Varga Mihály: hatékonyabbnak tűnik a kabinet munkája
A gazdasági kabinet eddig 43 ügyet tárgyalt, ebből 28-at lezárt, négyről úgy határozott, hogy a fontossága vagy a megegyezés hiányában a kormánynak kell dönteni róla.
2016. szeptember 15. 10:09

A többit visszaadta az előterjesztőknek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjúban.

"Az új rendszer összességében hatékonyabbnak tűnik" - tette hozzá a gazdasági kabinetet vezető miniszter.

A terjedelmes interjúban a tárcavezető beszélt arról, hogy az ország nincs abban a helyzetben, hogy a legnagyobb közösségi bevételt jelentő általános forgalmi adó mértékét egységesen csökkenteni lehessen. A kormány nem is ezt akarja, mert adófilozófiája szerint a munkát és a jövedelmeket érintő terhek csökkentése mellett a szükséges forrást a fogyasztás adóztatásával kívánja továbbra is beszedni. Elismerte ugyanakkor, hogy az EU-ban legmagasabb adókulcs vonzza a visszaéléseket; "sajnos ezen a téren is tehetséges ötletgazda nép vagyunk" - állapította meg, hozzátéve: a termékek utaztatásával járó adóeltitkolással szemben uniós szinten kellene fellépni.

Varga Mihály még mindig rendkívül magasnak minősítette a feketegazdaság GDP-hez viszonyított 20-21 százalékos arányát, de jelezte, hogy a Fidesz-kormányzás kezdetén ez még 26-27 százalékos volt. Ebben az összefüggésben jegyezte meg, hogy több mint 200 ezer online pénztárgép működik, és a jövő év elejétől új szolgáltatási köröknek kell alkalmazniuk. Mint az interjúban elmondta, a kaszinóüzemeltetőkhöz azért nem kell bekötni az online pénztárgépet, mert jelenleg is olyan ellenőrzési és adatszolgáltatási előírások vonatkoznak rájuk, amelyekkel lényegében azt is tudni lehet, "melyik asztalon mennyi zseton forgott".

A foglalkoztatottság és a munkaerőhiány kérdésére rátérve Varga Mihály a pályakezdő munkanélküliek 16-17 százalékos arányának csökkentését tartotta a legfontosabb szempontnak, aminek érdekében új munkahelyeket kell létrehozni.

A miniszter közölte, felülvizsgálják a közmunka rendszerét, mert a közfoglalkoztatottakat érdekeltté akarják tenni abban, hogy visszakapcsolódjanak a munkaerőpiacra. Varga Mihály az idényjellegű munkákból úgy látta ugyanis, hogy az emberek szívesebben választják a közfoglalkoztatást, mint a piaci munkát.

Ismét meggyőződését fejezte ki, hogy a hiányszakmákban átmenetileg lehetővé kell tenni, hogy az uniós tagállamokból vagy szomszédos harmadik országból oldják meg a foglalkoztatást. Hangsúlyozta azonban, hogy ezt csak olyan körben szabad engedélyezni, ahol nincs megfelelő magyar munkaerő és csak olyan országokból, ahol a "kulturális-történelmi hagyományok hasonlóak, mint nálunk". Hozzátette, hogy Csehországban és Lengyelországban sokkal elfogadottabb az ukrán munkaerő alkalmazása és 200-220 ezer, illetve csaknem kétmillió ukrán dolgozik ott. Becslések szerint 30-40 ezer kárpátaljai jár Magyarországra dolgozni, de erről nincs statisztika, mert többségük a magyar állampolgárságot is felvette.

MTI/Heti Válasz
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Alapvető emberi jog a nemzeti önazonossághoz
    A fórum a térség államaiban élő 12 millió magyar ember választott képviselőinek reprezentatív politikai testületeként a tagok 94,44 százalékának, a külhoni tagok 100 százalékának támogatásával, ellenszavazat nélkül fogadta el a felhívást.
  • Pünkösd - Egység a sokféleségben
    A mai néppártban már elfelejtett régi kereszténydemokrata jelszó szerint az európai közösség: egység a sokféleségben.
  • Donald Tusknak még nincs elege Magyarország bírálásából
    Ezúttal nem vont párhuzamot Magyarország és a náci Németország között, de Donald Tusk immár sokadik alkalommal tett negatív megjegyzéseket Orbán Viktor miniszterelnökről a Respekt című cseh hetilapnak nyilatkozva. Az Európai Néppárt elnöke szerint kizárólag politikai értelemben van mondanivalója a magyar kormányfőnek, baráti módon már aligha. Tusk beszélt arról is: a Fidesz néppárti felfüggesztése, a párt „karanténja” akár hosszasan is elnyúlhat.
MTI Hírfelhasználó