Őrtüzek Székelyföldért
Ma van a Székely Autonómia Napja. A tervek szerint a székelyföldi településeken őrtüzeket gyújtanak, hogy ezzel is kifejezzék: közösen küzdenek Székelyföld autonómiájáért.
2016. október 30. 11:26

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt mondta: az elmúlt években bebizonyosodott, hogy az autonómiáért folytatott küzdelem hosszú lesz, és próbára teszi magának az érintett közösségnek a kitartását, elkötelezettségét.

A székelyföld autonómiájáért imádkoznak vasárnap azokban a templomokban, amelyek eleget tesznek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívásának. Az esti órákban az autonómiakövetelés jeleként őrtüzeket gyújtanak a székelyföldi településeken. Az SZNT szeptember végén Székelyföld Autonómiájának Napjává nyilvánította október utolsó vasárnapját. Felhívással fordult a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteihez, hogy az idei autonómianapon templomaikban imádkozzanak a székely szabadságért, Székelyföld autonómiájáért. Izsák Balázs SZNT-elnök felhívásában úgy vélte: a közös imában kialakuló lelki egység az autonómiaküzdelem folytatásának tartós alapja lehet.

Az SZNT ugyanakkor azzal a kéréssel fordult a székelyföldi önkormányzatokhoz, egyházakhoz, civil szervezetekhez, közbirtokosságokhoz, vállalkozásokhoz, hogy október 30-án, helyi idő szerinti 17.30 órakor az általuk meghatározott helyen és módon “lármafák, fáklyák, gyertyák ezreinek fellobbantásával tegyék közösségi élménnyé Székelyföld Autonómiájának Napját”. Hozzátette: ebben a törekvésükben a települési és széki székely tanácsok, valamint az SZNT küldöttei lesznek segítségükre.

“Az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy az autonómiáért folytatott küzdelem hosszú lesz, és próbára teszi magának az érintett közösségnek a kitartását, elkötelezettségét. Ezért van szükség arra is, hogy Székelyföld falvaiban és városaiban, de – a szolidaritás jeléül – bárhol a nagyvilágban a közösségek, s minél több közösség tagja belső meggyőződéssel, hittel vegyen részt az autonómiaküzdelemben” – áll az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett korábbi felhívásban.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A nemzetet békés eszközökkel tudtuk újra egyesíteni
    A magyar nemzetet 2010 után a meglévő határok mellett, békés eszközökkel tudtuk újra egyesíteni - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a XI. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon.
  • Nácizás
    A nácizó képviselő abban reménykedik, hogy a globális hatalmi átrendeződés lokális zavarosában halászva talán neki is akad majd valami „jutalomfalat” a „globális gazditól” – írja Bogár László.
  • Két válságot is sikeresen kezelt már a kormány
    Z. Kárpát Dániel (Jobbik) arról beszélt, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke ma az Országgyűlés gazdasági bizottságában „brutális látleletet” adott a kormányzásról. A baloldali képviselő szerint a kormány és a jegybank nem működik együtt, mert a Nemzeti Bank felszólítása ellenére a kormány a beruházásokat nem halasztotta el, ezért a válság örvényei durvábbak nálunk, mint a környező országokban.
MTI Hírfelhasználó