A ravasz, az agy és a meghökkent elitek
A felvilágosultak szerint a „tények utáni politika” korszakába léptünk.
2016. november 24. 09:26

Hazai idő szerint november 9-én hajnaltájban néhány arcra ráfagyott a vigyor. Egyre biztosabb lett, hogy az Egyesült Államok 45. elnökét Donald Trumpnak fogják hívni. A CNN (rosszmájúak szerint Clinton News Network) még próbálta visszatartani az adatokat, reménykedni, hogy a független média független jelöltje lesz mégis a befutó, de egy idő után bedobták a törülközőt.

A leolvadt vigyorok épp most alakulnak valamivé, amiről még nem tudjuk, mi lesz belőle végül. A liberális média ingamozgása arra utal, hogy még nem döntötték el, köpködni kell-e továbbra is Trumpot, vagy inkább óvatosan befarolni mögé?

A mostani választás valóban figyelemre méltó, még ha nem is teljesen példátlan, több okból is. Trump ugyanis a legsúlyosabb ellenszélben nyert. Ellene volt a mainstream média, a teljes, pénzzel jócskán felpumpált demokrata kampánygépezet, de még az övéi – a republikánus pártelit – is döfködték a hátát. A megválasztott elnök a saját pénzéből finanszírozta kampányát, ami ugyan szintén nem csekély egy földi halandó szemszögéből, de eltörpül ahhoz képest, amit az ellenoldal tudott mozgósítani. Gyakorlatilag csak a közösségi média fórumaira támaszkodott, szemben az úgynevezett független Góliáttal. Talán ezért tekintette mindenki teljesen esélytelennek az első pillanattól fogva.
Trump győzelme felér egy kisebbfajta forradalommal, és nem csak a fentiek miatt. Azok ugyanis keveset értek volna, ha végül a választók nem mellette döntenek.

Ez persze mind csak spekuláció, de erős a gyanú, hogy az üzletember két fronton tudta maga alá gyűrni Hillary Clintont. Az egyik osztályfronton történt. Az amerikai középosztályról az amerikai politikai elit teljesen megfeledkezett, akár fehérekről, akár színes bőrűekről van szó. Amikor Trump arról beszélt, hogy őket magukra hagyta az ország, az ő nevükben beszélt, és meg is találta a hangjukat. A másik a kultúra frontja. Az Egyesült Államokban ugyanis az egyetemi campusokról kilövellve mindent átitatott a fojtogató, totalitáriussá váló politikai korrektség.

Trump nyíltan és meglehetősen érdes hangnemben vette semmibe a politikai korrektséget. Nem is maradt el a válasz: kapott hideget-meleget a politikai paletta mindkét oldaláról. Ironikus módon épp az egyetemekről terjedt el a közvéleményt teljes mértékben terrorizáló szemlélet. Trigger warningok, safe space-ek. (A kedves diákokat figyelmeztetik, ha potenciálisan számukra sértő dolog hangzana el, akkor kimehetnek. A safe space pedig véd minden negatív kommenttől.) Szabad vita nyista.

A megfejtés közhelyszerű: Trump csak kimondta azt, amit az emberek többsége gondolt. Az emberek többsége pedig azt gondolta, hogy a washingtoni establishment magasról tesz az amerikai polgárok mindennapi problémáira, el vannak foglalva a nemzetközi kereskedelem – főként számukra és részvényeseik számára – kedvező feltételeivel, a közel-keleti háborúkkal és a folyton megjelenő, felszabadítandó kisebbségek problémáival. Nem elég tehát, hogy az átlag amerikai hangját senki sem hallotta az elitből, de még abajgatták is őket azzal, hogy korlátolt rasszisták.

Ez a vád mellesleg igen figyelemreméltó, ha tekintetbe vesszük azt, hogy épp Trump politikai ellenfelei osztják fel az amerikai népet különféle csoportokra etnikumok, nemek és szexuális preferenciák szerint, és próbálják ezeket egymással szembefordítani: fehéret a feketével és a spanyolajkúakkal, nőket a férfiakkal, homoszexuálisokat a heteroszexuálisokkal stb.

