A kormány célja, hogy mindenkinek megérje dolgozni
A kormánynak világos célja van, nemcsak azt szeretné elérni, hogy mindenkinek legyen munkája, hanem azt is, hogy mindenkinek megérje dolgozni - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
2016. december 3. 14:54

Dömötör Csaba hangsúlyozta, a mostani béremelések azért lehetségesek, mert a kormány 2010 óta következetesen csökkentette az adókat. Most is az adócsökkentések teremtik meg a további béremelés lehetőségét. Az adócsökkentéssel a béremelés a célunk – tette hozzá.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kiemelte: az elmúlt 26 év legfontosabb megállapodása született meg a munkavállalói és a munkáltatói szervezetekkel a bértárgyaláson. A minimálbér emelése mellett jelentősen csökkentek a bérek adóterhei is – mondta.

Magyarország erősödik

Kifejtette: a gazdaság most stabilabb, mint amikor a kormány hivatalba lépett, Magyarország erősödik, megszabadult az IMF hiteltől, 2010-hez képest több mint 600 ezerrel többen dolgoznak, a gazdaság tartós növekedési pályán van, és ezt most már a nagy hitelminősítők is elismerik.

A kormány az elmúlt években a munkahelyteremtésre összpontosított, most már foglalkozni lehet a bérekkel is. A béremelés azonban nem egyszerűen jó szándék kérdése, ehhez versenyképes magyar vállalatokra van szükség, mert csak azok tudják kigazdálkodni ennek forrását – mondta. “A mostani béremelések lehetőségét nem a szerencse hozta, hanem több millió magyar ember dolgozott meg érte” – fogalmazott az államtitkár.

Emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére

Felidézte, a béremelési programok egy része a közszférában lévő munkahelyeket érinti. Jövőre tovább emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére, a tavalyi 30 és az idei 5 százalék után 2017-ben újabb 5 százalékos emelkedésre számíthatnak. 2017 az ötödik olyan év lesz, amikor emelkedik a pedagógusok bére, így 2013 és 2017 között a tanárok bére átlagosan 50 százalékkal nő.

Az egészségügyben is folytatódik a béremelés, az ápolók bére a szeptemberi emelés után jövő novemberben tovább nő, ami 2019-ig összesen 65 százalékos emelkedést jelent majd. A szakorvosok bére pedig jövőre újabb 100 ezer forinttal emelkedik, így összesen 207 ezer forinttal többet vihetnek haza. Magasabb bérre számíthatnak többek között a megyei kormányhivatalokban, a kulturális szférában és a felsőoktatásban dolgozók is.

“Szeretnénk, ha mindenki tehetne egy lépést előre a saját életében Magyarországon, emiatt a közszférában elindított béremelési programokon túl elengedhetetlen, hogy a piaci szférában is meglóduljanak a bérek” – mondta. Ehhez átfogó megállapodásra volt szükség a munkaadók, a munkavállalók és a kormány között – tette hozzá.

Emelkedik a minimálbér

Cseresnyés Péter ismertette, a minimálbér 2017-ben, illetve 2018-ban 15, illetve 8 százalékkal fog emelkedni, a garantált bérminimum pedig 25, illetve 12 százalékkal. A társasági adó egységesen 9 százalékra mérséklődik.

A két év alatt 7 százalékponttal – 2017-ben 5, 2018-ban pedig további 2 százalékponttal – csökken a munkabérekre rakódó adó. Ha pedig 2017-ben további 11 százalékos béremelkedés következik be a versenyszférában, úgy további 0,5 százalékponttal mérséklődik a szociális hozzájárulási adó (szocho), és így 2018-ban 2,5 százalékpontos lesz a csökkenés.

A 2018-at követő négy évben további adócsökkentésre van lehetőség, ha a reálbér a versenyszférában évente 6 százalékkal emelkedik, évente további 2-2 százalékponttal csökken a szocho. Ez összesen 15,5 százalékpontos adócsökkentést jelenthet – hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy a szakmunkás minimálbér emelése havi nettó 21 ezer forint, két gyermek esetén pedig havi nettó 26 ezer forint jövedelemnövekményt jelent, míg három vagy több gyermek esetén havi 31 500 forinttal kerül több a családi kasszába a januári fizetés felvételekor. Megjegyezte azt is, a reálbérek közel négy éve folyamatosan emelkednek.

Az NGM államtitkára kérdésekre válaszolva elmondta, a költségvetésben rendelkezésre áll az állami szféra számára a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséhez szükséges összeg. Hozzátette, mindent megtesznek annak érdekében, hogy munkatapasztalatban, tudásban meglévő különbség megjelenjen a bérekben a régi és új dolgozók között, erről már folynak a tárgyalások.

Vizsgálják, hogyan juttassák el az Erzsébet-utalványokat

Dömötör Csaba a nyugdíjasoknak juttatott 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványok kiszállítására vonatkozó kérdésre elmondta, a kormány vizsgálja, mi ennek a leghatékonyabb módja. Hozzátette, biztos abban, hogy a Miniszterelnökség olyan megoldást talál majd, amellyel az utalványok eljutnak az ünnepek előtt a címzettekhez, és ez a járási hivatalok dolgozóinak sem jelent majd aránytalan terheket.

Egy másik kérdésre kifejtette, az áram- és gázárak 25 százalékkal csökkentek az elmúlt időszakban, a kormány pedig minden lehetséges eszközzel fellép a rezsicsökkentés eredményeinek megvédéséért.

Az államtitkárt kérdezték Traian Basescu volt román államfő megjegyzéseiről is, aki egyebek mellett a bukaresti magyar nagykövet kiutasítását és a budapesti román nagykövet hazahívását javasolta, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eltiltotta a magyar diplomatákat a román nemzeti ünnepen való részvételtől.

Erre reagálva azt mondta: “furcsa kijelentésekről volt szó, de mégis csak egy volt elnök mondta ezeket, nem volna helyes, hogy ha én ezt kommentálnám”.

MTI
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
  • Szijjártó: A migrációs nyomás új veszélyességi szintre lépett
    Új veszélyességi szintre lépett a migrációs nyomás, a migránsok egyre agresszívebbek, erőszakosabbak, már felfegyverkeznek, és használják is ezeket a fegyvereket - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szabadkán, ahol szerb hivatali kollégájával, Nikola Selakoviccsal találkozott.
  • A baloldal totális összeomlása
    A közvélemény-kutatások szerint ha most lennének a választások, a Fidesz–KDNP-pártszövetsége akár négyötödös többséget tudna kialakítani az Országgyűlésben, hisz a rekord támogatottság mellett az ellenzéki oldalon a DK és a Mi Hazánk Mozgalom kivételével jelenleg egyik ellenzéki párt sem lenne önállóan képes bejutni a parlamentbe – fogalmazott Nagy Ervin elemző.
  • Lezárták az Erzsébet hidat – Budaházyért tüntetnek
    Hétfőn reggel 8 óra körül érkezett a bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK), hogy hogy néhányan kocsikkal és egy molinóval keresztbe állva akadályozzák a forgalmat az Erzsébet hídon.
MTI Hírfelhasználó