Még nem tudni a metróbaleset okát
Tarlós István szerint az előzetesen megfogalmazott vélemények helyett meg kell várni a vizsgálatok végét a hétfői metróbaleset ügyében, ugyanis egyelőre felderítetlen az oka.
2016. december 6. 10:43

Budapest főpolgármestere a Klubrádió kedd reggeli műsorában elsőként sajnálatát fejezte ki és mielőbb gyógyulást kívánt a 2-es metróvonalon történt balesetben megsérülteknek. Hétfő reggel a Pillangó utcai állomásnál egy érkező metrószerelvény nekiütközött az előtte lévő, már az állomás peronja mellett álló vonatnak. A balesetben tízen megsérültek.

Tarlós István elmondta: a baleset ügyében az üzemeltető BKV mellett a közlekedési hatóság is vizsgálatokat végez, a rendőrség pedig nyomoz. Számára az a legkülönösebb a balesetben, hogy az állomáson bent lévő szerelvényt egy másik egyszerűen utolérheti – jegyezte meg.

Arra a felvetésre, hogy az Alstom-szerelvényekkel kapcsolatban a Metróért Egyesület pénteken levélben fordult hozzá, Tarlós István azt mondta, nem érti, hogy miért nem az üzemeltetőnek küldték. A Városháza sem megelőző karbantartást, sem pályamunkát, sem diszpécseri tevékenységet nem végez, ha valamilyen problémát észleletek azt az üzemeltetőnek kellett volna jelezni – tette hozzá. Megjegyezte azt is, hogy a levelet hétfőn vette kézhez, két hétig nem dolgozott ugyanis bokatörése miatt.

Tarlós István ellenzéki kijelentésekre reagálva közölte: az Alstom-szerelvényeket akkor kellett volna kritizálni, amikor 2005-2006-ban megrendelték ezeket a szerelvényeket és leszerződtek rájuk. Ellenzéki politikusok megpróbálnak összefüggést teremteni olyan estek között, amelyek között semmiféle összefüggés nincs – fogalmazott. Van az új 4-es metró, egy felújított 2-es metró és van egy negyven éve avuló, „teljesen lerobbant állapotban lévő” 3-as metró, amivel 36 évig nem csináltak semmit. Az esetek között nincs összefüggés, ez egy erőltetett politikai retorika – jelentette ki a főpolgármester.

Azt mondta, a 4-es metróban legutóbb egy papírdarab miatt keletkezett füst, a 3-as metrón nem történt baleset, a hétfői, a 2-es metróvonalon történt esetnek pedig egyelőre felderítetlen az oka.

A 3-as metróvonal infrastrukturális felújításáról szólva a főpolgármester arról beszélt, hogy egyesek foggal-körömmel védik a mérnökárat messze meghaladó árajánlatokat, és ugyanúgy védik a felújítási keret felső limitjét. 137,5 milliárd forintból nem lehet 170 milliárdot kifizetni, mert az fedezet nélküli kötelezettségvállalás lenne – hívta fel a figyelmet Tarlós István. Úgy fogalmazott: „amíg ez a folyamat tart, hogy konokul ragaszodnak egyesek a 137,5 milliárdos felső limithez, és (…) konokul védik az ezt messze meghaladó árajánlatokat, addig a főváros tehetetlen helyzetben van önhibáján kívül.”

---------------------------

Metróbaleset politikai felhangokkal

Hétfő reggel a Pillangó utcai állomásnál az Örs vezér tere irányából érkező metrószerelvény nekicsúszott az előtte, még a peron mellett álló vonatnak. A balesetben tizenhárman megsérültek. A szakasz péntek óta csúszásveszélyes a lehullott falevelek miatt. Az ügyben a rendőrség büntetőeljárás keretében nyomoz. Tarlós István főpolgármester óvott a pánikkeltéstől, és emlékeztetett: az Alstom kocsikat Demszky Gábor idején szerezték be. Az ellenzék a vizsgálatok lezárulta előtt már a politikai felelősségről beszélt.

A Pillangó utcai metrómegálló közelében történt baleset körülményeit a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja – tájékoztatott honlapján a rendőrség. Hozzátették: a BRFK közlekedésrendészeti főosztálya az üggyel összefüggésben ismeretlen tettes ellen indított eljárást vasúti közlekedés veszélyeztetése vétség elkövetésének gyanúja miatt.

A balesetben tizenhárman megsérültek, egy nőnek több bordája is eltört, őt a rendőrség már a kórházban kihallgatta tanúként. A vonalon hétfő kora este helyreállt a forgalom.

Műszaki hibára utaló jelek egyelőre nincsenek, a fékrendszer minden hatósági vizsgán átment, így nem zárják ki az emberi mulasztás lehetőségét sem – ezt már Bolla Tibor nyilatkozta. A BKV vezérigazgatója a baleset helyszínén tartott sajtótájékoztatón azt is közölte: évtizedek óta gondot jelent az érintett szakaszon, hogy a sínek eljegesednek vagy falevelek kerülnek rájuk, ami csúszásveszéllyel jár.

Személyi mulasztás is felmerülhet

Személyi mulasztás is felmerülhet

A metróvezetőket erre figyelmeztették, valamint az automata üzemmód helyett szoftveres úton ellenőrzött kézi vezérlést vezettek be. A BKV vezérigazgatója külön hangsúlyozta, hogy a baleset nem a sokat emlegetett 3-as, hanem a 2-es metró vonalán, és nem járművezető nélküli Alstom szerelvénnyel történt.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) úgy tájékoztatott: a tegnapi helyszíni szemle megállapításai szerint a két vonat ütközésében szerepet játszott a hátsó szerelvény megcsúszása, mert a KBSZ balesetvizsgálói csúszásnyomokat találtak a vasúti pályán és az ütköző metrószerelvény kerekein.