Az amerikai liberalizmus igyekszik egyszerre két nyelvet beszélni. Egyrészt a totális egyetértésre, a társadalmi harmóniára törekszik, amelynek alapja a tökéletes egyetértés, másrészt azt vallja, hogy a különféle etnikai, nemi stb. csoportok állandó harcban állnak egymással. A legnagyobb elnyomók természetesen a heteroszexuális fehér férfiak.

A média és az értelmiség szemében a fenti csoport tagjainak további bűne azon túl, hogy fehérnek és férfinak születtek, a tudatlanság, műveletlenség – rövidebben: a tahóság. (Nem gond persze, hogy Trumpra korántsem csak fehér férfiak szavaztak, hiszen akkor nem nyerhetett volna. De erre is megvan az osztályharcos magyarázat: ezek bizony árulók.) Ezt némely értelmiségiek – honunkban is – nyíltan, mások kissé becsomagolva fogalmazzák meg. A szokásos dramaturgia szerint az értelmiség ilyenkor szórja átkait a hálátlan világra, hogy az nem hever a lábai előtt páratlan tudása és műveltsége miatt. Trump meg nem olvas. Amikor az értelmiség ezen nyekereg, akkor adjunk a hálát a sorsnak, hogy nem juthatnak a hatalom közelébe – ugyanis ezek szerint ők tényleg úgy képzelik, hogy könyvekből kell kiolvasni a helyes politikai döntéseket, meg a kormányzás művészetét.

Mellesleg bármilyen negatívan is ítélik meg Trumpot, az üzenete nem példátlan, csak elfeledett. Az „America First” szlogenjét illik Taft szenátorhoz kötni, és az izolacionizmus sem áll távol az amerikai politikai hagyománytól. Ez még akkor is sajnálatos igazság, ha a demokratán kívül a neokon establishmentet is a hideg rázza Trump külpolitikai üzeneteitől, főleg, ha valóban köt egy modus vivendit az oroszokkal. Ez esetben a demokrata és a neo establishment egy része megy a levesbe, a követségek külföldi kisegítői – ők a függetlenek – pedig téma nélkül maradnak. Szófukar hangulatjelentések lesznek ebből. Úgy fáznak most Trumptól, mint Kissingerék Reagantől annak idején, és a „kívülről érkezett” párhuzam is részben megáll.

A Brexitnek és Trump megválasztásának már címkét is adott a felvilágosult értelmiség. Állítólag a „tények utáni politika” korszakába léptünk. A tényeket, ugye, ők ismerik, a Brexit mellett voksolók, Trump és szavazói pedig nem. Ez igen kényelmes pozíció, és csak irigyelni tudjuk az elit ilyetén magabiztosságát. Az persze nem merül föl bennük, hogy épp ez a kivételes magabiztosság vezetett a Brexithez és Donald Trump győzelméhez.

És akkor a jutalomjáték: akik a tények utáni politika világában a tények oldalán állnak, azok most kínos magyarázkodásra kényszerülnek az úgynevezett „szakmák” védelmében, főleg a mérések és elemzések területén. A Szent Tudomány ugyanis, úgy tűnik, becsődölt. A Szent Tudomány képviselői ezért a tévéstúdiókban és cikkekben magyarázzák el nekünk, hogy minden a legnagyobb rendben, nem rontott el a szakma semmit, és különben is, hibahatár. Én amondó vagyok, hogy ez legalább szórakoztató. A szakma sosem téved, akkor sem, ha igen.

Ha már itt tartunk. A szakma – sőt, tudomány – képviselői a verseny indulásánál azt mondták, Trumpnak esélye sincs jelöltté válnia. Majd azt mondták, rendben, jelölt lett, de befutó sosem lesz belőle. A következő fázisban az volt a jóslat, hogy bár befutó lett, elnök sosem lesz belőle.
Most az az előrejelzésük, hogy Trump borzasztó elnök lesz, és elhozza az apokalipszist. Legyen. Ha ez is pont ugyanúgy válik valóra, mint a többi tudományos-szakmai jóslat, akkor nincs mitől tartanunk.

Megadja Gábor

A szerző eszmetörténész

magyaridok.hu
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó