nekünk Magyarország biztonsága az első, ezért Magyarország nem áll háborúban senkivel - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.
MTI Hírfelhasználó