Hozzátették: a további szakmai vizsgálat irányát a vonatok adatrögzítőiből kinyert információk, illetve a hang- és kamerafelvételek vizsgálata határozza meg. Az adatok elsődleges értékelése holnapra várható. A szervezet jelezte: az eddigi információk szerint nincs összefüggés a tegnapi baleset és a 4-es metrón a múlt pénteken történt események között, mivel utóbbi esetben az általános védelmi rendszer lépett működésbe eddig még ismeretlen okból, amelynek feladata, hogy áramtalanítsa a metrót, ha valamilyen idegen tárgy kerülne a pályára.

A Metróért Egyesület is közleményt adott ki a baleset kapcsán. Álláspontjuk szerint az Alstom szerelvények és a kommunikációalapú vonatvezérlési rendszer, az úgynevezett CBTC-berendezés kialakítása kezdettől fogva baleset kockázatát hordozza magában. A szakmai egyesület már december 2-án jelezte, hogy nedves, hideg időben nincs elég megcsúszási út a 2-es metró Örs vezér téri és Pillangó úti megállója között. Pénteken a BKV a vonalszakaszon sebességkorlátozást vezetett be, emiatt több vonatot ki kellett állítani a forgalomból.

Akkor a Pillangó utcánál homokot szórtak a sínre, hogy az elvben megfelelő csúszásvédelemmel rendelkező Alstom szerelvények meg tudjanak állni. A szervezet a pénteki és a hétfői eset kapcsán is kezdeményezi, hogy Tarlós István főpolgármester rendeljen el a BKV Zrt.-től független szakmai vizsgálatot is.

Tizenhárom utas szenvedett sérülést a Pillangó utcai megállónál

Tizenhárom utas szenvedett sérülést a Pillangó utcai megállónál

A főpolgármester szerint nem valószínű, hogy az ütközést az időjárás és néhány, a sínre fagyott falevél okozhatta. Tarlós István az Origónak azt mondta: nem tudni, hogy emberi mulasztás vagy műszaki hiba miatt történt a balesetet – de ha az utóbbira derül fény, azt szerinte nem a mostani városvezetésen kell számon kérni, hiszen az Alstom szerelvényeket még 2005–2006-ban rendelték meg. Arra is emlékeztetett, hogy a szerelvényekre a közlekedési hatóság adott engedélyt.

A főpolgármester az ellenzéki bírálatok kapcsán elmondta: teljesen értelmetlen összemosni a 4-es és a 3-as metró utóbbi napokban, hetekben felmerült problémáit, és felesleges olyan látszatot kelteni, mintha a fővárosi metró egésze veszélyes üzem lenne.

A hétfői metróbaleset alapvetően nem politikai kérdés, ez a BKV ügye, az eset kivizsgálása pedig a szakmai szervek, hatóságok feladata – tájékoztatta lapunkat a fővárosi Fidesz.

Az ellenzéki pártok ugyanis azonnal politikai kérdést csináltak a balesetből és megpróbálták azt összemosni a 3-as metró állapotával.

Az LMP-s Csárdi Antal szerint az elhanyagolt metróvonalak és egy, a mostanihoz hasonló eset a 3-as metrón súlyosabb következményekkel járna.

Az MSZP-s Horváth Csaba azt mondta: a folyamatos pénzelvonás és a közösségi közlekedésben végrehajtott leépítések vezettek a mostani balesethez.

A DK-s Gy. Németh Erzsébet is feltette a kérdést: mi lett volna, ha a 3-as metróban történik ilyen baleset?

A Jobbik szerint a szűkös finanszírozás miatt nem kerülhetett sor a legkorszerűbb biztonsági megoldások alkalmazására.

A most balesetet szenvedett Alstom kocsikat tíz éve az MSZP–SZDSZ vezette főváros szerezte be.

Ismert, hogy az ügylet kapcsán korrupciógyanú miatt itthon és külföldön is nyomozás folyik.

MTI - magyaridok.hu
  • Újra kell tanulnunk a demokráciát
    A „létező demokrácia” részének kell tekintenünk az idegen titkosszolgálatok videókészítését és az időzített nyilvánosságra hozást. A külföldi tőzsdespekulánsok kampányfinanszírozó tevékenységét. A külföldi propagandaközpontok itthoni buzgólkodását.
  • Karácsony Gergely lovasszobránál
    De nézzük végre Budapestet, mert Budapest csodás. Húsz évig vezette egy szociológus, kilenc éve vezeti egy mérnök. Nem kell különösebb hangszerismeret lezongorázni a különbséget.
  • Itt járt „Európa” a budapesti kampányban
    Több magyar ellenzéki politikus is részt vett egy találkozón a romkocsmák környékén, amelyet többek között a Vote4Budapest, illetve a Night Embassy of Budapest szervezett.
  • A túlélés első szabálya
    Megszakad az az építkezés, ami Tarlós István nevéhez köthető. Karácsony győzelmi nyilatkozatainak voltak ugyan ígéretes részei, de jócskán ismételgette a tartalom nélküli, de érzelmeket felkorbácsoló szlogenjeit, például, hogy ezentúl zöld és szabad lesz a főváros.
  • Választási eredmények
    A vasárnapi önkormányzati választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a következő eredmények születtek.
MTI Hírfelhasználó