Meglehet a módosításhoz szükséges többség
A Fidesz frakcióvezetője szerint össze lehet hozni egy olyan kompromisszumot a kvóta kizárását érintő alaptörvény-módosításhoz, amellyel meglehet az elfogadásához szükséges parlamenti többség. Így értékelt Kósa Lajos szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában és az M1 aktuális csatornán az előző napi többpárti egyeztetés után.
2016. október 12. 10:11

Kósa Lajos tárgyszerűnek és lényegre törőnek nevezte a keddi, eredetileg ötpártira tervezett egyeztetést, amelyen az MSZP és az LMP nem vett részt. A Fidesz, a KDNP és a Jobbik képviselőivel tartott hárompárti egyeztetés alapján a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: vannak technikai részletek, amelyekben módosításra lesz szükség, de tartalmi kérdésben csak egy dologban voltak más állásponton. A Jobbik ugyanis azt javasolta, hogy az a törvény, amelyet az Alaptörvény felhatalmazása alapján majd a parlamentnek el kell fogadnia a kvóta ellen, sarkalatos törvény legyen, míg az eredeti kormányfői előterjesztésben sima törvény szerepel.

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: az alaptörvény módosításáról többpárti és a pártelnökök között kétoldalú egyeztetéseket is tartanak még. A parlamenti vitát jövő hétfőn folytathatják le.

Orbán Viktor október 2-án este, a kvótareferendum eredményeinek előzetes megismerése nyomán jelentette be, hogy alkotmánymódosítást javasol a parlamentnek, mert „az emberek akaratát rögzíteni kell az alaptörvényben”.

A kormányfő hétfőn terjesztette be az Országgyűlésnek az alaptörvény módosítását kezdeményező javaslatát, amely tiltaná idegen népesség Magyarországra telepítését.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó