Orbán: a kvótákat le kell venni a napirendről
Ki kell egészíteni a magyar alaptörvényt, bele kell írni, hogy a magyarokra senki sem kényszeríthet semmilyen kötelező betelepítési kvótát.
2016. október 7. 14:09

Ezt mondta a miniszterelnök Pozsonyban.

Kötelező betelepítési kvótákat egyszer s mindenkorra le kell venni az Európai Unió (EU) napirendjéről – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Pozsonyban, miután szlovák kollégájával, Robert Ficóval egyeztetett.

Orbán Viktor az EU soros elnökségét betöltő Szlovákia kormányfőjével közösen tett sajtónyilatkozatában kiemelte: ki kell egészíteni a magyar alaptörvényt, bele kell írni, hogy a magyarokra senki sem kényszeríthet semmilyen kötelező betelepítési kvótát. Mint mondta, most azt jött elmondani szlovák partnerének, hogy az alkotmánymódosítás az európai jogrendszer keretén belül marad.

Hangsúlyozta: egy olyan betelepítési kvótarendszer, amelynek nincs felső korlátja és kötelező, egy nagy népvándorlás esetén tönkreteheti azokat az eredményeket, amelyeket “elértünk, lerombolhatja mindazt, amiért megdolgoztunk”.

Fico: teljesen elfogadjuk a kvótareferendum eredményét

“Szlovák miniszterelnökként és soros uniós elnökként is mondom, hogy teljes mértékben elfogadjuk a magyarországi kvótareferendum eredményét, s a népszavazást legitim és demokratikus eszköznek tartjuk” – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken Pozsonyban, miután tárgyalt Orbán Viktor kormányfővel.

A két miniszterelnöknek a pozsonyi kormánypalotában tartott találkozóján a kvótareferendum eredményén kívül az illegális bevándorlás kezeléséről, egyéb európai uniós témákról, illetve Szlovákia és Magyarország kétoldalú kapcsolatairól is szó esett.

Robert Fico az illegális bevándorlás témájáról szólva hangsúlyozta: Szlovákia továbbra is a schengeni határok hatékony védelmét, illetve a migráció okainak megszüntetését tartja a fő eszköznek a probléma kezelésére.

A szlovák kormányfő megismételte azon korábbi kijelentését, miszerint egyre inkább bizonyságot nyer, hogy a kötelező betelepítésről szóló kvóták “politikailag halottak”.

Juncker rárontott a kvótareferendumra

Az Európai Bizottság elnöke a menekültek elosztásáról szóló terv tiszteletben tartását kérte az uniós tagállamoktól.

Az Európai Bizottság elnöke felszólította pénteken Párizsban az Európai Unió tagállamait, hogy tartsák tiszteletben a menekültek elosztására vonatkozó brüsszeli döntést. Jean-Claude Juncker arról beszélt, hogy bizonyos tagállamok nem hajtják végre azt a döntést, amely 160 ezer menekült uniós tagállamok közötti szétosztásáról szól.

“A vég kezdetét jelenti az, ha a rögzített, demokratikusan kidolgozott szabályt már nem tartják tiszteletben a tagállamok” – hangsúlyozta Juncker, amivel az AFP francia hírügynökség szerint mindenekelőtt Magyarországra és a kvótareferendumra célzott.
 

MTI
  • Hadházy Ákos körül elfogyott a levegő
    Már a baloldal sem kér a botrányhősből, aki egyéniben mindeddig csúfos kudarcot vallott, csak listáról jutott be az Országgyűlésbe.
  • 340 millió keresztényt üldöznek a világon
    Drámai kép rajzolódik ki az Open Doors keresztény emberi jogi szervezet tavalyi évet áttekintő jelentéséből, melyet január 13-án mutattak be az olasz képviselőházban.
  • Armin Laschetet választották meg a CDU elnökének
    Armin Laschet, Észak-Rajna–Vesztfália miniszterelnökének győzelmét hozta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tisztújító, online kongresszusa. Laschet borítékolhatóan CDU-elnök lesz, ám közel sem biztos, hogy ő váltja majd Angela Merkelt a kancellári székben az őszi szövetségi parlamenti választásokat követően.
MTI Hírfelhasználó