Újraválasztották Angela Merkelt
Újabb két évre a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választotta Angela Merkelt kedden a párt Essenben tanácskozó kongresszusa.
Utoljára frissítve: 2016. december 6. 18:05
2016. december 6. 17:03

Angela Merkelt a küldöttek 89,5 százaléka támogatta. Ez pártelnöki pályafutásának második leggyengébb, és 2005-ben kezdett  kormányfői pályafutásának leggyengébb eredménye.

A pártot 2000 óta vezető politikust kilencedik alkalommal választották meg elnöknek, rendre egyedüli jelöltként, a legjobb eredményt 2012-ben érte el, amikor a szavazatok 97,9 százalékát szerezte meg, a leggyengébben pedig 2004-ben szerepelt, amikor a küldöttek 88,4 százaléka támogatta.

Angela Merkel hétfő este egy televíziós interjúban arra a kérdésre, hogy a küldöttek a menekültválság körüli viták, feszültségek után milyen választási eredménnyel erősíthetik meg tisztségében, azt mondta, hogy "őszinte eredményre" számít.

Az elnöki beszámolóról tartott vitában így is többen kritizálták.     

A küldöttek bírálatai szerint a párt Angela Merkel vezetésével elmozdult a politikai spektrum baloldala felé, de több szavazót veszített a jobboldalon, mint amennyit meghódított a baloldalon, és a jobboldalon megnyitotta a teret az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt előtt, amely meg is erősödött, holott a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének kezdettől fogva az volt az egyik fő célja, hogy tőle jobbra ne alakuljon ki számottevő demokratikus erő.

Angela Merkel megerősítése a CDU elnöki tisztségében azt is jelenti, hogy kancellárjelöltként vezeti majd pártját a 2017 őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás kampányában. A kongresszus második napján, szerdán párt politikájának fő irányait rögzítik, várhatóan a CDU arculatának konzervatív elemeit kiemelő határozatokat hoznak, februárban pedig a CDU és a CSU vezető testületeinek közös ülésén elfogadják a pártszövetség közös választási programját.

A CDU/CSU a legutóbbi, 2013-ban tartott Bundestag-választáson a szavazatok 41,5 százalékával végzett az első helyen. Támogatottsága a menekültválság elmélyülésével a 30 százalékos határ közelébe süllyedt, majd az utóbbi hetekben ismét emelkedni kezdett, a legutóbbi mérések szerint a 32-37 százalékos sávban van.

Minden eddiginél keményebb lesz a 2017-es választási kampány

Németország újraegyesítése óta a legkeményebb választási kampányban kell helytállnia a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) 2017-ben - mondta Angela Merkel pártelnök-kancellár kedden a CDU esseni kongresszusán.

A CDU-nak mély társadalmi megosztottság közepette kell küzdenie a baloldal győzelme ellen, miközben folyamatosan támadják majd jobbról - emelte ki beszédében a pártot 2000 óta vezető kancellár, aki a tisztújító kongresszuson ismét - kilencedik alkalommal - megpályázza az elnöki tisztséget.

Mint mondta, nagyon sokan biztatták a folytatásra, de ehhez támogatásra van szüksége. A választási küzdelem megvívásához "segítenetek kell nekem" - húzta alá Angela Merkel.

A legfőbb cél annak megakadályozása, hogy a szociáldemokraták (SPD) kormányt alakíthassanak a Baloldallal és a Zöldekkel - tette hozzá.

A CDU és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége mindig is az egyetlen igazi néppárt volt Németországban, és az is marad, akkor is, ha nem értenek egyet mindenben - mondta Angela Merkel.

A CDU/CSU "Németország politikai sikertörténete", és ez a történet 2017-ben is folytatódhat, ha a testvérpártok egységesen lépnek fel és kiállnak értékeikért, amelyek között a legfontosabb az emberi méltóság tisztelete születéstől a halálig.

Csaknem 80 perces elnöki beszámolójában Angela Merkel hangsúlyozta, hogy 2016-ban bizonytalanság lett úrrá a világon, és veszélyben van az Európai Unió (EU) is, amely békét és jólétet adott Németországnak. A válságok megoldásának eddig azzal a reménnyel lehetett nekilátni, hogy az EU megerősödve emelkedik ki a nehézségekből, de a szinte elképzelhetetlenül súlyos fejleményekkel terhes 2015-ös év után még nagyobb megrázkódtatások következtek, így 2016-ban "a világ kifordult a sarkaiból".

Ebben a helyzetben az EU stabilizálására kell törekedni, meg kell akadályozni, hogy meggyengülve kerüljön ki a válságok örvényéből - mondta Angela Merkel.

Aláhúzta, hogy valamennyi tagországnak be kell tartania a stabilitási és növekedési paktum előírásait, a brit uniós tagság megszüntetésének (Brexit) folyamatában pedig nem szabad engedni a tagság előnyeinek "kimazsolázását", Nagy-Britannia csak akkor férhet hozzá az uniós belső piachoz, ha elfogadja a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad mozgásának elvét.

Az EU és az Egyesült Államok tervezett szabadkereskedelmi egyezményére (TTIP) utalva érthetetlennek nevezte, hogy a szíriai Aleppó ostroma ellen nincs hangos tiltakozás, de százezrek vonulnak az utcára olyan megállapodások ellen, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a német és az európai értékeknek megfelelő, a méltányosság és az emberiesség szempontjai szerint formált keretek közé terelődjék a globalizáció.

A sarkaiból kifordult világ jellegzetességeit sorolva érthetetlennek nevezte azt is, hogy miközben összefogásra van szükség az iszlamista terrorizmus legyőzéséhez, Oroszország az Aleppót bombázó damaszkuszi rezsimet támogatja. Hozzátette: a nemzetközi közösség "szégyene", hogy még mindig nem sikerült kialakítani biztonsági folyosókat a polgári lakosság és a sebesültek ellátására.

Angela Merkel a digitalizációt forradalmi átalakulásnak és a globalizáció hajtóerejének nevezve leszögezte: a következő években derül ki, hogy a legfőbb nyersanyagként az adatokra épülő új gazdasági szerkezetben sikerül-e megőrizni Németország jólétét. A feladatok közül kiemelte, hogy a szélessávú internetnek a víz-, és az áramszolgáltatáshoz hasonlóan az alapellátás részévé kell válnia mindenütt az országban.

A német kormányt 2005 óta vezető Merkel az eddigi gazdaságpolitika folytatását ígérte, rámutatva, hogy kancellári tevékenysége alatt 50 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma, a 82 milliós országban elérte a 43 milliót a munkaviszonyban állók száma, és negyedik éve egyensúlyban van az államháztartás.

A küldöttek azt a kijelentését fogadták a legnagyobb tapssal, hogy minden lehetséges jogi eszközzel tiltani kell az egész testet elfedő muzulmán női öltözékek - például a burka - viseletét. A német kultúra alapvető eleme, hogy az emberek megmutatják egymásnak arcukat - mutatott rá Angela Merkel.

Hozzátette: küzdeni kell a "párhuzamos társadalmak" kialakulása ellen, illetve megszüntetéséért, nem szabad elfogadni, hogy bárki is a német jog fölé helyezze a saríát, az iszlám jogrendet, és a védelemre szoruló menekültek érdekében is távozásra kell bírni az elutasított menedékkérőket. Azonban fel kell lépni az uszítás és a nép fogalmának kisajátítása ellen is, és olyan vitakultúrát kell kialakítani, amely "megérdemli ezt a nevet" - tette hozzá Angela Merkel.

A menekültüggyel kapcsolatban azt is hangsúlyozta, hogy meg kell állítani az illegális migrációt, küzdeni kell a menekülés okainak megszüntetéséért, és a hazájuk térségében kell segíteni a menekülteknek, ezért az EU-Törökország megállapodás mintájára további egyezményeket kell kötni, legfőképpen afrikai államokkal.

Aláhúzta, hogy nem ismétlődhet meg többé a tavalyi menekültválság, "nem állhat elő még egyszer olyan helyzet, mint 2015 nyárutóján".

Akkor Németország "rendkívüli humanitárius szükséghelyzetben" cselekedett, és gazdasági ereje, a helyi önkormányzatok, az állami intézmények és az önkéntesek helytállása révén kiválóan teljesített - mondta Angela Merkel.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A háborúk felelősei
    Kizárt, hogy Putyin (elemzést érdemlő) „dühe” ne játszott volna szerepet a támadási parancs előzményeként. Ő az, aki bármit csinált, a közvéleményt befolyásolni képes nyugati médiában csak és kizárólag negatív jelzővel illették, miközben elnöksége alatt a korábban szétzilált Oroszország újfent katonai és gazdasági hatalom lett – fogalmaz Földi László.
  • Adócsalásba bukhat bele a német kancellár
    Arról ír az AFP francia hírügynökség a Hamburger Abendblatt című német lapra hivatkozva, hogy a „CumEx Files" elnevezésű, adócsalási botrány kapcsán az ügyészség már vizsgálja Olaf Scholz német szociáldemokrata (SPD) kancellár e-mailjet. Scholz 2015. január 1-től lebonyolított elektronikus levelezését nézik át.
  • Orosz forrás: ezres nagyságrendű ukrán veszteség
    Több mint kézezer embert vesztett az ukrán fegyveres erők 14. gépesített dandárja Szoledar térségében az orosz és a Donyec-medencei szakadár szövetséges erők támadása következtében - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve.
MTI Hírfelhasználó